Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-87

Az országgyűlés képviselőházának 87. Ha Berki t. képviselőtársam fél az újabb destrukciótól, ha Berki t. képviselőtársam befelé kissé vacogó fogakkal itt felolvasta azt, amit ellenzéki képviselőtársaink Barcson mondottak és figyelmeztette a belügyminiszter urat, hogy baj van, ugyanaz fog bekövetkezni most is, ami Tisza István idejében: akkor én itt Berki t. képviselőtársamat figyelmeztetem, hogy ő összetéveszti az okot az okozattal. Nem azok a beszédek fogják Magyarországot sírba vinni, amelyeket akár én, akár Eckhardt t. képviselőtársam mond, hanem azok a cselekedetek, amelyeket az egységespárt uralma érdekében a kormány elkövet a választásoknál. Mert az az egyszerű polgár, akit megakadályoztak legszentebb állampolgári jogainak gyakorlásában, aki érzi és tudja, hogy ő holdanként sokkal több adót fizet, mint a nagybirtokos: ha megütik, ha terrorizálják, azt megjegyzi magának és ha látja, hogy annak, aki őt a törvények rendelkezései ellenére terrorizálta, baja, bántódása nem történik, egy akár külpolitikai, akár más fordulatnál kitör belőle a megbántottság érzete és ez azután nem ismer gátat

; Nagyon rossz szolgálatot tesz a t. egységespárt és a t. kormány azoknak a közigazgatási közegeknek, akiket a ma kedvéért kiszolgáltat az esetleg holnapután bekövetkező bosszúállásnak. Ezért volna jó ezeket a visszaéléseket megtorolni.^ De nemcsak a választójog terén, hanem főképpen az egyesülési és gyülekezési jog és a szervezkedési szabadság terén olyan visszaesés következett be, amely azokhoz az állapotokhoz hasonlítható, amelyet kénytelenek voltunk átélni a kommunizmus bukása után, a fehér terror első hónapjaiban. (Huszár Dezső: És mit éltünk át mi a vörös terror alatt?) Méltóztatnak emlékezni, hogy 1920-ban, amikor a Friedrich-féle választások voltak, Magyarország minden részéből jöttek a jelentések véresre vert emberekről, jöttek a jelentések arról, hogy ismeretlen emberek — bár mindenki tudta, hogy kicsodák: katonai különítmények voltak — kirándulásokat tettek. Miskolcról például elmentek Özdra és az ózdi vasgyár munkásait, akik pedig nem voltak kommunisták, azért mert oda^ mertek állani a szocialista jelölt mellé, behívták a gyár irodájába és sorra véresre verték őket, s azután, hogy gazságuk nyomait eltakarják, elvitték őket a miskolci katonai fogházba, ahol én magam láttam őket véresen összetörve. Ilyen jelentések jöttek az egész országból. Körülbelül ebbe az állapotba csúsztunk mi vissza, azzal a különbséggel, hogy most nem a választást kell megakadályozni, nem a választásokra kell az embereket megpácolni és megfélemlíteni, hanem azért kell így bánni az emberekkel, mert merészelnek néhány fillérrel több munkabért kérni. Felsorolom az ellenforradalom belügyminisztereit: Beniczky, Dömötör, Ferdinándy, gróf Ráday, Klebeisberg, Eakovszky, Scitovszky sem kényeztettek el bennünket, ezek^ sem mentek egy kis terrorért a szomszédba és amikor a szocialista mozgalom elfojtásáról volt szó, amikor arról volt szó, hogy meg kell akadályozni a szocialistákat abban, hogy szervezkedjenek, akkor ezek az urak sem jöttek zavarba. Nem kényeztettek el bennünket. Az elnyomatás nyugateurópai szemmel nézve a dolgot, horribilis nagy volt, de, ami az igen t. miniszter úr működése alatt ezen a téren tapasztalható, SÍZ legsötétebb sejtéseinket is messze felülmúlja. A miniszter urat megleheKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VIII. , ülése 1932 május 19-én, csütörtökön. 