Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-92
352 Az országgyűlés képviselőházának , segélyt. Ezek a tanítók, illetőleg tanárok díjlevelet kaptak a fenntartóktól, amelyekben a fenntartók a következőket mondták: Ennyit kapsz az államtól, ennyit a fenntartóktól. Ezeket a díjleveleket először az egyházi főhatóság hagyta jóvá, azután felterjesztették a közigazgatási bizottság útján a miniszterhez, a miniszter pedig ezen díjlevél alapján utalta ki az államsegélyt. Mármost, ha perre vagy vitára kerülne a dolog, kérdem, hogy van-e bíróság, amely a fenntartót többnek a fizetésére kötelezné, mint amennyit a díjlevél biztosít. Ilyen körülmények között érthetetlennek tartom, hogy ennyi panaszra, mint amennyi a lapokban is megjelent, annyi panaszra, amennyit a fenntartók aktákban, feliratokban a miniszter. elé terjesztettek, semmi sem történt. Hiszen két évvel ezelőtt már bebizonyították, hogy további apasztás lehetetlen, mert ez ezeket az iskolákat létalapjukban ingatja meg, a tanárokat pedig, exisztenciájukban, mert egy helyettes tanár most legfeljebb 70 pengőt, egy IX. fizetési osztályú tanár pedig havi 90, illetőleg 100 pengőt fog kapni. Elképzelhető-e, hogy egy tanár ekkora fizetésből megélhessen? Éppen a múltkor olvastam valamelyik lapban, hogy Raffay püspök úr a tanári munka első feltételéül a hangulatot jelezte. Bürokráciában rosszabb hangulattal is lenéit aktákat elintézni, de iskolában csak hangulattal lehet tanítani. (Ügy van! Ügy van a középen.) J±a pedig valaki havi 70 vagy 80 pengőt kap, attói hangulatos* tanítást elvárni lehetetlen. (ügy van! Úgy van! a középen!) Éppen most kaptam Sárospatakról panaszokat, hogy az ottani katholikus iskola ugyancsak létalapjában ingott meg. Mit vétettek ezek a szülők, — hiszen például Pest környékén vagy Sárospatakon tisztviselők, iparosok, kereskedők, szóval olyan szülők laknak, akiknek gyermekeik igenis jogosultak, rá vannak utalva és kívánják is tőlük, hogy középfokú iskolában tanuljanak — hogy lehetetlenné teszik számukra gyermekeik tanítását? Bocsánatot kérek, csak sínylődő, vegetáló és kínlódó iskola lehet az, ahol a tanárnak még legelemibb megélhetése sincs biztosítva. (Igaz! Ügy van!) Nekünk ilyen iskolákra igazán nincs szükségünk, Hogy a miniszter úr azokat az iskolákat, amelyek már működnek és amelyeknek működésében fennakadást r látni nem akar, támogatja, erre bizonyíték, hogy a m. kir. tanulmányi alap által eddig fenntartott iskolák tetemes államsegélyt kapnak. Nagyon természetesen, a miniszter úrnak ismernie kell a m. kir. tanulmányi alap anyagi helyzetét, és a miniszter úrnak igenis tisztje, hivatása, sőt kötelessége is, hogy egyetlenegy iskola se omoljon össze. Es mit látunk? Azt látjuk, hogy mivel a magyar tanulmányi alap, amely mint fundus studiorum tényleg arra alapíttatott, hogy iskolákat tartson fenn, a mai viszonyok között «rre képtelen, amint az indokolásban olvasom, a hat tanulmányi alapi főgimnázium fizetéskiegészítő államsegélye 363.003 pengő. Nagyon helyesen tette ezt a miniszter úr, és nem is szeretném, ha ebben a tekintetben engemet félreértenének, mert az iskolák megölése nem hivatása a miniszter úrnak, hanem igenis hivatása az iskolák megmentése. A tanulmányi alap rossz helyzetének nemcsak Trianon az oka, hanem a rossz gazdasági helyzet és a tanulmányi alap jövedelmezőségének csökkenése is. Erre bizonyíték az, hogy az összeomlás után két