Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-93

Az országgyűlés képviselőházának 93. ülése 1932 május 31-én, kedden. 387 sokra, ami amúgy is fennmaradna. A tanari erőket is el kell helyezni, vagy penzióba kell küldeni. Ha egy 800 millió pengős budgetben 15 millió pengőnél többet lebet kiadni az egyetemekre, akkor 280.000 pengő miatt ne akarják el gáncsolni ezt a közgazdasági egyetemet, amikor minekünk a kenyér megszerzéséhez legfőbb alapunk a közgazdasági tudás. Ezt mindenkor el akarják gáncsolni éhben az országban és mindig találnak valamit, ami a kereskedelemmel összefügg, hogy ez az elgáncsolás megtörténjék. r t Amennyire én tudom, a közgazdasági egyetemnek annyira lelkes tanárai vannak, hogy sok mindenfélét, amire az állami segítségből nem telik, saját zsebükből fizetnek. S ilyen ott a tanítás is minden tekintetben. A legelőkelőbb gondolkozás és a legszorgalmasabb tanulás — merem állítani — ezen az egyetemen volt 12 éven keresztül és éppen ez az egyetem nem. kerül jóformán semmibe sem az országnak, szemben azzal a 15 millióval, amennyibe a többi egyetem t kerül. Ezzel akarják megmenteni a hazát pénzügyileg? Bocsánatot kérek, erre azt kell mondanom, hogy mi Abdera városát akarjuk lemásolni ebben az országban. Nem tudom elhinni, hogy a kultuszminiszter úr, — akit én ismerek — ha ezeket a számokat elé terjesztem, bele fog menni a technikával való egyesítésbe, ami pedig pénzügyileg semmiféle megkönnyebbülést nem ad, ellenben meggátolja azt, hogy Magyarország fiatalsága magasabb közgazdasági művelődésben részesüljön. Nagyon jól tudom, hogy évek óta folyik már ennek az intézménynek elgáncsolása, mindent megtettek az elmúlt 12 év alatt, hogy a közgazdasági egyetemet megszüntethessék. Azt hiszem, ebben semmi más nincs, mint irigység. Mert mi okuk volna a többi egyetemeknek arra^hogy el akarják gáncsolni, hogy össze akarják olvasztani a közgazdasági egyetemet a műegyetemmel? Mit tettek azok? Azok csak előnyt és \ dicsőséget hoztak az országra és a mi fiataljaink tanultak ott. Hát mi az oka ennek az elgáncsolásnak, amikor ez az egyetem jóformán semmibe sem kerül? Ismerem én az egész folyamatot. Ezt a kart az összes közgazdasági faktorok, úgy a mezőgazdaság, mint az ipar, a kereskedelem és á magasabb fórumok is mind egyhangúlag követelték. Hiszen a Hangya egymaga egymillió koronát, (Erdélyi Aladár: Kettőt!) helyesebben kétmillió koronát adott ennek a létesítésére. Ott, ahol ilyen áldozatkészség mutatkozik, amilyennel semmiféle más egyetemnél nem találkozunk, ahol a legnagyobb fők azt mondják, hogy csináljuk meg és meg is csinálták, nem értem, miért kell ilyen akadályokat gördíteni ennek az egyetemnek fejlődése elé, azzal, hogy most össze akarják olvasztani. Bocsánatot kérek, ha ez nem vakság, nem tudom, hogy ítéljem meg másképpen. Kiadott ez a kar egy füzetet, amelyet azt hiszem több képviselőtársam is megkapott, amelyben ki van mutatva, hogy egy hallgatóra mennyi költség esik. Ezek az állami áldozatok a következőképpen alakulnak: A műegyetemen egy hallgató az államnak évenként 1000 pengőjébe kerül, a pécsi egyetemem egy hallgató 1200 pengőbe, a debreceni egyetemen 1700 pengőbe, a szegedi egyetemen 2000 pengőbe, míg a közgazdaságtudományi kar egy hallgatója 276 pengőbe kerül az államnak. Hát hol van itt az igazság, hol van itt az ész, hol van a takarékosság? A többi egyetemekről általában szó KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VTII. sincs, azok urak, csak ahol a közgazdaság lelkiismerete szólal meg, azt kell eltörölni vagy beolvasztani olyan intézménybe, amelyről nem tudom, hogyan és miként fogja a magasabb közgazdasági tudományt előmozdítani. (SÖpkéz Sándor: Éppen úgy!) Bocsánatot kérek, a technika nálunk szintén elsőrangú intézmény, de hogy akarják azt összevegyíteni a közgazdasági tudományok magasabbrendű művelésével? Miniszter úr, ez lehetetlenség, ez fából vaskarika. (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: ök kérik!) Bocsánatot kérek, ki kéri? (Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: A közgazdasági egyetem! —Erdélyi Aladár: A tanárok!) Még ha a közgazdasági egyetem kérné is, akkor is határozottan ellenzem, mert az országnak nem kerül nagy áldozatába, miniszter úr. Ezzel elvonják az országtól azt a lehetőséget, hogy olyan férfiakat, amilyen Matlekovits^ is volt, felnevelhessünk. Mert hiába a praxis és hiába a mi autodidakta tanulásunk. Nekünk teória kell, — ezt a miniszter úr jobban tudja, mint én — be kell, hogy vezessenek bennünket a közgazdasági tudásba, amely nemcsak egyes kézi könyvekből áll. Ha a miniszter úr azt mondja, hogy ők kérik, ha be akarják olvasztani, én azt felelem rá, hogy nekem nem lesz hatalmam ezt meggátolni, méltóztassék megcsinálni. De abban az esetben is szóvá kell tennem, hogy önök különbséget tesznek reáliskolai s gimnáziumig és kereskedelmi matúra között. Ismét kétségbevonják, hogy a kereskedelmi iskolában szerzett ismeretek egyenlő nívón vannak a másik intézetben nyert tudással. (Ellenmondások jobbfelől.) De bocsánatot kérek, önök a doktorátust meg akarják adni az^ orvosoknak és a mérnököknek, — helyes — még az állatorvosoknak is meg akarják adni a doktori diplomát. De aki kereskedelmit végzett, annak ott a főiskolán nem akarják megadni a diplomát. (Mozgás a jobboldalon.) így vagyok értesülve. (Söpkéz Sándor: Tévedés!) De így van. Hiszen önök a felvételnél azt mondják, hogy nem elég a kereskedelmi iskolában szerzett matúra, hanem szükséges még a gimnáziumi is. Önök előtt ismeretesek a mi felső kereskedelmi iskoláink, sok ilyen iskola sokkal jobb, mint egy-egy vidéki gimnázium. (Söpkéz Sándor: Az lehet!) Azt mondják, hogy latint és görögöt kell tudni és ahhoz akarják kötni a doktorátust, hogy gimnáziumot végeztek-e. (Söpkéz Sándor: Homogén hallgatóság kell egy egyetemen!) Bocsánatot kérek, nem a latin, a görög és az ehhez hasonló tárgyak kellenek a közgazdaságban, ma áruisme, pénzügytan, magasabb értelemben vett közgazdasági tudás és még sok más tudomány kell. Sokkal fontosabb ez ma, mint azok a holt nyelvek, humaniozák, ahogyan szokás nevezni, amelyeket önök szerint tanulni kell annak, aki abba az iskolába akar járni. Tudom, —• hiába tagadja a t. képviselő úr — azoktól, akik tárgyalnak ebben a tekintetben, hogy ez a kérdés még nincs megoldva^ es abban az irányban halad, hogy be akarják hozni ezt a megkülönböztetést. Miért akarják megkülönböztetni őket? Mondják meg végre ebben a Házban, — már számtalanszor beszéltem itt a kereskedelem hivatásáról — hogy az az ország, amelynek egészséges kereskedelme van, az boldog ország, ott mindenki gazdag ember. (Ügy van! Ügy van!) A kereskedelem építette fel ezt a gyönyörű szép fővárosunkat, amilyen talán nincs az egész világon. (Söpkéz Sándor: "Ügy van!) A kereske53