Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

344 Az országgyűlés képviselőházának tam, hogy például egyes vidékeken a polgári iskolákban a szabad levegőn tartanak előadásokat anélkül, hogy a pedagógiai célt ez veszélyeztetné. De azt is tapasztaltam egy alkalommal, amidőn egy gimnáziumot látogattam meg, hogy már kilenc órakor oly elhasznált levegő volt az első osztályban, hogy ez aligha egyeztethető össze azzal a törekvésünkkel, hogy egészséges ifjúságot neveljünk a nemzetnekT. Ház! Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy nemzetünknek legnagyobb veszedelme és 'betegsége a tüdővész. A tüdővészre vonatkozóan elévülhetetlenek Czernynek azok a megállpításai, hogy a legegyszerűbb, a legcélszerűbb terápiája a betegségnek: a fertőzés lehető elkerülése. Tisztában vagyok azzal is,hogy gyökeres megoldást csak a szociális viszonyok alapos megváltozása és az életstandard javulása hozhat. Tisztában vagyok tehát azzal, hogy amit most mondok, az csak szerény korrekció lehet, de mégis kell hogy hirdessem és valljam, hogy még ezt a szerény korrekciót sem mellőzhetjük. Nem akarom untatni a Házat, más alkalommal már beszéltem róla, (Halljuk! Halljuk!) de például a poroszországi statisztikai adatok erősen beigazolták, hogy a tüdővésznek legnagyobb ellensége a napsugár s az ifjúságnak a szabad természetbe való vitele. Ennek folytán a magam részéről az ifjúság nyaraltatási akcióját, azt az akciót, amelyet a cserkészek, a leventék olyan helyesen oldanak meg, igen fontosnak és szükségesnek tartom. (Úgy van! Ügy van! jobb felől.) Szükségesnek tartom, hogy minél többet vigyék ki az ifjúságot a szabadba, az Isten szabad ege alá, mert hiszen nem győzőm elég sokat hangoztatni, hogy a bacillusoknak legnagyobb ellensége és megölő je a szabad természet és a napsugár. (Ügy van! jobbfelől.) Nem szeretném azonban, hogy a testi épségről való különösebb gondoskodás a szellemiek rovására történnék. És itt újítást szeretnék behozni: az ilyen nyári sátorozásnál és táborozásnál fel kellene az időt használni arra, hogy az ifjúságot talán kezdő vagy haladó kurzusokban nyelvekre tanítsák- Sőt tovább' megyek. Ha jól emlékszem, Farkas Tibor képviselőtársam részéről hangzott el ebben a Házban — azt hiszem, még 1924-ben — az a felszólalás, amelyben nagy súlyt helyezett a szláv myelvek tanítására. Azután elhangzott egy másik hasonló tárgyú felszólalás Pintér László képviselőtársam részéről, majd Gömbös Gyula képviselőtársam ajánlotta a szerb, bolgár és török nyelvek intenzívebb oktatását. Gondolkodóba kell esnünk, nem volna-e helyes felhasználni e kurzusokat arra, hogy ifjúságunkat éppen a nyaraltatási akciók alkalmából a bennünket közvetlenül környező államok nyelvére megtanítsuk. Hogy melyik nyelvet tanítsuk, a felett lehet még gondolkozni, én azonban már most kijelenthetem, hogy a nyelvkurzusok megtartását a ^ cserkésztáborozásoknál, a leventenyaraltatásoknál a magam részéről szívesen támogatom és helyesnek tartom. Voltam bátor már érinteni más alkalommal is, hogy nagy súlyt kell helyezni az ifjúság testnevelési ügyére! Ezzel a kérdéssel, azt hiszem, nekem nem kell itt bővebben foglalkoznom és nem kell külön programmot adnom. Hiszen azok a Trianon utáni gondolatok, amelyek engem annakidején — több, mint tíz esztendeje — foglalkoztattak, megtestesültek a testnevelési törvényben, még az első nemzetgyűlés idegén. Legyen szabad most visszapillantanom erre 92. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. az elmúlt tíz esztendőre. Megállapította ennek a törvénynek helyességét, életképességét, nemcsak a felállított organizáció tökéletes működése és nemcsak annak egyik legszebb hajtása, amely demokratizálta' a magyar sportot, a levente-intézmény, hanem például az a körülmény is, hogy kötelezővé tette a testnevelés céljait szolgáló létesítmények megalkotását. Ennek köszönhetjük többek között, hogy a székesfőváros is egymillió pengős áldozatot hozott a Nemzeti Sportuszoda céljaira. Ugyancsak ennek köszönhető létesítményeket láthatunk ' egyes gyáraknál, vállalatoknál, amelyek a munkásosztály részére ezen a téren nagy áldozatot hoztak. De megnyilvánult a törvény jótékony hatása a turista-mozgalom fellendülésében, _ az evezős spont népszerűvé tételében és legutóbb a weekenidí-mozgalom elterjedésében is. En azonban ezt nem ezért mondtam, hogy mindezekkel szerénytelenül dicsekedjem, hanem azért, mert ezt a legelső alkalmat akarom felhasználni, hogy rámutassak arra, hogy amikor a testnevelési törvény állami ieladatta tette a testnevelés ügyét, akkor már fejlődőképes sportélettel találkoztunk. Es ez kizáróan a társadalomnak köszönte létét, azoknak a kiváló társadalmi sportegyesületeknek, akiknek ezúttal kell ezen alkotó tevékenységükért hálás köszönetemet kifejezni, arra kérve a társadalmi egyesületek vezetőségét, hogy hazafias lelkesedéssel eltelve folytassák tovább ügybuzgó tevékenységüket. Ugyancsak itt kell köszönetet mondanom a sajtónak, amely önzetlenül dolgozva

; nemzelti értéket fedezett fel akkor, amikor a magyar sportot felkarolta. Mégis minden esetleges félreértés elkerülése céljából röviden ki kell jelentenem, hogy én mint a múltban, úgy most és a jövőben is ezen a téren Széchenyi István katonájának itekintem magamat, aki a szellemi és testi erők harmonikus képzésére helyezte a siílyt, (Helyeslés.) Én leszek tehát az első, aki, ha azt látná, hogy az egyik irányzat a másik rovására terjed, meggátolja annak lehetőségét, hogy ez a harmónia veszélybe kerüljön. (Élénk helyeslés.) Még Széchenyi István korát megelőzően az 1777-i'ki Ratio Educationis, amely a legmodernebb pedagógiai nézeteket tartalmazza, Terstyánszky és Ürményi gondolatának e gyönyörű ikarnációja hasonló értelemben foglalkozott mindezekkel a kérdésekkel, és ugyanebben az értelemben oldotta meg a szellemi és testi erőnek harmóniába hozását. A «De cura valetudinis stúdiósáé juventuti adhibenda» című fejezetében ugyanis a Ratio Educationis lelkünkre köti, hogy az ifjúságot nem szabad úgy nevelni, mint «a plántákat, amelyek üvegházban születvén, hamar hervadásnak indulnak és elhalnak.^ Az államnak olyan polgárokra van szüksége, akik bármely terhet vállaikra vehetnek!» Mindent meg kell tennünk a trianoni Magyarországban ebben az irányban, mert meggyőződésem szerint csakis így ragyoghat fel képzeletünkben Zrinyi büszke magyar típusának tökéletes képe, és csak ez igazolhatja a jövőben, amint igazolta a múltban is, hogy egyetlen nemzetnél sem vagyunk alávalóbbak! Különösen örülök annak, hogy színessé teszi a testnevelés ügyét ebben az esztendőben az olimpia ügye, amely bár a kormánynak valutáris szempontból sok gondot okoz, és ezért a kormány kénytelen ezt a nemzeti mozgalmat a legszűkebb keretekre szorítani, mégis remélhetem, hogy Lázár Andor t, barátomnak és e téren első és ügybuzgó munkatársamnak társa-