Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-87

86 Az országgyűlés képviselőházának 87. ülése 1932 május 19-én, csütörtökön. gazdasági és politikai okai voltak. A szervezkedés békésen történt, semmi különösebb baj nem származott volna belőle, de — valószínűleg központi utasításra — megindult ellenük a hajsza, amelynek első következménye az volt, hogy Polniczky főszolgabíró úr, egy rendőri felügyelet alá helyezéssel kapcsolatban kibocsátotta a következő legfelsőbb ukázt (olvassa): «A beérkezett jelentések szerint alapos a gyanú, hogy a járás területén folyamatban lévő szociáldemokrata szervezkedés kommunista irányba terelődött» — ő megállapította ezt, és — (tovább olvassa): «emiatt a legszélesebb körben a nyomozás folyamatban van. E nyomozás érdekében kívánatos tehát, hogy ezen szélsőséges irány vezetőképviselőinek magatartása ellenőriztessék, amiért is» stb. Ilyen végzést hozott a főszolgabíró úr egy tucat ember ügyében, mind teljesen azonos szövegű véghatározatot. Tehát először is letartóztatták az embereket, öt napig ott tartották a főszolgabíróságon, ahol ki sem hallgatták őket, annak a védőügyvédnek, akit maguk választottak, még azt sem engedték meg, hogy az iratokba beletekintsen, nem kísérték át őket az ügyészségre, hanem öt nap után egyszerűen szabadlábra helyezték őket azzal az indokolássaal

% hogy bűnösségük mellett nem lehet bizonyítékot találni. De ezek az emberek, akik ellen maga a főszolgabíró nem tudott bizonyítékot találni, kivétel nélkül mind rendőri felügyelet alá helyeztettek és kötelezték őket arra, hogy naponta délelőtt 11 órakor a főszolgabírónál jelentkezzenek. Tehát ezek munka után sem mehetnek, éhhalálra vannak ítélve és kiderült, hogy egyáltalán nem kommunisták. Mert nem merném elhinni, hogy egy főszolgabíró — eltekintve attól, hogy a törvény szerint is kötelezve van erre — ambícióját ne fektesse abba, hogy az ő járásában egy kommunista összeesküvést fedezzen fel. Hiszen Budapesten is csinálják ezeket a dolgokat, csak azért, hogy legyen mindig indok arra, hogy azt a, drága politikai osztályt fenntartsák. (Csikvándi ErnŐ: Győr megye egyik legügyesebb főszolgabírája! — Esztergályos János: Ügyesen tud úgylátszik indokolni!) Ha nyoma lett volna egy kommunista mozgalomnak, akkor ez a főszolgabíró feltétlenül előállította volna ezeket az embereket az ügyészségre és alkalmat adott volna a bíróságnak arra, hogy ezek felett ítéletet .mondjon. Ez azonban nem következett be, egyszerűen azért nem, mert a főszolgabíró maga is látta, hogy önmagát tenné nevetségessé, ha ezeket az embereket bekísértetné az ügyészségre, öt napi fogvatartás után természetesen — ahogy ő mondja — egyik-másik összeesett, amikor kivitték a vizes edényt. Tudjuk, hogy jól összetörve, összeverve mehettek haza és emellett rendőri felügyelet alá helyezték őket. Közvetlenül Győr környékéről, Nyúlfaluról van a következő eset. Eddig a Dunántúlon a csendőri brutalitások teteje volt az, ha valakit arculütöttek. A dunántúli ember már ezen is borzasztóan felháborodott. De most oda is bevonult a bikacsek, nemcsak a közvetlen kihallgatásnál, hanem akkor is, amikor valaki feljelentést tesz és a csendőrség elmegy kihallgatást eszközölni. Nyúlfalun elkaptak egy embert, azt mondták^ szocialista, kommunista, bekísérték, összeverték. Erre ez az ember beutazik Győrbe, megvizsgáltatja magát, orvosi látleletet kap, megteszi a feljelentést, a kivizsgálásra kijön egy csendőri közeg és az első dolga volt, hogy ezt az embert bikacsekkel agyba^főbe verte. (Esztergályos János: Hallatlan! — Weltner Jakab: Ez a kultúrfölény!) Tehát oda jutottunk, hogy mi dunántúliak is, akik azzal dicsekedtünk, hogy a Dunántúl valami extra dolog, valami különleges dolog, közelebb van Nyugat-Európához, ott ilyen dolog nem fordulhat elő, — bent vagyunk az egyenesben. Ugyanaz a brutalitás, ugyanaz a kíméletlen, durva fellépés, amelyet a csendőrközegek, akár Biharban, akár Szatmárban, akár Hajduban

