Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-90

Az országgyűlés képviselőházának 90. is olyan szegénységi fokon áll, mint mi, Bulgá- , riáról. Bulgáriában 75%-os kedvezményt kap- j nak a vasutakon a rokkantak. De még az erdélyi részeket megszálló oláh uralom is 75%-os j kedvezményt ad a rokkantaknak. Ezzel szem- j ben nálunk a 100%-os rokkant tiszt kap 50%-os kedvezményt, a legénységi, és altiszti 100%-os rokkant csupán két ilyen jegyre tarthat igényt egy esztendőben ugyanakkor, amikor a szarvasmarhakiállitásra feljövő közönség mindenkor 50%-os kedvezményt kap a vasúton. TJgy látszik, hogy kedvesebb az egyik, mint a másik. Meg kell azonban állapítanom azt, hogy a kedvezmény nem jelentene az Államvasutaknak kárt és hátrányt, mert méltóztatnak látni, hogy mindenütt, ahol leszállítás történt, vagy r ahol kedvezmény adatik, nagyobb forgalmat érünk el. A nagyobb forgalom révén tehát nagyobb volna az Államvasutak bevétele is, úgyhogy végeredményben nagyon helytelen politikát csinál az Államvasút akkor, amikor megvonja a kedvezményt a rokkantaktól, azoktól, akik arra rá vannak utalva és akik ezt a kedvezményt megszolgálták. A budapesti villamosvasútak mégadták a kedvezményt a rokkantaknak azzal, hogy a kocsik belsejében egy helyre rátették a táblát: «Hadirokkantülőhely». (Jánossy Gábor: De nem ingyen!) Természetesen, hogy nem ingyen. Csodálatos dolog, hogy a kocsi belsejében adják ezt a helyet, nem a kocsinak első ülőhelyén, hogy annak a szegény rokkantnak, ha béna, vagy ha mankón jár, ne kelljen odatolakodnia, a villamoskocsin keresztülmennie. Itt is megnyilvánul az a gyönyörű gondolat, amely szimbólumként vonul végig azoknak cselekedetein, akik ilyen intézkedéseket tesznek, hogy csak szimbólum képpen áll ott az a tábla, mert a rokkant nem tud eljutni odáig, ahol megkapná végre a maga jólmegérdemelt pihenőhelyét. En azt szeretném, ha a rokkantak ülőhelye nem a budapesti villamosok közepén volna, hanem ha a rokkantak, a világ minden államának rokkantjai ülnének ott, azokon a genfi konferenciákon, (Ügy van! Ü

r- van!) ők kapnának ottan helyet akkor, amikor a leszerelés kérdéséről, a háború és a béke kérdéséről^ a megértés kérdéséről, a népek összefogásáról van szó: sokkal hamarabb megértenék egymást azok, akik véreztek és akik áldozatai voltak egyesek szadistahajlamainak, mint azok, akik mindig csak másokat küldenek a tűzvonalba r azért, hogy a maguk apró üzleteit és pecsenyéjét megsüssék. (Malasits Géza: Nem is olyan apró üzletek: Skoda, Schneider-Creuzot és a többi!) Szólani kívánok még a tandíjkedvezmények kérdéséről is. A felvételi és beiratási díjnak csak tíz százalékát fizették ezelőtt a rokkantak gyermekei. Ezt az utolsó időben takarékossági szempontból beszüntették. Meg kell említenem itt még egy dolgot. Az elkobzott Károlyi-yagyon jövedelme ezelőtt a hadigondozottak céljait szolgálta, most ezt a ' hadigondozottak szolgálatából elvonták. Tandíjmentesség jár a rokkantak gyermekeinek a rendelet szerint, de a rendelet elbírálása az egyes kerületi hatóságok tetszésére van bízva. Még egy kérelmet vagyok bátor ezzel a kérdéssel kapcsolatosan ^előterjeszteni. Szeretném a kormány figyelmét arra felhívni és azt kérni, hogy a rokkantak beadványaira a bélyegmentességet méltóztassék megadni. (Jánossy Gábor: Ezt a pénzügyminisztertől tessék kérni!) Lehetetlen dolog az, hogy az a rokkant, aki valamilyen előnyt akar a maga ülése 1932 május 2U-én, kedden. 