Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

302 Az országgyűlés képviselőházának féle terv talán az. első alkalom, amikor nyiltan bevallják a Párizs körtili békék csődjét, s talán valamiféle megoldást keresnek, ha mindjárt most csak gazdasági mezben is» de nem tudom, hogy nem lesz-e egyúttal utolsó alkalom, ha rosszul oldjuk meg, ahhoz, hogy Magyarország jövőjét biztosítsuk. Amikor tehát ezt a revízióval kapcsolatba hozom, logikusan nem lehet mást mondanom, a dolgok természeténél fogva ebben a kérdésben, nem kívánom, hogy most a kormány a revízió kérdését a maga egészében felgöngyölítse, de hogy őrizkedjék minden olyan úttól és y esze delemtől, amely esetleg a jövendőre súlyosan kihat. (Buchinger Manó: A fasciszmussal való szövetkezés azt jelenti!) Az igen t. képviselőtársam beszédében is említette, hogy a kormányzat fasciszta politikát kövét s azért van bizalmatlansággal a költségvetéssel vagy a miniszter úrral szemben, mert önök a nyugateurópai békepolitikának a hívei. T. képviselőtársam, hol látta azt a nyugateurópai békepolitikát, Franciaországtól kezdve, ahol, azt hiszem, elég demokrácia van és a szociáldemokráciának egyik kiválósága képviseli Genfben is a francia békenolitikát, hol látta, hogy ott a nyugateurópai békepolitika folyik? Hiszen nemcsak mi, tez a kis ország, de Olaszország maga is békésebb politikát követ. Ha valaki figyeli ezt a Mussolini-féle külpolitikát, amely tíz esztendői óta folyik, mindig halványabb lett abban, hogy imperialista fegyverkezési célokat szolgáljon. Meg kell állapítani

