Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

Az országgyűlés képviselőházának 9k tárca költségvetésének tárgyalása meglehetősen egyetemellenes hangulatban folyik le. Talán különösnek tűnik, hogy mégis erről az oldalról, amelyhez tartozókat elsősorban a népoktatás édekli, mi felállunk az egyetemek kérdésében beszélni. Ennek magyarázatát most nem adom meg; az általános vitánál ép eléggé kifejtettem, hogy mi az egyetemek népét a magunkénak is tudjuk és akarjuk, s annak a világnézetnek, annak a társadalmi rendnek kialakításában, amelyért mi dolgozunk, az ő munkájukat is elmellőzhetetlennek tartjuk. Beszéltek itt ma előttem is és az általános vita kapcsán is az egyetemek népéről más vonatkozásban is és részben a faluba való visszamenetelnek, részben a családba való visszamenetelnek jelszavát dobták bele a közvéleménybe. Én azon a véleményen vagyok, hogy mind a két jelszó megvalósításának különös előfeltételei vannak; a faluba csak úgy lehet visszaküldeni az ifjakat, ha ott megteremtjük számukra a megfelelő kulturális előfeltételeket, a családba pedig csak úgy, ha a gazdasági előfeltételeket adjuk meg, vagy teremtjük meg számukra. Nem is ezekről a kérdésekről, nem az egyetemek népének általános kérdéseiről akarok most a rendelkezésemre álló rövid idő alatt beszélni, hanem egy konkrét súlyos sérelmet akarok kiragadni a szegedi Ferenc József tudományegyetemmel kapcsolatban — habár ez a másik három egyetemet is érdekli. Ez a tudományos segédszemélyzet leépítésének kérdése, amelyről előttem már Eckhardt képviselőtársam is beszélt. Én azért emelem ezt külön ki, mert ennél a kérdésnél ismét jelentkezik az a kettősség, amelyet már tegnap más vonatkozásban konstatáltam s amely — mint megmondottam^ — a féldiktatúrák sajátsága. Enné

1 a kérdésénél az egyetemek népének, a diplomás ifjúságnak és általában az egyetemiek elhelyezkedésének kérdésénél ismét jelentkezik ez a kettősség; még ennél a szűk körre szorított problémánál is, amelynél majdnem százszázalékig saját osztályuk ifjúságáról van szó, kétféleképpen kezelik a kérdéseket, másként el méletben és másként gyakorlatban- A tudományos segédszemélyzet leépítésénél csaknem kizárólag, mondhatnám teljes százszázalékig az a fiatal diplomás ifjúság esik áldozatul, amelynek megmentéséről az utóbbi időkben valóságos kórusokat zengedeztek. Ha ezt a kérdést kellően méltatni és jellemezni akarom, nem tehetek mást, minthogy a szegedi egyetem leépítésre ítélt tudományos segédszemélyzetének a képviselőkhöz intézett jajkiáltásának egy részét hozom a t. Képviselőház elé, amely így szól (olvassa): «Az egyetem személyi dotációinak e nagymérvű redukciója azzal a következménnyel járna, hogy nagyszámú, kiválóan képzett, nagy elméleti és gyakorlati tudással rendelkező, tisztán az arravalóság és rátermettség szem előtt tartásával gondosan kiválogatott és kizáróan a legalacsonyabb r fizetési kategóriákba tartozó egyetemi tanársegédek és gyakornokok maradnának máról-holnapra kenyér nélkül s még annak előnyét sem élvezhetnék, — mint minden más kategóriába tartozó elbocsátottak —, hogy nyugdíj vagy végkielégítés segítse őket át azon a válságos időszakon, míg újabb elhelyezkedésük lehetővé válik. Akiket e súlyos kö rülmény érne.-jórészt mind olyanok, akik egyetemi pályájuk során, vagy mielőtt erre leniek volna, ismételten utasítottak el maguktól biztos megélhetést biztosító lehetőségeket, csakKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VIII. ülése 1932 június 1-én, szerdán. 