Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 1982 május 27-én, pénteken. 309 látom, hogy Genfben és Párizsban inkább

1 azt várják, hogy mi magunk mondjuk meg, mi; az, amit gazdasági válságunk elhárítására tenni akarunk és amit mi akarunk, azt a hatalmak is kész örömest támogatnák. Nem tőlünk magyaroktól Várják ezt egyedül, de tőlünk és mindazoktól, akik bizonyos kölcsönös összefogással segíteni tudnánk egymáson. ' Ha az érdekelt országok egymás között megállapodnának valami észszerű tervben és ezzel lépnének a Népszövetség r elé, alig lehetne ilyen tervtől a hozzájárulást megtagadni- Ezzel gyorsabban menne előre a dolog, mintha a kérdés a hatalmak között marad, ahol életérdekeink, népünk megélhetésének sorsdöntő kérdése, a hatalmak rivalitásának játéklabdája és ahol azt az álláspontot, amelyiet a hatalmak ebben a kérdésben elfoglalni hajlandók, nem tekintik egyébnek, mint kompenzációs objektumnak az olyan törekvések körüli harcban, amelyek nekünk lehetnek rokonszenvesek vagy lehetnek antipatikusak, de amelyek közvetlen érdekeinkkel összefüggésben nem állanak Valami sajátságos tehetetlenség benyomását teszik az összes középeurópai országok, hogy akkor, amikor a világ végre felismerte a középeurópai gazdasági válságnak veszedelmes voltát, amikor sok jóindulat is nyilvánul meg a kérdés megoldása iránt, mégis azok a költséges diplomáciai apparátusok, amelyeket ezek az országok fenntartanak, nem voltak ' képesek megragadni valahol egy fonalat, amelvnek tovább fűzésével ki lehetne jutnunk abból a^ labirintusból, amelyben ezidőszerint m i ndnyájan vergődünk. Ha ( a magyar kormány látna valamilyen lehetőseget, hogy ennek a tarthatatlan állapotnak véget vessen akár. saját iniciativával, akár valamely máshonnan jött iniciativa elfogadásával, — nem a hatalmaknál, de a közvetlen érdekelt államok körében való iniciativával — úgy azt hiszem, ezt a magyar közvélemény helyesléssel és megértéssel fogadná. Meg vagyok győződve róla, hogy ez az elhatározás kedvezően befolyásolná azokat a tárgyalásokat is, amelyekkel biztosítható a követ^ yi^sági £

vre a ma

gy

ar termékek értékesítésének lehetősége. Igen nehéz kitérni az elől a benyomás elől, hogy a minden államra nézve egyaránt szükséges és sürgős megállapodások — és ebben a tekintetben teljesen osztozom azokban, amikéi Eckhardt Tibor igen t, képviselőtársam itt az imént kifejtett — főként azért nem tudtak létrejönni, mert a létező politikai feszültségek útjukat állták. Itt van az a pont, amelyen — visszatérve a bevezetőleg mondottakra — a legnagyobb mértékben kívánatosnak tartanám, hogy a középeurópai külpolitika alkalmazkodjék ahhoz a helyzethez, amelynek valamely módon való megjavítása ma minden államra nézve a legégetőbb és a legfontosabb feladat. Nem akarom kutatni, hogy ki a hibás a ma fennálló nehézségek előidézésében. Bármint feleljünk erre a kérdésre, a fő dolog mégis az volna, hogv megtaláljuk az utat arra, hogy egymást legalább is gazdaságilag megértsük, hogy gazdasági érdekeinket összeegyeztessük és ezt a feladatot nem könnyítjük meg, ha most ejőbb a különböző felelősségeket latolgatnék és rekriminációkba mennék bele. Nem szeretném, ha félreértenének, ezért kifejezetten hangsúlyozom, hogy a külpolitika terén nem valami gyökeres irányváltozás az, amit én a magam részről kívánatosnak vagy szükségesnek tartok. Nem tartom sem szükségesnek, sem óhaj tandónak, hogy az adott helyzetre való tekintettel akár feláldozzuk azokat a külpolitikai célokat, amelyeket magunk elé tűztünk és amelyek elérésére eddig következetesen törekedtünk, akár pedig megváltoztassuk vagy könnyelműen feladjuk azokat a politikai barátságokat és kapcsolatokat, amelyek köztünk és egyes más európai országok között fennállanak és amelyeknek létesítését és ápolását a múlt és a jelen kormány igen nagy érdemének tartom. Ezek a politikai kapcsolatok és ezek a politikai barátságok, — elsősorban az Olaszországgal és Németországgal való viszonyunkra gondolok — adott geográfiai viszonyokon, adott történeti helyzeten, adott érdek- és nézetazonosságokon alapulnak és mint ilyen természetteremtette érdekkapcsolatok nyernek kifejezést úgy a mi politikánkban, mint az illető külföldi országok politikájában. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ezek a barátságok természetesen nemcsak azért, mert barátainkat elsősorban azok körében kell keresnünk, akik a mi külpolitikai céljaink iránt megértéssel vannak, mint ez a két említett ország, hanem azért is

% mert az európai népek sorában éppen ez a két nép az, amelynek közvetlen, saját érdeke is megkívánja, hogy Magyarország mint független és mint magyar terület fennmaradjon a bennünket körülölelő szláv áradat közepette. Teljesen osztom azt a hálaérzést, amelynek a legkülönbözőbb magyar körök kifejezést adtak ama támogatásért, amelyben a két említett állam bennünket ismételten részesített, akár a Népszövetségben, akár a mostani gazdasági válságban is. Nagyra értékelem azokat az engedményeket is, amelyeket a két ország nekünk a múlt évi kereskedelmi szerződésekben nyújtott és ha némi kételyeim is vannak abban a tekintetben, hogy ezek az engedmények a mi gazdaságig válságunk megszüntetése szempontjából elégségesek lesznek-e, elismerem, hogy értékesek és hasznosak és azokat annál hálásabban kell vennünk, mert hiszen bizonyos tekintetben áldozatot jelentenek azon államok részéről, amelyek nekünk ezeket a kedvezményeket adták. Távol áll tehát tőlem, hogy^ eddig követett külpolitikánknak teljes feladása vagy gyökeres módosítása mellett akarnék szót emelni. En eddigi külpolitikánknak legfeljebb csak kiegészítését tartanám szükségesnek, mégpedig kiegészítését három különböző irányban. Mindenekelőtt kívánatosnak tartanám, — és ebben a tekintetben igen sokan nyilatkoztak már hasonló értelemben a t. Ház tagjai közül — hogy megtaláljuk azokat az utakat, amelyek alkalmasak arra, hogy Franciaországgal való viszonyunkat is melegebbé és mélyebbé tehessük. Ebben a Házban ismételten történt utalás arra a fontos szerepre, amelyet Franciaország tölt be ezidőszerint — és valószínűleg még igen sokáig — az európai kontinens politikájában. Utalás történt ismételten arra is, hogy gazdasági tekintetben, főleg pedig hitelszükségleteink kielégítése terén ma jóformán Franciaország az egyedüli tényező, amelynek módjában állana, hogy nekünk támogatást nyújtson. Utalás történt végül arra is, hogy Franciaország és Magyarország között semmiféle közvetlen érdekellentét nincs, sőt örömmel lehet konstatálni, hogy különösen az újabb francia nemzedék nagy megértéssel és rokonszenvvel van Magyarország és Magyarországnak törekvései iránt. Éppen ezekre a körülményekre való tekin41*