Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-91

286 Az országgyűlés képviselőházának társiasságból és barátságból a kapitány emlékének, hogy kijelentsem, hogy egyéniségéhez, viselkedéséhez semmiféle folt nem tapadt. Ezt azért mondom, mert úgy hallom, mendemondák vannak forgalomban, amelyek ennek a derék, vitéz katonának emlékét elhomályosítják. (Ügy van! jobbfelol.) Tragikus az ő sorsa. Nézetem szerint nincs kimutatva a dolog háttere, hogy miképpen halt meg, de ez nem az én hivatásom, hanem a független magyar bíróság hivatása. (Peyer Károly: Katonatisztek miért tagadják meg a vallomást?) Nem tagadja meg senki! Mindenki fel van mentve az úgynevezett szolgálati titok betartása alól, mindenki szabadon nyilatkozhatok, sőt a köz érdekében nyilatkoznia is kell. (Ulain Ferenc: Esküt is tettek már a kihallgatott tanuk a vallomásra. — Helyeslés.) Malasits Géza igen t. képviselőtársam felszólalásában a testőrségről, a koronaőrségről, az attasékról, a tábori lelkészekről és a Mohácsnál elesett püspökökről beszélt. Beszélt ezenkívül a legénységi táplálkozás hiányosságáról és arról, hogy nagyon sok az öngyilkos a hadsereg soraiban. T. Ház! A testőrséget és a koronaőrséget összevonni' nem lehet, mert ennek egyrészt közjogi akadályai vannak, másrészt a szolgálati ágak egészen különbözők. Hogy van-e szükség testőrségre és koronaőrségre, én erre azt mondom, szemben Somssieh gróf úrral, hogy igen! (Ügy van! jobb felől.) Ennek nemcsak reprezentatív, hanem egyéb szempontjai is vannak. Arra a kérdésre, hogy van-e szükség attasékra, szemben Malasits képviselőtársammal, röviden csak annyit mondok: igen! Ez nem reprezentatív állás; ez szolgálati állás. A testőrségnél és a koronaőrségnél legfeljebb arról lehetne szó, hogy díszes alkalmakkor, ünnepélyek alkalmával milyen ruhában jelenjenek meg. Ez a ma annyira sivár, annyira lesújtó és lehangoló; legalább hébe-hóba süssön ránk a nap és legalább hébe-hóba emlékezzünk a magyar nagyságról és a magyar dicsőségről. Ennek az a kifejezője, hogy a magyar nem mond le semmiről, hanem vágyik nagynak és erősnek lenni. (Ügy van! — Taps jobb felől. — Farkas István^ Ez nagyzolás!) Nincs ebben semmi nagyzolás. A képviselő úr a tábori püspökségek és a katonai lelkipásztorkodás ellen is kifogást emelt. A katonai szolgálat jellegéből következik, t. Ház, hogy ott külön lelkipásztorkodás folyik. (Ügy van! jobbfelől.) A legénység táplálkozására vonatkozólag pedig van szerencsém bejelenteni, hogy a mi honvédségünk nagyon jó kondícióban van, viszonyítva otthoni életstandardjához, hiszen 700 gramm kenyeret kap naponta egy katona, 190 deka húst hetenként, 140 gramm főzeléket naponta; amikor a burgonya, főzelék, zsír stb. mennyisége — hogy úgy fejezzem ki magam — kalóriában van megállapítva, akkor a táplálkozással szemben nem lehet kifogást tenni abban a tekintetben, hogy a legénység rosszul van ellátva. (Lázár Miklós: Bort kellene adni feketekávé helyett!) Feketekávé helyett tejeskávét rendeltem el, mert ez is mezőgazdasági érdek. A borfogyasztásnak elvi akadálya nincs, de ez, sajnos, nem jelentene döntő mennyiséget. (Ulain Ferenc: Csak próbaszívást ne tessék elrendelni! Még csak ez hiányzik! — Derültséa. — Fráter Jenő: Szellemes!) Kifogásolta igen t. képviselőtársam, hogy a katonai fegyelem olyan szigorú, hogy az öngyilkosságok napirenden vannak. Nálam vannak az erre vonatkozó jegyzetek s ezekből meg91. ülése 