85 tősen rossz hír előzte meg, mindnyájan tisztában voltunk azzal, r hogy a miniszter úrtól mi, szocialista munkások nem igen várhatunk elnézést — nem is kértünk ilyet, nincs is szükségünk rá — tudtuk, hogy a miniszter úr minden eszközt, amely csak rendelkezésére áll igénybe fog venni arra, hogy .a szocialista mozgalmat elfojtsa, ami azonban ezen a téren minisztersége óta történt, mondom, — legsötétebb sejtéseinket is felülmúlta. Addig még azzal vigasztaltuk magunkat, amit ma Berki Gyula képviselő úr is mondott, hogy hiszen a közigazgatás nem mindenütt egyforma, vármegyénként, sőt járásonként változik. Mi, dunántúliak is, azzal vigasztaltuk magunkat, hogy lehetetlen, hogy Dunántúlon olyan dolgok történjenek mint Szabolcsban, vagy Szatmárban, vagy Biharban. Azt hittük: ilyesmi a Dunántúlon nem létezik. A Dunántúl mégis valamivel kissé közelebb van Nyugat-Európához, ott a közigazgatás is euirópaibb^ volt kissé, a csendőrség pedig, bár alaptermészetét kellett megtagadnia, mégis kissé emberséges volt. De a miniszter úr kormányzása óta ez a különbség is megszűnt. A Dunántúl ma ugyanolyan ebből a szempontból mint Bihar, vagy Szatmár, ugyanazok a brutalitások, amelyekről itt képviselőtársaim említést tetiíek, a Dunántúlon éppen úgy előfordulnak, mint másutt. Nem akarom a t. Házat sokáig feltartani ezekkel a dolgokkal, csak azért említem meg, hogy állításomat bizonyítsam. Mint az egész országban, úgy Győr, Mosón és Magyaróvár környékén is megindult a szociáldemokrata szervezkedés. Ezt a szervezkedést két körülmény váltotta ki. Az egyik a rettenetes nyomor és az, hogy az uradalmak a nyomort igyekeznek kihasználni, igyekeznek a munkabéreket leszorítani az inségsegély nívójára. Méltóztassanak elképzelni: 80 filléres szőlőmunkánál, — férfi napszámban — egypengős cukorrépamunkánál reggeltől estig kell hajolgatni. Napi egy pengőért kell ezt a nehéz munkát végezni, amikor a szükséges kalória értéket nem bírják ezért ,az egy pengőért megszerezni, és akkor hol van még a ruha, hol van a lakás, hol van az, amit télire tegyen ell (Kéthly Anna: Es hol vannak agyerekek?) Tehát az alacsony munkabérek indították ezeket a szerencsétlen munkásokat arra, hogy szervezkedjenek és a szervezkedés erejével igyekezzenek kivívni maguknak pár fillérrel magasabb munkabért. (Weltner Jakab: Ez a legnagyobb bűn Magyarországon!) Ez volt az egyik ok. A másik az, hogy érezték ezek a munkások, hogy addig nem tudnak magukon segíteni politikailag, amíg az általános titkos választójogot törvénybe nem iktatják. A nyílt választásokon minden alkalommal kisemmizték őket jogaikból. Arra kénytelenek szavazni, aki nem az ő emberük, aki — mint ahogy ők érzik — a földbirtokosok érdekeit képviseli és nem a dolgozó munkásságét. Megindult tehát a szervezkedés. Ezekről a németajkú magyarokról igazán nem lehet azt mondani, amit egyik-másik alföldi vármegye munkásairól hallottunk, — mellesleg megjegyzem, hogy nem hiszem ezt és nem is igaz, csak mint ellenérvet hallom felsorakoztatni — hogy borzasztó bajok történnének, ha ezek a vademberek megszervezkednének. Bocsánatot kérek, a Burgenland határán levő emberek nem vademberek, sőt nagyon művelt, nagyon intelligens emberek, kivétel nélkül mind tud írni-olvasni. (Zaj bel felől.) Tehát megindult a szervezkedés. Ennek 12