Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

450 Az országgyűlés képviselőházának nál több helyettes tanítói állást megszüntessen? Igaz-e az, hogy ezek az urak erőszakolták, hogy a isiketnéma és gyógypedagógiai ápolásra szorult gyermekek egy részét az állami támogatás megvonása folytán az utcára dobják? (Jánossy Gábor: Hihetetlen! — Dinich Ödön: Teleszkynek (kellene odaimenni ai siketnémák intézetébe, mint (ápoltnak!) Igaz-e az, hogy az agrárkultúr államban olyannyira fontos mezőgazdasági népiskolák továbbfejlesztési lehetőségét a költségvetésben a minimumra vagy még amnál is alacsonyabbra Összezsugorították? Ezeknek a 'mezőgazdasági népiskoláknak megalapozásában gróf Klebelsberg Kuno t. volt miniszter úrnak nagy érdeme van. 12 és 16 év között kötelezővé tették itt a tanítást. Ezek az iskolák annyira Ihozzánőttek a nép szívéhez, lelkéhez és gondolkozásához, hogy nemcsak névleg viselik a népiskola nevet, hanem a nép szereti is őket. Ezeknek az iskoláknak költségvetésébe továbbfejlesztésükre három évvel ezelőtt 450.000 pengő, két évvel ezelőtt 40.000 pengő, azután 30.000 pengő volt felvéve, most pedig mindössze 4000 pengő van felvéve. (Felkiáltások balfelöl: Hallatlan!) Hogyan akarunk mi gazdasági szakoktatást ebben az országban, t. kultuszminiszter úr, (Ulain Ferenc: Agrárpárt! — Egy hang balfelöl; Szégyen!) ha így gondoskodunk, illetőleg nem gondoskodunk az alapvető ismereteket megadni hivatott gazdasági népiskolák fejlesztéséről? Ott vannak az óvodák, az elemi iskolák és az iskolánkívüli népművelés költségei. Mindenütt spórolt, mindenütt elvont el nem vonható tételeket a 6-os bizottság. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter közbeszól.) így van. t. kultuszminiszter úr. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: De az iskolánkívüli népművelés rendben van!) Bocsánatot kérek, hogyan lenne rendben, amikor tavaly 900.000 pengő volt előirányozva iskolánkívüli népnevelési célokra. De azt is méltóztatik tudni, hogy ezt az összeget mi nyelte el? A szegedi természettudományi intézetnek továbbfejlesztése, úgyihogy annak a 19.000 kultúrharcosnafc tanítói óradíjaira maradt mindössze 30.000 pengő, az egész országban. így volt, úgy-e, t. kultuszminiszter úr? (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Igen?) Erről oly nagy dicsérettel méltóztatott megemlékezni! Mit végzett ez a 6-os bizottság, a szerencsétlen összetételű 33-as bizottságnak ez a még szerencsétlenebb, az altruizmus alapvető tételeivel tisztában nem levő, bekötött szemű albizottsága? (Derültség.) Nem haza beszélek. De itt van a hódmezővásárhelyi állami óvónőképző-intézet ügye. 40 év óta áll fenn ez az intézet, a város által ingyen rendelkezésére bocsátott nagy épületben. Tavaly már csak az első és negyedik évre vettek fel növendékeket, most pedig a t. kultuszminiszter úr a 6-os bizottság javaslata alapján megszűntette az intézetet, eltörölte a föld színéről. Kérdezem, miért? (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Mintaóvoda lesz belőle!) Mi lesz belőle? (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Mintaóvoda!) De megszűnik mint óvónőképzőintézet és én ezt kifogásolom. 27.000 pengő mindössze a költségvetésben az az összeg, amelyet igényel, de ebből is befolyik 17.000 pengő a növendékektől és csak 8—10 ezer pengő az, amit az államnak keil adnia. A törvényhatóság felírt a kormányhoz ennek az intézetnek megtartása érdekében és 91*. ülése 1932 június 1-én, szerdán. amíg Mayer János volt ott a képviselő, azt mondották, hogy megmarad az intézet. De hát itt van Ernyei István t. képviselőtársunk, az egységespártnak ugyanabban a padsorában, kérdezem, miért szűntetik meg ezt az intézetet most? Nincs rá semmi ok és alap és előre megmondhatom, hogy a megszüntetés után ez még több kiadással fog járni az államra nézve, részben az ott működött tanerők nyugdíjellátása, részben pedig a másutt való elhelyezés problémája miatt. (Dinich Ödön: 8000 pengő miatt. — Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ha tudná a képviselő úr, milyen sok pénz az a 8000 pengő.) Mit méltóztatott mondani? (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Dinich képviselő úr közbeszólására tettein megjegyzést.) Ezeket csinálta a 33-as bizottság, ahelyett, hogy a devizával szabadon rerulelkező és azzal sok viszonylatban üzérkedni is képes nagyvállalatok társulati adóját idejében felemelte volna, hogy az így elért többletjövedelemből nemcsak a rokkantak és hadi árvák szükségletét lehetett volna kielégíteni, hanem fedezeti alapot lehetett volna találni arra, hogy az elkerülhetetlen kultúrkiadásokat is fedezhessük és teljesíthessük; ahelyett, hogy iskola- és óvodaszükségletek ellátására, a cserkészetnek, a mezőgazdasági népiskolák ügyének felkarolására, az iparos- és kereskedő-tanonciskolák ügyének istápolására, a nyomorgó színészek vagy a dalosszövetség segélyezésére gondolt volna, amely utóbbiról olyan szépen méltózta tott megemlékezni, de pénzt, magyarán mondva, — bocsánatot kérek a kifejezésért — gerslit nem ad nekik a t. kultuszminiszter úr. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Évi hatezer pengőt kapnak!) Hatezer pengővel lehet az Országos Magyar Dalosszövetség ügyét intenzíve felkarolni? Szégyenlem kimondani ezt az összeget! (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Én nem szégyenlem! Ma hatezer pengő több, mint régen hatvanezer pengő volt!) De mindaddig, amíg ebben az országban a nagyvállalatok kellőképpen megadóztatva nincsenek, ez az összeg hitvány semmiség ahhoz a nagy kultúrteljesítményhez képest, annak rekompenzációja gyanánt, amit az Országos Magyar Dalosszövetség a nemzeti ügy érdekében teljesített évtizedeken keresztül és teljesít ma is! (Jánossy Gábor: Ezt elismeri mindenki! —Dinich Ödön: Elismerik, de amellett dotálni is kell! — Malasits Géza: Ahova két kézzel dobják a pénzt, onnan vegyenek el! — Kabók Lajos: Kevesebb rendőrt, puskát, ágyút! — Malasits Géza: Kevesebbet a lelki rendőrségre! — Zaj.) Ne azzal dicsekedjünk, hogy sokkal kevesebb analfabéta van az országban, mint volt ezelőtt, hanem állapítsuk meg szégyenkedve, hogy sqkszázezer analfabéta van még ma is az országban, amikor pedig éveken át a milliárdon túlmenő költségvetésből improduktív célokra tömérdeket költötték el, amint azt a népszövetségi biztos úr is megállapította, amikor a fejünkre olvasta; holott a legproduktívabb kiadás az lett volna és minden áldozatot megért volna, ha írni és olvasni tudna ebben az országban, ezen a csonka földön minden magyar ember, hogy csonkítatlan hűséggel a nemzeti hagyományokhoz, necsak érzelmileg, hanem értelmi fokozatban is frontharcosa lehessen^ a magyarság aspirációinak, célkitűzései felé való egyetemes nemzeti haladásunknak. Erről a kérdésről megfeledkezett a tisztelt