Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-94

448 Az országgyűlés képviselőházának amelyet a miniszter^ úr személye iránt érzek, politikai bizalom hiánya következtében a költségvetést nem fogadhatom el. (Helyeslés a baloldalon. — Kun Béla: Éljen Karafiáth, de nem fogadjuk el a költségvetést! — Friedrich István: Csak az ellenzék ne dicsérje nagyon, mert úgy jár, mint Ivády járt! — Derültség. — Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Majd gondoskodom róla, hogy ne járjak úgy! — Friedrich István: Szeressük, de ne dicsérjük!) Flnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Miután a kultuszminiszter úrnak én is minden jót kivánok, méltóztassék megengedni, hogy én kifogásoljam működését, nehogy úgy járjon, mint Ivády járt. (Derültség.) Bátor vagyok a költségvetés indokolásában egy tételre rámutatni, amellyel kapcsolatban 'megjegyzéseimet szándékozom megtenni. A költségvetés indokolásának 3. ciménél előfordul az a kijelentés, hogy nemcsak a budapesti, hanem a három vidéki tudományegyetemen, továbbá a József-műegyetemen szervezett segédtanszemélyzeti állásokat is csökkenteni kénytelen a miniszter úr, illetőleg alacsonyabb fizetési osztályba sorolja a már magasabb fizetési osztályokba soroltakat, úgyhogy az 572 főben megállapított létszám helyett 500 főnyi lesz^a főiskolák segédtanszemélyzete, vagyis 72 főnyi apadás fog bekövetkezni és ezenfelül bizonyos fizetéscsökkentések, alacsonyabb fizetési kategóriákba való besorozások is tervbe vétettek a költségvetés szerint. Ez az az intézkedés, amelyet legnagyobb sajnálatomra, kénytelen vagyok kifogásolni, mert ez az intézkedés tulajdonképpen éppen azt a diplomás főiskolai hallgatóságot sújtja, (Ügy van! balfelől.) amely ifjúság elhelyezkedési lehetőségének megjavítása érdekében éppen a tegnapi napon voltam bátor beszélni és mert szerimtem azt a helytelen mentalitást juttatja kifejezésre, hogy a már beérkezett tényezőknek, azt mondhatnám, érintetlenül hagyása mellett a legalacsonyabb kategóriákban keresik azokat a megtakarításokat, amelyeknek a legalacsonyabb kategóriák terhére való keresztülvitele aránytalanul több exisztenciát érint, mintha a magasabb kategóriákban takarékoskodunk, ezenfelül pedig — mint arra már tegnap is rámutattam — nemcsak a fiatalságnak van állásra szüksége, hanem a nemzetnek is szüksége van a fiatalságra, márpedig ez az intézkedés ennek a fiatalságnak józan, észszerű nevelését. előhaladását, r boldogulását, végeredményben a nemzet jövőjét veszélyezteti. En tehát akkor, amikor ezt a kérdést itt szóváteszem, szeretnék rámutatni arra is, hogy az az összeg, amelyet tulajdonképpen ezzel a rendelkezéssel a miniszter úr megtakarítani szándékozik, aránytalanul csekély ahhoz a kárhoz képest, amelyet ez a megtakarítás okozni fog. így az összes főiskolákon a megbízható adatokon alapuló és azt hiszem, a kultuszminiszter úr által is körülbelül hasonlóképpen becsült megtakarítás mintegy 234-000 pengőt tesz ki. Vagyis ez az egész megtakarítás, ami a legtehetségesebb, azt mondhatnám, válogatott és tudományos szempontból már szelekción átesett és bevált fiatalság terhére megy, aránytalanul csekély összeget fog végeredményben a kultusztárca javára, mint megtakarítást jelenteni, és aránytalanul nagy kárt fog okozni a tudományos nevelésben, de még inkább a lelkiekben annál a fiatalságnál, amely, 9 It. ülése 