új tanulmányi alapi főgimnázium keletképp, ülése 1932 május 30-án, hétfőn. zett, nevezetesen Dombóváron és Nyíregyházán- Mint említettem, a költségvetés indokolása mondja, hogy ezeknél 142 tanár kap 363.003 pengő fizetéskiegészítő államsegélyt. (Dinien Ödön: Hányan kapják 'ezt?) 142 tanár kapja hat gimnáziumban. Ellenben 246 nem állami — községi, felekezeti és egyéb — polgári iskolában 623 tanár kap 629.000 pengő államsegélyt. Hát hol van itt az arány? Míg a tanulmányi alap, — mondom — mint fundus studiorum, abból létesült, hogy egyes szerzetesrendek és reális apátságok megszüntetésével ezeknek vagyonát az iskolák fenntartására kellett fordítani, addig a római katholikus, református és egyéb egyházközségek egyáltalában nem kötelesek iskolákat fenntartani, és azok mégis ilyen csekély fizetéskiegészítő államsegélyt kapnak. 213.892 pengővel szállíttatnak le ezek a^ hozzájárulási összegek a múlt évi költségvetéshez képest. Nem tudom, hogy ebben mekkora az az összeg, amely a fizetések csökkentéséből származik, és mekkora az az összeg, amely az államsegély csökkentéséből keletkezik, mert itt az indokolás lakonikus rövidséggel csak annyit mond, hogy (olvassa): «Az 1931/32. tanévben a nem állami polgári iskolák száma 246. Ezek közül 128 iskolának 623 tanára részesül államsegélyben. A megtakarítás úgy érhető el, hogy az 1932/33. évre a fizetéskiegészítő államsegélyek leszállíttatnak, éspedig az állami hozzájárulás az eddigi átlagos 53%-ról 47%-ra csökkentetik.» Bocsánatot kérek, ez nem indokolás. Azt hiszem, arra számítottak, hogy non omnia possumus omnes, hogy nem minden képviselő foglalkozhatok behatóan minden tárca költségvetésével, de a hozzáértőnek ez feltűnik. Mert nem is áll az, hogy csak 6%-kai történik a leszállítás, mivel mindenki úgy érti ezt, hogy lineárisan 6%-os leszállítás történik, pedig ez nem áll, mert például 90%-os államsegélyes iskoláknál >az állami hozzájárulás összege két év alatt 40%-kai esett, amikor az 50%-ra megy. (Andaházi-Kasnya Béla: Tényleg így van!) Tehát ez valahogyan túlbürokratikus indokolás, abban a reményben, hogy ezen majd úgy egyszerűen átsiklanak. Ez lehetetlen állapot, így iskolákat fenntartani nem lehet, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és a minisztérium bizonyos hálátlanságot tanúsít azokkal az iskolafenntartókkal szemben, akik állami feladatot végeznek, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) mert ezek az iskolák éppúgy állami felügyelet alatt állanak, mint az állami elemi vagy polgári iskolák, semmi tekintetben sem térhetnek el a törvénytől, nem térhetnek el a tantervtől, és így tovább, tehát tulajdonképpen hálára lehet az állam kötelezve azért, hogy ezek a fenntartók állami hivatásában őt segítik. {Ügy van! Ügy van! balfelől. — AndaháziKasnya Béla: Ugyanez áll a községi iskolákra is!) És akkor ezeket az iskolákat nem megölni, hanem felemelni hivatása a kultuszminiszternek. (Helyeslés balfelől.) Ennyit voltam bátor a nem állami polgári iskolákra vonatkozólag mondani. Most áttérek az elemi iskolákra, amennyiben az idő rövidsége megengedi. (Halljuk! Halljuk!) Tény az, hogy a háború után a legnagyobb lendületet az elemi népoktatás érte el. Három irányban vált szükségessé az eddigi népoktatás kiegészítése, mégpedig első volt a tanköteles kötelező iskolábajárása. Ezt biztosította az 1921 : XXX. te. Egyébként pedig az iskolások száma azóta lényegesen sza-