457 hogy hivatásuktél és szaktudományuk iránti különös vonzalomtól vezettetve, a tudományos továbbképzésüknek tág lehetőségeit biztosító egyetemi alkalmaztatást elnyerhessék; nem egyszer azonban professzoraik biztató tanácsait követve, maradtak meg alkalmaztatásukban.» Azt mondják továbbá (olvassa): «Nem szólva arról, hogy nagyszámú jól képzett, kipróbált segéderőnek máról-holnapra való elvesztését még kisebb jelentőségű intézmények is súlyosan megsínylenék, mint az egyetem, melynek munkássága a professzorok irányító munkája mellett elsősorban épp a tudományos segéderőkre van alapozva, ez elbocsátások annál méltánytalanabbak és igazságtalanabbak akkor, ha arra gondolunk, hogy a r szellemi munkás ifjúságnak éppen azt a kiválogatott, értékes rétegét fosztja meg a mély hivatással átérzett munka lehetőségeitől, mely alkalmaztatását többéves díjtalan munkájának szorgalmas és értékes eredményeivel érdemelte ki s akiknek alkalmaztatása mindenkor egyben azt is jelentette, hogy munkásságuk érték és ga^ rancia arra, hogy a tudományos pályán való előhaladásuk biztató sikerekkel kecsegtet, vagy legalább is mint eminensen képzett szakemberek fogják helyüket megállani, E létszámcsökkentés azonban sokunkat fog arra kárhoztatni, hogy minden ambíciónk feladásával már eddig szerzett képességeinket sem kívánó szűkebb munkakör ellátására legyünk kárhoztatva, ha ugyan a mai lehetetlen elhelyezkedési viszonyok mellett és a protekcionalizmus akadályaival is megkűzdve, ilyet rövidesen találnunk sikerül.» Ezt a kérdést egyenesen a szegedi egyetem tételénél teszem szóvá, mégpedig azért, mert ugyan a leépítés a többi tárcánál is megtörtént, mégis egészen különös módon a kuliszszák mögé rejtőzködő indokok miatt itt a szegedi egyetem egészen kivételes elbánásban részesül, csak úgy, mint általában az egyetemek általános költségvetésének leszállításánál. Amíg például a budapesti egyetem költségvetését 17, a debreceniét 14, a pécsiét 25%-kai szállították le, — hozzáteszem, ihogy ezt kifogásolom — addig a szegedi egyetem egy 34%-os csökeknést szenvedett akkor, amikor ez az egyetem egy 875 ágyas klinikát lát el és úgyszólván az egész környéknek, nemcsak a megyének, hanem a megyén túlterjedő vidékeknek beözönlő betegállományát is ellátja. Szeged, amely az elvesztett határok, elvesztett fogyasztóközönsége és lakosságának elvesztett munkaalkalma fejében valóban kivételes és különös, de nem ilyen kivételes elbánást igényelne, az egyetemi segédszemélyzet leépítésénél is ilyen különleges elbánást kapott, amikor a műegyetem segédszemélyzetét ihat fővel, a pécsi egyetemet 12, a debreceniét 16, a budapestiét 18, a szegediét pedig 20 fővel csökkentették. Ez a 72 főnyi csökkentés, csonkítás a tudományos kutatásnak, az egyetemek tudományos munkájának végtelen kárára lesz, ezért tiltakozásom mind a 72 segédszemélyzeti állás leépítése ellen szól. A miniszter úrnak alkalma és lehetősége volna a maga virement-jogát a tárca költségvetésén belül úgy érvényesíteni, hogy ennek a 234.000 pengőnek leépítése helyett például a magasabb fokú egyházi közületeknek juttatott birtokok megváltása címén a költségvetésbe beállított 300.000 pengőt vonná meg és várna ezzel azokra a jobb időkre, amikor ezt könnyebben meg tudjuk fizetni vagy pedig a vallási célokra kifizetett 7,300.000, vagy a nem 63