1932 június 1-én, szerdán. azt mondhatnám, ilyen degradációnak, ilyen capitis deminutio-nak kénytelen magát alávetni. (Andaházi-Kasnya Béla: Ahelyett, hogy nyugdíjaznának egypár egyetemi tanárt, aki államtitkár különben!) Kénytelen vagyok reámutatni arra, hogy ez a terv rendkívül méltánytalan. Méltánytalan azért, mert a jelenlegi fiatalság legtehetségesebbjeit sújtja (Ügy van! Úgy van! a baloldalon és a közéven.) és sújtja a fiatalságnak legönzetlenebb és legáldozatkészebb rétegét, amely ahelyett, hogy gyakorlati pályákon helyezkednék el, ahelyett, hogy a magasabb keresettel kecsegtető, mondjuk szabad pályák, vagy pedig hivatali pályák felé törekednének, azt mondhatnám, igazán kizárólag a tudományos kutató szomj érdekében és tisztán egy magasabb tudósi és buvári munka teljesítése érdekében száraz kenyéren és vízen koplal éveken keresztül, — e mellett a csekély fizetés mellett nem lehet ezt az életmódot másnak nevezni — csak azért, hogy tudományos hivatásának élhessen. Amennyire nem tartom szükségesnek azt, hogy a mai nyomorúságos viszonyok között humanisztikus kultúrával és a nagy átlagnak tudományos pályákra való nevelésével a gyakorlati pályáktól eltereljük a fiatalságot, a másik oldalon viszont ennek a válogatott magyar fiatalságnak tudományos kiképzését igenis, éppen annyira szükségesnek és hasznosnak ítélem. Ez a szelektált fiatalság az, amelynek a magas tudományos pályák és munkák felé való gravitációját lehetővé^ kell tenni, mert ezek már válogatott, szelektált emberek, az átlagos trianoni magyarnak pedig lehetőleg a gyakorlati pályák felé való terelését és a mindennapi megélhetés lehetőségét kell a kultuszpolitikán keresztül szolgálni. (Helyeslés.) En tehát arra kérem a kultuszminiszter urat, hogy ne lásson ellenmondást abban, amit én tegnap mondottam és abban, amit én itt ma kifejtek. A két dolog kiegészíti egymást, A nagytömegek menjenek a gyakorlati pályák felé, a nagytömegek nevelése, tanítása, köz oktatása irányuljon lehetőleg a gyakorlati tudás és megélhetés biztosítása felé, (Helyeslés.) ellenben a szelektált, kiváló, bevált, tudományos, (Jánossy Gábor: Hivatott!) önálló tudományos működést kifejtő kevésszámú fiatalság^ számára a tudományos pályákon való intenzív munkának lehetőségét meg kell hagyni és nem szabad ezeknek kedvét szegni ilyen in tézkedéssel, amelynek pénzügyi haszna elenyészően csekély. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Itt összesen 234.000 pengőről van szó (Ulain Ferenc: Halakra többet költenek!) és én meg vagyok győződve róla, hogy a kultuszminiszter úr, ha akar, inkább más pontokon tud elérni ennyi megtakarítást. Például, nem akarok kritikával élni az egyetemekkel szemben, de vannak egyetemi tanárok, akiknek működése megközelítőleg sem üti meg azt a magas mértéket. amelyet az egyetemi tanárokkal szemben, mint követelményt felállítunk. (Ulain Ferenc: A fölét bátran el lehetne bocsátani! — AndaháziKasnya Béla: Egy csomó temetőszökevény van ott!) En nem tartanám szerencsétlen do lógnak, ha azok között az egyetemi tanárok között, akiknek tudományos működése a nullával egyenlő, bizonyos leépítés következnék be, de a tudományos utánpótlásnak és a tudományos élet folyamatosságának nem szabad megszakadnia. (Egy hang jobbfelől: Ez nehéz dolog!) Kénytelen vagyok azonban reámutatni arra is, hogy abban az esetben, — igen kérem a kul-