Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-92

Az országgyűlés képviselőházának 92. ülése 1932 május 30-án, hétfőn. 321 alkalmas arra, hogy a magyar állam intézmé­nyeit a külföldre szakadt magyarokkal meg­kedveltesse. Már annakidején figyelmeztettem a kül­ügyminiszter urat, szíveskedjék gondoskodni arról, hogy a követségeken és azokon a konzu­látusokon, amelyeket a magyar állam tart fenn, tehát, amelyeket nem idegen állampolgá­rok tiszteletből viselnek, gondoskodjék arról, hogy a légkör kissé más legyen. Ügy érzi ma­gát az ottani magyar, ha 'bemegy a konzulá­tusra, mintha a magyar szolgabírói hivatalba menne be. Ahogy a parasztember magasabb vérnyomással és szívdobogással megy be a szolgabírói hivatalba, úgy megy be a külföldre szakadt magyar is a konzulátusra. Volt alkal­mam annakidején, amikor még vízumokat kel­lett kérni, a német és osztrák konzuli hivata­lokban eljárni. A valamikor igazán nagyon feudális és igazán nagyon nemesi porosz és né­met diplomácia az összeomlás után bámulato­san tudott a helyzethez alkalmazkodni. Ma el­mondhatjuk róla, hogy valóban demokratikus intézmény és minden német bizalommal, öröm­mel megy el egy konzulátusához vagy követ­ségéhez. Mi is azt kívánjuk, hogy a külföldre szakadt munkástestvéreink bizalommal és örömmel mehessenek el a konzulátushoz, mint olyan intézményhez, amely hajlandó és akar is rajtuk segíteni. A régi osztrák-magyar mo­narchiában éppen elég oka volt a magyarság­nak panaszkodni arról, hogy bárhova megy a konzulátusokra és a követségekre, sehol meg­hallgatásra nem talált, ha csak véletlenül nem volt ott egy mezőgazdasági, vagy kereskedelmi tudósító magyar ember, aki azzal a kivándo­rolt szegény magyar emberrel szóba állott. Ezek az állapotok nem nagyon változtak azóta, mint ez a levél is bizonyítja. Kérem ezért a külügyminiszter urat, hogy ennek a levélnek tartalma alapján — amelyet külön is fogok közölni vele — a külügyimi­niszter úr indítsa^ meg a vizsgálatot és nem­csak Braziliában és Argentínában, hlanem min­denütt, ahol nagy tömegben élnek magyarok, a bürokratikus formák megszüntetésével igye­kezzék az ottani magyarságot érzésben, gon­dolkodásban az anyaországhoz kapcsolni, mint ahogy azt más nemzetek konzulátusai teszik. Azonkívül a felesleges intézmények lefaragá­sával igyekezzenek az ottani magyarságnak szociális és kulturális téren előzékenyen segít­ségére lenni, hogy érzésben ne szakadjanak el innen. Ezeket voltam bátor ismételten is at kük ügyminiszter úr szíves figyelmébe ajánlani s kérem, hogy az elmondottak tekintetében a vizsgálatot mielőbb megindítani és az állapo­tokon változtatni méltóztassék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Pintér László! Elnök: A képviselő úr nines jelen. Ki a kö­vetkező szónok? Brandt Vilmos jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Érdeklő­déssel hallgattam! Malasits Géza t. képviselő­társam felszólalását, mert sajnálattal kell meg állapítanom, hogy azok az észrevételek, ame­lyeket ő itt felhozott, számos esetben a kül­földi magyarság gondozása tekintetében helyt­állóknak minősültek. Én azonkívül, hogy eset­leg az érzék hiányzik bizonyos külügyi tisztvi selőkben a magyar problémák megértésével szemben, abban is látom) a hibát, hogy a kül­földi magyarság problémái nem tárgyai olyan intézkedéseknek, amelyek kizárólag külpoliti­kai szempontból volnának csak elbírálhatók