255 számára kérni azért, mert megélni nem tud és nincs meg a betevő falatja, még külön adósságot csináljon, hogy a bélyeget arra a kérvényre ráragaszthassa. T. Képviselőház! Összehasonlítva a rokkantak helyzettét az egyes országokban, meg kell állapítanunk azt, hogy a rokkantság átlagos havi járadéka nálunk 10 pengő 30 fillér, ugyanakkor Ausztriában 114 pengő 66 fillér, Németországban IIB pengő 91 fillér és felfelémenő tendenciát mutat a többi államokban, nem beszélve az Egyesült Államokról, ahol 707 pengő havonta. Nem akarom az Egyesült. Államokat mint példát idehozni, mert, sajnos, az Egyesült Államok tempójában élünk ma már mi is Európában, az amerikai gyorsaság tempójában és abban az elvben, hogy Európában is, mint Amerikában, mindenkit a business vezérel. Csak egyetlenegy különbség^ van, az, hogy Amerikában még van dollár és nálunk már pengő sem igen található. (Fráter Jenő: Pengő az van!) Nincs már tőke. (Fráter Jenő: De pengő van!) T. Képviselőház! Csak egyetlenegy igen pregnáns dolgot akarok még felemlíteni és pedig azt, hogy Németországban minden vak rokkant a vezetésére kap egy tökéletesen betanított kutyát az államtól. Ezért kutyatartás címén külön járulékként havi 35 pengőt kap, tehát 3 pengővel többet kap csak kutyatartás címén, mint amennyi nálunk egy 75%-os hadirokkant teljes havi járadéka. Azt hiszem, hogy ehhez hozzátenni semmit a világon nem kell, ez a tény önmagáért beszél. 250—300 ember az, aki a Németvölgyi-úti hadirokkant-otthonban elhelyezhető és ott elhelyezést is talált, de több _ már — sajnos — azoknak a rokkantaknak a száma, akik elhelyezést nem találtak és akikről gondoskodás nem történik. Ezeknek segélyezése adminisztrációs úton talán többe kerül, mint maga a segély, amely neki jut, mert hiszen, sajnos, minden az adminisztráció, az agyonadminisztrálás rákfenéje folytán sikkad el és folyik széjjel nemcsak nálunk, hanem mindenütt, ahol a bürokrácia van uralmon. T. Képviselőház! En nemcsak megbecsülést, hanem tényleges segítséget kérek a rokkantaknak és kérem ezt azért, mert amikor a rokkantak ügye a népjóléti tárcából átkerül a honvédelmi tárcába, akkor én azt hiszem, hogy a miniszter úr, aki ismeri a rokkantak ügyét, abból az időből, amikor velük együtt szolgált, talán nagyobb megértéssel lesz azok iránt, akik nem véreztek^ és nem szolgáltak egvütt azokkal, akik a háborúban a hazáért vérezve, vérüket ontották és akik ma ezért semmilyen elismerést, még egy jó szót sem kapnak. Az, aki a testi rokkantakról nem gondoskodik, a lelki rokkantak világába való. T. Képviselőház! Most, amikor a legközelebbi vasárnapon a hősök emlékünnepét üli meg az ország és mindenütt megemlékeznek azokról, akik elestek a hon védelmében, megemlékeznek azokról, akik a vérüket és életüket adták, emlékezzenek meg azokról is, akik nem haltak meg. akik még itt élnek közöttünk, de ugyanolyan hősök, még nagyobbak, mert nemcsak a háborúban, hanem az azt követő időnek, a békének is hősi halottaiként kell, hogy kezeltessenek. T. Ház! Még csak egyetlen kérdést szeretnék szóyátennn Az előadó úr szólott a leszerelés kérdéséről és azt mondotta, hogy ő sem nem optimista, sem nem pesszimista szempontok sze-