Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

296 Az országgyűlés képviselőházának egyetemi tanároknak nagy, hatalmas szervezetében rejlik. Mindannyian ismerjük professzor Barnes könyvét és az ő javaslatait. Az eredménye ennek a munkának úgy Európában, mint Amerikában az lett, bogy a voltaképpeni háborús bűnös: a cári Oroszország. A cári Oroszország volt a támadó kezdő, a cári Oroszország a háborús fő bűnös. Az alkalom pedig a háború kitörésére megadatott a szerajevói pisztolylövéssel. A szerajevói pisztolylövés volt a kiadott kezdőjel. Mi hirdettük ezt éveken át, az alátámasztó adatokkal együtt, szavunk azonban a pusztába kiáltó szó maradt. Jött azután egy non putarem, jött a világkrízis. Messziről jött, Kanada, Argentína, Ausztrália felől. Amikor azonban vizsgálni kezdték ezt a világkrízist, valami csodás dologra' iött ráí a világ, arra. hogy a gazdasági világkatasztrófa szerves összefüggésben áll a békediktátumok által tönkretett Kelet- és Közép-Európa leromlásával • és hogy a békediktátumok általi teremtett gazdasági helyzet fokozatosan paralizálja Euróoa vérkeringését, gazdasági életét, csődbe juttatta Közép-Európát és a gazdasági és politikai csődbe jutott Euróüa most magával rántja a tengerentúli .kereskedelmet és ipart is Itt azután étsz'bekaptak maguk a' győztesek is. Kénytelen vagyok konstatálni, hogy addig, amíg mi politikai szempontból hangoztattuk a trianoni tűrhetetlen igazságtalanságot, addig szavunk a pusztába hangzó szó volt csupán, de amióta gazdasági tönkremenetelünk a győzteseket is magával ragadta és a világkrízis az ő bőrükre is megy, azóta kezdenek észbekapni. Itt van tudniillik a gazdasági próbája a. békediktátumok politikai berendezésének. Ez a teljes csőd. A békediktátorok tehát — konstatálva van — tévedtek, hibáztak. Az egész világ szeme — mindannyian tudjuk, az előadó úr is említette — most a Duna völgye felé fordul. Méltán. Itt kell á gazdasági szanálást elkezdeni, ahol a legnagyobb' politikai hiba elkövettetett. Természetesen a dunai tervek mind oolitikam entes gazdasági szanálást céloznak. Am ne feledjük, hazánk gazdasági igazsága — akárhogy igyekszünk is elkülöníteni a másiktól — ikertestvére a mi nolitikai igazságunknak és itt kerül újra előtérbe a háborús bűnösség- kérdése, amelyre végeredményben az egész európai és részben a, tengerentúli gazdasági romlás indirekte felénül. Köröskörül az egész világon szaporodnak a magyar igazság barátai. Nem akarom itt részletezni Roth erm ere, Borah, Mussolini, MacDonald állásfoglalását, csak megjegyzem, hogy legutóbb már Herriot is nyilatkozott... ámde mindez holt betű maradhatott volna a mi háborús bűnösségünk kutatásával együtt, h a a magyar probléma véletlenül — hozzáteszem, egészen véletlenül — Parisban nem vetette volna fel a feiét. Itt kénytelen vagyok ismertetni önök előtt azt az esetet, amelyből épp

; a legerősebb adatok nattannak ki a mi háborús ártatlanságunkat illetően. Parish ól indult ki két évvel ezelőtt a lelkiismeret mozgósítása. Ez a szó nem az én szavam, nem az én találmányom. Ez a szó egy igen szókimondó, bátor, lovagias franciának a szava, a George Demartial-é. «A lelkiismeret mozgósítása», ez tudniillik a címe Georges Demartial könyvének, am elyben ő az egész háborús bűn ősségi anyagot feldolgozza, feltárja és magáévá teszi. Georges Demartial azután cikket írt egy híres amerikai folyóiratba, a Current History-ba. Ennek a cikknek címe «A háborús bűnösség 91. ülése 1932 május 27-én, pénteken. kérdésének kezelése Franciaországban».