% — akármilyen barátunk nekünk Olaszország, amint most is megmutatta — hogy a legbékésebb politikát a nagyhatalmak között, nem számítva a lerongyolódott Németországot, Olaszország csinálja. (Ügy van! a jobboldalon. — Esztergályos János: A «Dalmáciát vagy a halált» jelszó is ezt szolgálja?) Elnök: Csendet kérek! Turi Béla: Nem csodálom tehát, ha a költségvetés során is többen foglalkoztak a Dunamedence problémájával, amikor az ilyen sorsdöntő és fontos kérdés. Csak egyet nem tudok helyeselni, azt, hogy sokan felszólalásukba, amely tehát külpolitikai kérdés, olyan belpolitikai motívumokat vegyítettek bele, amelyek a kérdést megzavarták, elhomályosították, vagy — hogy úgy mondjam — a maga síkjából kiemelték. Mások azt a szemrehányást tették, nem tudom, a kormánynak-e, vagy egyáltalán külpolitikánknak, hogy bele hagytuk keveredni a Duna-medence gazdasági problémáját a nagyhatalmak érdekellentétes politikájába. Voltak azután, akik eltérőleg az én álláspontomnál, tisztán mint gazdasági kérdést bírálták a Duna-medence kérdését, így fogták fel és csak ebből a szemszögből tárgyalták. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy mind a három álláspontra, vagy részben ellenvetésre néhány megjegyzést tegyek az idő rövidsége szerint. Hogy a belpolitikai indokok alatt, amelyeket belevegyítettek a külpolitikába, mit értek, megmondom: azt értem, hogy mihelyt akadt egy külpolitikai felfogás, egy koncepció, mint a Bethlen Istváné, amelyben más hangokat is megütött, mint amiket a Tardieu-terv körül már eddig hallottak; mindjárt csináltak belőle olyan kérdést, hogy íme, Bethlen vagy más az, aki más szempontból, a belpolitikai hatalom szempontjából fogja fel ezt a kérdést és innen akarja kimozdítani a hatalom tényleges birtokosát. 91. ülése 1932 május 27-én, pénteken. En erre csak azt mondhatom, hogy a magyarnak már egyszer csonkasága^ idején nagy átka volt, hogy az egyik németbarát volt, a másik törökbarát. (Ügy van! half elől.) De akkor már tényleg nyakunkon volt a török, tényleg dönteni kellett hovaállás dolgában és választani kényszerűség volt. De amikor nem látom az ellentétet Bethlen István külpolitikája és a kormány külpolitikája között, igazán fölösleges a nemzetet már ma mindenáron egy ilyen német- vagy törökbarátság közötti választás útjára kergetni. Bethlen István debreceni nyilatkozata, amelyet beszéde óta tett, még világosabb, ö maga mondta, hogy ő csak kiegészítését akarta a Tardieu-tervnek. A kiegészítés útjaira, módjaira mutatott rá és nem akart azzal szembehelyezkedni. De itt van például Gratz Gusztáv barátom, aki az ő nagy tudásával szintén foglalkozott a kérdéssel. Ügylátszik, mintha Bethlen és Gratz Gusztáv között párbaj folynék, holott Gratz Gusztáv szószerint azt mondta, hogy amenynyiben a Tardieu-terv lezárná a határokat, nem lehetne belemenni. Lakatos előadó úr ma beszédében azt állította, hogy a Tardieu-dolgot már kiindulópontjában is csak úgy tervezték, hogy az kiegészítésre szorul. Walko külügyminiszter úr pedig már hónapokkal ezelőtt a 33-as bizottságban és a külügyi bizottságban, továbbá azóta másutt is, folyón azt nyilatkoztatta ki, hogy a más államok felé való szabad kéz feladásának veszélye nem forog fenn, az nincs benne a Tardieu-tervben. Ha tehát valami különbség vagy ellentét talán van, azt Bethlen debreceni beszéde sejteti. Beszédének egyik passzusában így szól: «Ha valaki külpolitikai tekintetben más véleményen van, hogy ez csak azért hallgasson, az nagy hiba is volna. Nem tudom, kit ért ő ez alatt a valaki alatt. Lehet, hogy tényleg lát az ő álláspontja és a kormány álláspontja között különbséget én nem látok a dolog ^lényege szerint, különösen debreceni beszéde után. De tudjuk, hogy a beszédek visszaadása esetleg nem pontos. Felvetem a kérdést, mert szeretek nyiltan tárgyalni. Hogy ha mégis van különbség, arra kérem őt és mindenkit arra kérek, hogy ne kifelé foglaljunk el ellentétes, vagy legalább is látszólag ellentétes álláspontot; hartem kövessük a nagy nemzeteknek azt az erényét és erkölcsét, éppen a nemzet érdekében, hogy a külpolitikában egységesek vagyunk. Tisztázzuk azokat az ellentéteket, eltéréseket, vagy nüanszokat, amelyek e kérdés körül vannak, anélkül, hogy azokat piacra vinnénk, tisztázzuk bent. Lehet, hogy a nemzetben mégis kétféle külpolitikai irány fog kialakulni. Nem tudom. A történelemnek erre sok példája van, de az egész helyzetben ezt nem látom és azért a félreértések elkerülésére inkább ezt az egységes Összefogást ajánlom. Abból, amiit eddig mondottam, hogy tudniillik belpolitikai kérdést vegyítettek a külpolitikai kérdésbe, következik az, hogy egyes képviselőtársaim — itt a szomszédban — szemrehányást tettek, hogy megengedtük, hogy belevigyék a nagyhatalmak ütközőpontjai

t közé a kérdést, holott azt mi magunk elintézhettük volna s szemünkrevetették, miért nem intéztük el. T. Ház! Nem tehetek róla, ez a felfogás a helyzet teljes félreismerése és a dolgok nem ismerése. Már a Tardieu-terv felvetésekor kitűnt, hogy az tulajdonképpen egy nagy európai hátterű kérdés. A kiinduló pontját is tudjuk. Hiszen éppen