Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az országgyűlés képviselőházának 9, ez azonban pénzkérdés, mert minél kevésbbé •veszi figyelembe a kormány a közönség kívánalmait, annál nagyobb a deficit. Ebből következik, hogy a közönség ízlésének ez a negligálása pénzügyi szempontból sem történhetik meg a mai gazdasági viszonyok mellett, de az én szerény véleményem szerint művészeti szempontból sem volna indokolt. (Jánossy Gábor: Az állami színházaknak nevelő hatásuk kellene, hogy legyen!) Mert a közönség nagyon jó kritikus. A közönséget legalább is hosszú időre nem lehet becsapni még a legnagyobb sajtópropagandával sem, mert annak ellenére, hogy a közönség laikusokból áll, a maga összességében ösztönösen megérzi a jót (Ügy van! Ügy van!) és van olyan kritikus, mint tudatosan és egyénileg a legkiválóbb szakember. Azonkívül a közönség ül a bírói székben és ítélete megfellebbezhetetlen. {Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: TJgy van, esküdtszék! Művészeti esküdtszék!) Ezért a közönség kívánalmaira az állami színházak vezetőségének is mindig figyelemmel kell lennie. A közönség ízlésének állandó figyelésére való a kormány bizalmi embere, a színház direktora. Az állami színházak igazgatását a kormány, szerény véleményem szerint, akkor gyakorolja a legtökéletesebben, ha közvetlenül minél kevésbbé avatkozik bele az állami színházak irányításába. (Ügy van! Ügy van!) Ott van a direktor, a bizalmi ember, a kormány legfeljebb a fődirektivák betartását ellenőrizze. De minél nagyobb az a miniszteriális centrális szerv, amely a színházak vezetésébe befolyik s minél intenzívebben és minél gyakrabban folyik bele a dologba, szerény véleményem szerint, annál rosszabb lesz a színházak vezetése. Nagyon örülök, hogy a kultuszminiszter úr tegnapi expozéjában ezt olyan részletesen és félreértést kizáró módon állapította meg. (Jánossy Gábor: Eá kell bízni az igazgatókra, a hivatottakra, azok felelősek!) Az állami színházak munkarendje négyféle elemből áll. Beck Lajos t. képviselőtársunk megállapításaival szemben vagyok kénytelen ezt hangsúlyozni. Még pedig áll magyar klaszszikusokból, idegen klasszikusokból, magyar modern ós külföldi modern munkákból. Beck Lajos t. képviselőtársaim beszédéből, ha nem is ilyen kifejezetten, de azt hallottam ki, hogy az állami színházakkal, különösen pedig a Neimzeti Színházzal szemben kifogásolja a külföldi modem darabok színrehozatalát. A művészet eleven élet, ott megállás nincs, ott a megállás a halál. A külföldi törekvésekről, még ha azok valamikor majd zsákutcába jutnak is, beszámolni a színháznak kötelessége, különösen kötelessége az egyetlen zenei színháznak, az Operaháznak. Honnan tudja meg a magyar publikum, honnan értesüljön azokról a ^törekvésekről és új irányokról, amelyek a külföldön keletkeztek és azokról a szárnypróbálgatásokról, amelyekről ma még nem lehet tudni, hogy hova visznek, de lehet, hogy a jövendő fejlődés útjai. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Megállapítható, hogy a háború után nemcsak nálunk, hanem az egész világon a közönség a saját nemzeti termelést méltányolja a legjobban. Valami furcsa önellátás elve érvényesül a színházaknál. Az önellátás elve, amely a gazdasági életben annyi katasztrófát okozott, de amely művészi téren szerény "véleményem szerint kívánatos. Kívánatos különösen olyan rokontalan, elhagyott nemzetnél, mint a maülése 1932 május 31-én, kedden. 397 gyár és kívánatos különösen a drámai termelés terén. Ha mi magunk nem fedezzük fel, nem hozzuk színre, nem szeretjük saját magyar drámai tehetségeinket, ugyan ki vegye azokat észre, ki örüljön nekik? (Ügy van! jobb felől.) A világművészet kaleidoszkópján a magyar szín nagyon élénk, nagyon különleges szín, mindenütt feltűnést kelt és megbecsülést talál. (Jánossy Gábor: A legjobb márka!) Ezt a színt elfakítani, kitörölni nemcsak saját elfoglalt művészeti pozíciónk érdekében, hanem az általános világművészet érdekében sem szabad. Az Operaház igazgatójával szemben (Jánossy Gábor: Hivatott ember, jól végzi a dolgát!) Beck Lajos t. képviselőtársam két dolgot hangoztat, — nem tudom, melyiket válasszam — hogy nagy a repertoár és hogy kicsi a repertoár. Azt választom talán, hogy kicsiny. (Meskó Zoltán: Maradjunk a kicsi mellett! — Jánossy Gábor: Nem baj, ha kicsi, csak jó legyen!) Talán azt választom, hogy nagy. Ha azt választom, hogy nagy, akkor megint arra a megállapításra jutok, amelyet az előbb bátor voltam már említeni, hogy az újabb külföldi próbálkozásoknak igenis Magyarországon zenei téren hangot kell adni. Az Operaház műsorának gerincét alkotó Mozart-, Verdi- és Wagner darabokon kívül adni kell Stravinskyt, De *Palla-t, Malipierot, Hindemithet, Milhand-t is. Honnan ismerje meg a budapesti közönség ezeket az új próbálkozásokat, ha nem az Operaházból? Radnai Miklósnak, az Operaház igazgatójának igenis érdeme, hogy ezeket a darabokat időről időre műsorra tűzi és a budapesti közönséggel megismerteti. (Jánossy Gábor: Ügy van, hivatott ember, érti a dolgát.) T. Képviselőház! Miután előbb már bátor voltam kifejteni, hogy a színházak igazgatói milyen fontos szervei az állami színházak vezetésében a kormánynak, kénytelen vagyok a színházak igazgatóinak személyére is kitérni annyival is inkább, mert különösen a Nemzeti Színház igazgatójának, Hevesi Sándornak személye ellen a legkülönbözőbb oldalakról a pénzügyi bizottságban is, itt a Házban is, de főképpen a sajtóban szinte tervszerű hadjáratképpen jelennek meg támadások. (Jánossy Gábor: Londonban jobban ismerik, mint idehaza! Milyen kultúrmunkát végzett ott!) Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója, olyan kiváló színigazgatói és rendezői szakember, akinek ilyen irányú kvalitását az egész külföld elismeri. (Turchányi Egon: Herczeg Ferenc, Szász Károly, Pékár Gyula, Harsányi Kálmán más véleményen van!) Csak az az egyetlen Reinhardt az, akit szembe lehet vele állítani, (Egy hang jobbfelől: Az is magyar volt!) de nem szabad elfelejteni, hogy Reinhardt Miksa sikereit tagadhatatlan tehetségén kívül azoknak a bőséges anyagi eszközöknek köszönhette, amelyeknek Hevesi a Nemzeti Színházban mindig híjával volt. (Meskó Zoltán: Csak nem védi Hevesit? — Zaj. — Meskó Zoltán: Védi Hevesit?) Bátorkodom. (Meskó Zoltán: Bátorság kell hozzá, hogy megvédje, ebben igaza van!) Azt hiszem, a képviselő úr szakértelmével szemben — délelőtti közbeszólás ai szerint — nem is lesz nehéz megvédeni. (Meskó Zoltán: A személyeskedésre válaszolok, t. finánc úr!) Hevesi Sándor színigazgatói működésén kívül nagy szolgálatot tett a magyar színházi kultúrának más téren is. Négy évvel ezelőtt a londoni egyetem meghívására négy előadást tartott Londonban a magyar irodalomról, olyan sikerrel és olyan propagandát fejtett ki közben «Az ember tragédiájáénak, hogy ennek a négy előadásnak 54*