^ Ez a cikk erélyesen követeli a háború kitörése tényeinek pragmatikus megállapítását, — azt, amit mi kérünk — követeli az igazi bűnösök kipécézését és hozzáteszi: «a győztes hatalmakat is nagy felelősség terheli a háború felidézésében.» Ez a cikk nagy szenzációt keltett nemcsak Amerikában, hanem Európában is. Georges Demartial-t, aki nyugalmazott magasrangú francia állami tisztviselő és a becsületrendnek is tagja, felelősségre vonták és a becsületrend kancellára felszólította a fegyelmi választmányt, vizsgálja meg, «nem vétett-e Georges Demartial a francia nemzet becsülete ellen e cikke által.» Hosszadalmas volna e fegyelmi részleteit elmondani, denikve hónapokon át tartó vizsgálat után Georges Demartial-t tényleg kizárták a becsületrendből öt évre. Georges Demartial ekkor elhallgatott, azonban — és ez mutatja ismét a francia nemzet nagyságát, igazságszeretetét — felvette az általa elejtet fonalat egy másik lovagias érzésű francia, René Gérin, aki az Ecole Normal e-t végezte, kapitányi rangban végigharcolta az egész világháborút s a francia becsületrendnek is lovagja. Gérin levelei írt a becsületrend kancellárjához és kérte maga ellen a becsületügyi eljárást, mondván, ő teljesen magáévá teszi Georges Demartial elveit. Azt hiszem, nem kapott választ a becsületrendtől. Erre fogtaí magát és tizennégy kérdést intézett nem máshoz, mint magához az 1914-es év köztársasági elnökéhez: Raymond Poincaré-hoz. Tizennégy kérdést tett fel neki, amelyekre azután tizennégy választ adott Poincaré. Ez könyvalakban is megjelent, itt van, nagyon érdekes olyasmány. Nos, ezekből a kérdésekből és feleletekből teljesen tisztázódott a háborús bűnösség problémájának egész komplexusa. René Gérin. a kérdésekkel együtt levelet írt Poincaré úrhoz, amelyben többek között a következőket mondja (olvassa): «Elnök úr, én nem ismerem személyesen Demartial urat, — tehát még csak nem is ismeri személyesen! — de áttanulmányoztam az egész anyagot és nem tartozom azok közé, akik önt személyében vádolják és a háború felidézésének egyedüli bűnöséül kívánják önt tekinteni, de kijelentem, hogy az úgynevezett versaillesi tézis, hogy tudniillik csak a. volt központi hatalmak bűnösek a háború felidézésében, többé fenn nem tartható. Különben ez a vita Franciaországnak semmiképpen sem árthat. Még ha kisül is, hogy Franciaország is hibás és felelős, ha Franciaország valóban a világ első erkölcsi hatalmassága, akkor éppen azzal igazolja, legjobban e hírét, hogy nem fél azoktól, akik az igazságot keresik és szükség esetén nyiltan elismeri a hibáját.» Én itt a Ház színe előtt mondom: ezek nemes szavak, férfias, bátor szavak, teljesen méltók ahhoz a nagy francia nemzethez, amely adott alkalmakkor annyiszor ontotta vérét a szabadságért és az igazságért. Sajnos, nem foglalkozhatom' itt mind a 14 kérdéssel, ezek felölelik az egész német anyagát a háború kitörésének, de ez nem tartozik reánk, bennünket a mi magyar vonatkozásaink érdekelnek a legközelebbről. Ebből a szempontból fontos Réne Gérin harmadik kérdése (olvassa): »Kész-e ön, Poincaré úr, bemutatni azokat az okmányokat, amelyek szerint ön az oroszoknak csak arra az esetre ígért francia támogatást, ha Ausztria-Magyarország támadja meg Oroszorszá-