Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

572 Az országgyűlés képviselőházának gyobb katonai erővel rendelkező nagyhatalomnak parlamentjében mondotta el a mi kitűnő és nagyra becsült elvtársunk, Paul Faure képviselő. Elmondotta azt, hogy ami a fegyverkezés körül hosszú évtizedekre visszamenőleg történt, az tulajdonképpen nem egyéb, mint a népmilliók tartalékolt tőkéinek gálád és bűnös módon való elpoesékolása. Kölcsönöket adtak mégpedig a francia államkincstáron keresztül, de mindenkor a fegyvergyárosok befolyására, különböző országoknak olyan célból, hogy azután eme kölcsönök révén és ezen kölcsönökkel egyidejűleg ugyanennél a fegyvergyáros trösztnél ágyúkat, tankokat, fegyvereket vásároljanak. A világ munkássága tisztában van azzal, hogy ez tulajdonképpen semmi egyéb, mint egy borzalmas öszeesküvés a népek érdekei, a népek szabadsága, a népek békés együttműködése ellen egyszerűen azért, mert ennek a fegyvergyáros yilágtrösztnek az anyagi érdekei ezt így diktálják és így parancsolják. Ez a tröszt, ha érdekei lígy kívánják, habozás nélkül szít nacionalista ellentéteket, (Büchler József: Vásárol lapokat!) Habozás nélkül vásárol meg lapokat, habozás nélkül támogatja azokat, mint ahogyan itt nyíltan és cáfolatlsnul hangzott el a vád, hogy a Franciaországban nacionalista nagyipar viszont egyik affiliációján, a csehországi Skoda-müveken keresztül anyagiakban támogatja azt a német nacionalista mozgalmat, a Hitler-mozgalmat, amelyről viszont francia lapjai azt állítják, hogy Franciaországra nézve a legnagyob veszedelem. Megmondotta már az elhunyt nagy békepolitikus, Briand, hogy azok a tollak, amelyek ő ellene és műve ellen írnak, nagyon sokszor ugyanabból az acélból készültek, amely acélból az ágyúkat is öntik. Es amikor ezt a szörnyű összeesküvést és azt a borzalmas világcsalást látja a világ munkássága, akkor a konklúzió csak egy lehet. A konklúzió nem lehet más, mint amit a szocialista munkásinternacionálé elnöke megmondott a leszerelési konferencia összegyűlt tagjainak ezévi február hó 26-án, mondván, hogy: az urak siessenek a leszereléssel, az urak csinál janak itt végre valamit, mert arról ne álmodozzanak, hogy az esetleg újból felfegyverzendő néptömegek ezeket a fegyvereket valaha még egyszer egymás ellen fogják felhasználni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) És ez itt a problémának a lényege. A honvédelmi tárca költségvetésével összefüggésben, miután itt már részben Farkas István, részben Malasits Géza képviselőtársaink szóvátettek egyes konkrétumokat, én a magam részéről még két konkrét részletet kívánnék szóvátenni, mind a kettőt szociális vonatkozásainál fogya. Egyik határozati javaslatom a következőképpen szól (olvassa): «A Képviselőház utasítja a honvédelmi minisztert, állapítsa meg sürgősen, hogy a tárcája keretében nyugdíjat élvezők közül kiknek van ezenfelül fizetéses állásuk, tisztségük, jövedelmük vagy számottevő vagyonuk. Amennyiben ez a jövedelem, vagy az illetők vagyonának hozadéka a havi 200 pengőt meghaladja, a nyugdíj folyósítása beszüntetendő <és az ily módon elért megtakarításokat a nyomorgó fizikai és szellemi munkások Ínségének enyhítésére kell fordítani.» (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nagyon jól tudom, hogy ez a probléma nem korlátozható egy tárca körére, én hasonló előterjesztéseket tettem más tárcáknál is és fogok is még tenni a hátralévő tárcáknál. Arra kérem a honvédelmi miniszter urat, 91. ülése 19Se május 27-én, pénteken. — én nem ismerem őt, de akik ismerik, azt mjondják, hogy nincsen minden szociális érzés híján — nyilatkozzék arra vonatkozólag, hogy mi a véleménye azokról a tábornokokról, akik a gazdasági életben maigas pozíciókat, vezérigazgatói, aligazgatói és egyéb pozíciókat töltenek be (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: Üzletek!) bankokban, biztosítóintézetekben, a vegyi iparban és szolgálhatnék még egy hosszú listával (Propper Sándor: Mozik!) s ezzel elveszik a kenyeret mások elől, (Malasits Géza: Trafik! Mozi! Sorsjegy!) nyilatkozzék a t. honvédelmi miniszter úr, mi a véleménye azokról az urakról, akik hatalmas földbirtokkal, ingatlan vagyonnal, vagy számottevő ingó vagyonnal rendelkeznek, akiknek jövedelme messze túlhaladja katonai nyugdíjukat és akik mégis szemrebbenés nélkül veszik fel egy nyomorgó ország nyomorgó lakosságából — oly keservesen kipréselt adókból nekik juttatott nyugdíjakat. Én azt hiszem, t. Képviselőház, hogy ezen a téren mégis csak egy bátor, kemény, férfias gesztust kellene mutatni és el kellene indulni ezen az úton. Én meg vagyok róla győződve, hogy annak az, úgy emlékszem, mintegy 40 millió pengőnyi összegnek, amely a nyugellátásokra itt ennél a tárcánál fel van véve, igen jelentős része megtakarítható volna. És még valamit elérnénk ezáltal, azt, hogy a szörnyű nyomás, amely a munkapiacra nehezedik, az a borzalmas és kétségbeejtő állapot, amely ezen az egész országon uralkodik, valamelyest enyhülne, mert szabaddá válnának helyek, amelyeknek szabaddá válása nem jelenti azt, hogy az illetők kenyér nélkül maradnak, csak a feleslegről, a többletről, a dupláról mondottak le, illetve kényszerítették őket lemondásra. Bennem e javaslat benyújtását megérlelte és megerősítette elvi álláspontom mellett egy szomorú konkrét eset. Néhány nappal ezelőtt pártszervezeteink egyikében járva, átadtak nekem egy tagsági igazolványt, hogy Glück Gyula, 63 éves magánalkalmazott hollétét illetően próbáljak a lapoknál egy kis hirdetést elhelyezni, mert az illető két hete eltűnt. Az illető két hete eltűnt a lakásáról, felesége azóta kurrentálja. Tegnapelőtt megtalálták a műegyetemi rakpartnál, ott húzták ki a Dunából. 63 éves ember volt, t. Képviselőház. Több mint 40 esztendőn keresztül csak dolgozott és dolgozott. Az elmúlt esztendőben már nem tudott dolgozni. Kimerítette segélyét a szervezeténél. Felvette az utolsó heti 20 pengőt is, amely neki járt. És miután már ezzel elszakadt az az utolsó szál is, amely az élethez kötötte, véget vetett a dolognak és a vízb.e fojtotta magát. Ilyen emberek, ilyen sötét, tragikus gondolatokkal járó emberek vannak itt körülöttünk ezrével és tízezrével. Feleslegessé tett és önmagukat is feleslegesnek tekintő emberek ugyanakkor, amikor mások viszont többszörös és sokszoros jövedelmeket élveznek. És ha van valami, amit a szociális igazság és az erkölcs parancsai alapján haladéktalnul el kell intézni, akkor az ezeknek a többszörös, sokszoros jövedelmeknek a kérdése és ezzel exisztenciális lehetőségeknek legalább szűk körben való teremtése olyanok számára, akiknek különben nincs egyéb menedékük, mint a Duna, az emeletről való leugrás, vagy a revolver. Másik javaslatom, amelyet előterjeszteni jkívánok, a következőképpen szól (olvassa): «Tekintettel arra, hogy a súlyos gazdasági válság és az egyre növekvő munkanélküliség