és mint helyesen méltóztatott kifogás tárgyává tenni, kizárólag külügyi hatáskörben egyálta­lában 'helyesen el sem intézhetők. Már annak­idején, mikor Amerikából először jöttem haza, az akkori miniszterelnök úrnak, mondhatnám, tárcánként terjesztettem elő memorandumai­mat arranézve, hogy mit kellene a külföldi ma­gyarság érdekében — azt mondhatnám, tárcán­ként — keresztülvinni, hogy mik volnának első­sorban megvalósítandók népjóléti, kulturális és egyéb vonatkozásokban, hogy az óhazával való kapcsolat, legalább is a lelki kontaktus és bi­zonyos, mondhatnám, materiális kontaktus is, meg ne szakadjon, — anélkül azonban, hogy az ottani országban a magyarságot idegen test­ként kellene külön beékelni, ami ellen termé­szetesen az illető országnak jogos kifogása le­hetne — s akkor a volt miniszterelnök úr ezt a kérdést kétízben is, nagyon alaposan, nagyon intenzíven, személyes részvétele mellett le is tárgyaltatta s azt mondhatnám, szakszerűen és rendkívüli körültekintéssel, sőt lelkesedéssel karolta fel, eredmény azonban mégsem; mutat­kozott, mert nincs ezeknek a kérdéseknek fele­lős gazdájuk. (Malasits Géza: így van!) Szerencsére a t. miniszterelnök úr is jelen van. Nekem itt hozzá az volna a kérésem, hogy a külföldi magyarság ügyeinek intézé­sére legalább egy referenst állítson be a mi­niszterelnökségen, (Elénk helyeslés.) aki a kü­lönböző minisztériumok között egységes irá­nyítás szerint tudna a külföldi magyarság rendkívüli komplikált és a mai szorult gazda­sági helyzetben hihetetlenül keserves helyze­tén valamiképpen enyhíteni. T. Ház! Hogy csak egy példát hozzak fel: nincs fontosabb momentum a külföldi magyar­ság magyar érzésének fenntartása tekinteté­ben, mint az egyházi, a vallási kérdések he­lyes megoldása. Ebben a tekintetben, t. Ház, magyar részről, innen az óhazából úgyszól­ván semmiféle gondoskodás nem történik. A külföldi magyarság lelkészei igen nagy szá­zalékban olyan emberekből rekrutálódnak, akiknek a talpa alatt itthon meleg lett a föld és kénytelenek a külföldre kimenekülni. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) A régi haza^ iránt érzett szimpátián alapuló^ kapcsolatot és ro­konszenvet az ilyen papsággal nehéz fenntar­tani. (Zaj.) Természetes, ez nem akar általá­nosítás lenni, hisz nagyon kiváló papok is vannak odakint, de kénytelen vagyok rámu­tatni más népekre, mint például a lengyelekre és olaszokra, akik legkiválóbb papjaikat kül­dik ki, majdnem azt mondhatnám: misszioná­riusokként küldik ki ezeket a papokat kül­földi honfitársaik közé, bizonyos limitált számú évekre, négy-öt évre, úgy azonban, hogy biztosíttatik részükre hazatérésük ese­tére egy megfelelő lelkészi állás. (Ügy van!) Ellenben, ha Magyarországról kimegy egy pap, az holtanapjáig elszakadt a hazától, ré­szére visszatérés nincs, tehát a papság java nem vállalkozik ilyen szerepre, vagy csak egé­szen kivételesen vállalkozik erre az apostoli misszióra. Felekezeti különbség nélkül mon­dom és csak példaként hoztam fel. Annak idején beadott memorandumaim bi­zonyára megvannak a külügyminisztériumban és a miniszterelnökségen is. Számos ilyen megvalósítható intézkedést fektettem le ezek­ben, amelyekből sajnos, egyetlen egyet sem oldottak meg, az azóta bekövetkezett gazda­sági válság pedig csak súlyosbítja a külföldi magyarság helyzetét. Nem is vehetjük rossz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom