Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-93
390 Az országgyűlés képviselőházának amely őket mad j an az életben éri. Ennek azonban, szerintem nem a vizsgáztatás^ rendje és sora lesz tulajdonképpen a< remédiuma, hanem az egész magyar társadalomban egy egészségesebb világnézletnek kell kialakulnia, és el kell vetni azt az ósdi és elavult álláspontot, hogy a társadalom egy része esak a hivatalban, büróban ülő és dolgozó embereknek sorsában és boldogulásában látj ci ci társadalmi pozíció teljét. (Karafiáth Jenő vallásos közoktatásügyi miniszter: Nagyon helyes!) Nagyon jól tudom azt, hogy a magyar társadalomnak végre egyszer el kell vetnie azt a «fenn az ernyő, nincsen kas» című teóriát és világfelfogást, ha a magyar társadalom le fogja venni a kalapját az előtt a középisko' lát végzett ember előtt, aki az iparban, műhelyben, gyárban vagy kereskedelemben dolgozik s azután esetleg Tacitussal és Horatiussal a fejében a földjét szántja, akkor a világnézet kialakulása lehetővé fogja tenni azt, hogy ezek az emberek valamiképpen boldogulni tudjanak. A kultúra áldásai nagyon demokratikus hajlamúak. A kultúra egy nemzet életében akkor válik tulajdonképpen termékenyítővé, ha az emberek megbecsülik, akármilyen társadalmi, akármilyen gyakorlati, pályá.n is érvényesíti azt valaki a nemzet hasznára és saját boldogulására. • Itt rá kell térnem arra, amit Eckhardt igen t. képviselőtársam mondott: vissza a falura. Örömmel üdvözlöm a miniszter úrnak tegnapi megnyilatkozásában azt a tételt, hogy a középiskolai tantervet gazdasági vonatkozásokkal valamiképpen telíteni akarja és kívánja. A magam részéről vallom és hiszem, hogy a humanisztikus iskolának megvan a maga létjogosultsága és egy nemzet érdekében feltétlenül szükség van erre. Az 1924-es tanterv bizonyos reális irányban próbálja a középiskolákat a negyedik, illetőleg az ötödik osztálytól kezdve bifurkálni. Ez helyes és kívánatos. De ezenkívül feltétlenül kívánatosnak és szükségesnek tartom azt, hogy a középiskolát végzett tanulónak, fiatalembernek legyen valami fogalma az életnek olyan megnyilvánulásaival szemben, amelyek akár a kereskedelemben, akár a gazdasági vagy mezőgazdasági életben mutatkoznak. Mert visszaküldeni őt a faluba, ha a tanterv azt terra incognita-nak hagyta, annyit jelent, hogy az az ember boldogtalannak, szerencsétlennek érzi magát, mert semmiféle olyan ismerete nincs, amellyel hozzá tudna kapcsolódni azokhoz a problémákhoz és életfeladatokhoz, amelyeket az ottani élet elé tár. Eckhardt t. képviselőtársam beszédével teljesen azonosan gondolkodom. Gyönyörűen fejtette ki a magyar ifjúság problémáját, a tanult, egyetemet végzett magyar ifjúság elhelyezkedési nehézségeit. Igen, az egyik oldalon a végletekig takarékoskodunk, mert a szüksógparancsolta takarékosság nyomása alatt állunk, a másik oldalon hihetetlen pazarlást folytatunk. Pazarlás folyik az ország tízezer emberének szellemi értékével és az ország tízezer emberének munkaerejét hagyjuk parlagon feküdni. Ha mi a főiskolákat életre hívtuk, akkor tudatosan vagy tudat alatt az emberekben azt a látszatot keltettük, hogy azokra szükség van. Mai beszédemben arra kérem az igen fc kultuszminiszter urat, ne hagyja abba az ifjúság támogatását, amikor az az alma mater falaitól elbúcsúzott, hanem kísérje tovább az ifjúság élniakarását és törekvéseit. Arra kérem, cselekedjék, — támogatni fogjuk a legmesszebbmenőleg. Az állás93. ülése 1932 május 31-én, kedden. halmozás ellen kell valami rendelkezést hozni. (Helyeslés jobbfelől.) Álljon élére a miniszter úr, mint támogató vezére, annak a mozgalomnak, amelyet Illés professzor úr vezet, s amely a. magyar ifjúság elhelyezésével foglalkozikMég egy kérésem volna az igen t. miniszter úrhoz. 1881-ben létesült az egyetem kebelében az antropológiai tanszék. Ez a tanszék abban az időben világhíressé vált és főképpen világhíressé vált akkor, amikor azt Török Aurél töltötte be, aki európai hírű tudós és szakember volt. A professzor halálával, 1912-től kezdve, ez a tanszék nincs betöltve és csak helyettes útján látják el a tanszék szükségleteit- Mégis azt kérem az igen t. miniszter úrtól, akiről tudom, hogy részben kihalás esetén, részben elnéptelenedés esetén akar egyes tanszékeket leépíteni, hogy ennek a tanszéknek további fenntartását biztosítani szíveskedjek. Ez a tanszék azzal az embertannal foglalkozik, a magyar embernek tanával, amellyel tulajdonképpen senki más, semmi más nemzet foglalkozni nem fog. Sok vonatkozása van magának a stúdiumnak a középiskolákkal is és a középiskolai tanárjelöltek számára igenis kívánatos, hogy ezen a tanszéken bizonyos embertani ismereteket elsajátítsanak. Én ebben a tanszékben egy speciális magyarsági, nemzeti feladatot látok és azért kérem, hogy mi, mint kis nemzet, továbbra is foglalkozhassunk azokkal a tudományokkal, amelyek a nemzet mivoltával, történelmével, a haza földjével a legszorosabb összefüggésben vannak. A költségvetést általánosságban elfogadom- (Helyeslés.) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Kéthly Anna! (Esztergályos János: Hol vannak már megint a képviselő urak? — Farkas István: Emésztenek, alszanak! — Esztergályos János: De a miniszter úr itt van! — Karafiáth Jenő vallásés közoktatásügyi miniszter: Most csöngettek!) Kéthly Anna: T. Képviselőház! Az a türelmetlenség, amely a kritikát nem tűri, a bírálatot nem szereti s amely fél órát engedélyez a házszabályok szerint az egyes tárcák, költségvetésére, (Kun Béla: Elég rossz házszabályok!) azt hiszem, legjobban éppen a közoktatásügyi tárcánál bosszulja meg magát, (Kun Béla: Bethlen Istvánon is megbosszulta magát a rossz házszabály. Nem tudott beszélni!) mert nincs lehetőség arra, hogy részletesen foglalkozzunk a kérdésekkel. A közoktatásügyi tárcánál legfeljebb csak tallózást folytathatnak az egyes képviselők, legfeljebb egyes vicinális, kerületükhöz tartozó kérdéseket adhatnak elő, egységes áttekintést és egységes iránymutatást azonban ez a félóra nem enged meg számunkra, pedig úgy érzem, hogy ennél a tárcánál volna legnagyobb szükség áttekintő bírálatra, mert hiszen a tárca feladatkörének megfelelően azok a hibák, amelyeket nem tudunk megakadályozni és amelyekre a kritika nem tud rámutatni, bűnökké, a bűnök pedig jóvátehetetlen pusztítássá nőnek meg idővel, éppen a tárca természeténél fogva. Ha a közoktatással foglalkozó tárca helytelen utakon jár. akkor csak igen késői eredményekben jelentkezik mindennek a követkéz-