1982 május 27-én, pénteken. állapítom, hogy az utóbbi években az egész hadseregben összesen két öngyilkosság volt, amelyet erőltetett módon lehet — hogy úgy fejezzem ki magam — erős fegyelmezéssel magyarázni. (Berki Gyula: Szerelmi bánatában lett öngyilkos Salgó Józsi Nagyszombatban.) Elnök: Berki képviselő urat ismételten figyelmeztetem, ne szóljon közbe! vitéz Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Kertész képviselőtársam az ellen emelt kifogást, hogy vannak magasrangú nyugdíjas tisztek, akiknek trafikengedélyük van. A miniszterelnök úr kívánságára és a minisztertanács határozata alapján a rokkantügyek hozzám kerülnek. Kötelességemnek fogom tartani, hogy a jövőben trafikengedélyt elsősorban rokkantak kapjanak (Általános helyeslés és taps!) és javasolni fogom a minisztertanácsnak, hogy a trafikengedélyek revízióját (Elénk helyeslés balfelől. — Helyeslés a jobboldalon.) éppen a rokkantak érdekeinek szemelőtt tartásával vigyük [keresztül. (Szilágyi Lajos: A társasviszonyt szüntessék meg! — Friedrich István: A legrosszabb a társas viszony! — Fábián Béla: Már láttuk ezeket a revíziókat!) Kertész képviselőtársam azt is kifogásolta, hogy vannak olyan nyugdíjas katonatisztek, akiknek birtokuk van és akik ennek ellenére szemrebbenés nélkül veszik fel a nyugdíjukat. En kapitalista vagyok és helytelennek tartanám, hogy valaki, aki éveket, mondjuk egy életet töltött az állam szolgálatában, azért, mert véletlenül földbirtokkal rendelkezik, mondjon le az államnál töltött szolgálat után járó nyugdíjáról. (Fráter Jenő: Vagyonának nagy részéről!) Az a tendencia, amellyel e téren általában találkozom, engem nem tud kielégíteni, én ezt nem is helyeslem. Ez annyit jelentene, mint tudatosan az elszegényesedés felé törekedni. Lehet, hogy ez politikai ügyet és célokat szolgálhat, mi azonban a tisztességesen megérdemelt munka után követeljük, hogy mindenki megkapja a nyugdíjat, privát vagyoni helyzetétől függetlenül. Ha az illető gavallér az állammal szemben, mondjon le, de ezt így törvényesen szabályozni nem lehet, mert a polgári munkát szentségtelenítjük meg vele. (Szilágyi Lajos: Vagyonelkobzás! — Griger Miklós: Adott körülmények között jogos a vagyonelkobzás!) Vigyázzon a képviselő úr, mert ha a képviselő úr illetményeit, úgy is mint lelkészi, úgy is, mint képviselői illetményt megfogják, akkor azt hiszem, jajgatni fog. (Rassay Károly: Nem olyan nagy az a jövedelem!) T. Gál képviselőtársam azzal tűnik ki mindig a költségvetések során, (Gaal Gaston: Tessék megmondani, hogy melyik Gál, különben félreértés lesz!) Gál Jenő képviselőtársam, a jogász, (Derültség.) (helyesli azt, ,anni a hadsereg keretén belül történik, rendkívül elismerő szavakat szokott találni, de természetesen mindig van benne egy kis tuszúrás is. Ma is volt, amennyiben a legfelsőbb katonai törvényszék nívóját bírálta. En természetesen ennek a kérdésnek eldöntésére magamat hivatottnak nem érzem, mert én azt szeretem, hogy az intézmények a maguk nívóját úgy ítéljék meg, amint azt az előírások szabályozzák, ö maga ismeri el, hogy az egész katonai bíráskodás modernebb, mint a polgári bíráskodás; (Szilágyi Lajos: Tavaly is ezt mondta!) tavaly is elismerte és hogy olyan szellem uralkodik a hadseregben, amely teljesen megnyugtató. Ott azonban száz százalékig szemben állok képviselőtársammal, amikor a magyar katonai becsületügyi kérdéseket jogi kérdéseknek méltóz-