% akár Borsodban tanúsítanak, megtalálható nálunk, a Dunántúlon is. Ugyanazt csinálják, ugyanazokkal az észközökkel és azonos központi parancs alapján. (Csikvándi Ernő: Maga sem hiszi el! — Weltner Jakab: Még szomorúbb, ha nincsen parancs, annál rosszabb! — Esztergályos János: Hogy meri a csendőr megcsinálni, ha a miniszter nem engedi? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak

% A szónoknak alig pár perc áll még rendelkezésére, ne tessék ezt elvenni tőle. Malasits Géza! T. Képviselőház! Én utána jártam a dolognak. Minden faluban, ahová bemennek a csendőrök, akár Pataházán, akár Nyúlfalun, vagy azon a környéken, azzal men; tek be: «Emberek, Magyarországon katonai diktatúra van, a szocialistamozgalmat mindenáron meg kell akadályozni. Figyelmeztetlek benneteket...» — Ezt a csendőrök mondják. Bementek a falukba és összekapták az embereket, majd azt mondták: «Nézzétek emberek, nem akarunk benneteket bántani» — nem mondom meg, hogy kik mondták és hol, mert büntetésből áthelyezné őket a belügyminiszter úr — «nekünk ki van adva az ukáz, hogy Magyarországon katonai diktatúra van, a szocialistamozgalmat el kell nyomni, óvakodhatok attól, hogy kimenjünk, mert abból nagy baj származik, tudjátok, mi lesz annak a következménye.» Nyíltan megmondják. Erre a miniszter úr azt mondja, hogy: «Vizsgálatot indítok.» Kedves belügyminiszter úr, az ön cselekedeteinek az a baja. hogy ebben a tekintetben a szomszéd szobában már nem parancsol. A csendőrségnek nem parancsol, ott sokkal nagyobb hatalmak vannak. A csendőrség egész eljárása azt mutatja, hogy visszasüllyedtünk oda, ahol 1920-ban voltunk. 1920-ban felhoztuk itt a Képviselőházban az atrocitásokat, elmondtuk, mi minden történt, hogyan akasztották az embereket, próbaakasztásoknak vetették alá az embereket s az akkori belügyminiszter úr azt mondja: «minden atrocitást meg fogok torolni» és imásnap annál több volt. Huszár Károly akkori miniszterelnök az égremeresztett szemmel esküdött arra, hogy meg fogja az atrocitásokat torolni. Semmi sem történt. Amikor az urak fent a Várban megunták a mókát, egyideig elhallgattak. Most úgy látszik, ímegint buzog bennük á lelkesedés és a miniszter úr hiába fogadkozik, hogy meg fogja őket szelídíteni. Nem fogja; mert ezeknek más parancsol, nem a miniszter úr. A csendőrségnek emellett nem kell sok parancs. Történetesen alkalmam volt! a salgótarjáni csendőriskolában a csendőriskoláztatást egészen véletlenül végighallgatni. (Mozgás a jobboldalon. — Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Véletlenül a csendőriskolában?) Nem spicliskedni mentem oda, tessék elhinni, véletlenül hallottam., Attól, amit ezek a tiszturak a csendőrségnek beadnak a szooiáldemokráciát illetően, — sajnos, inparlamentáris kifejezéssel kell megmondanom — ha azt egy terhes sertésnek beadják, idétleneket hoz a világra. Kezdve attól, hogy mi vagyunk a sza-