Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

Az országgyűlés képviselőházának 89. ülése 1932 május 23-án, hétfőn. 193 nemcsak egyes csokrokat, hanem minden egyes csokrot végigszagolnánk és ha valamennyi közéleti rákfene csokrát idehoznánk, egy halomba gyüjtenénk és felgyújtanánk, inert ezzel lehetne csak egyszersmindenkorra megszüntetni azt a régi rendszert, amely átokként nehezedik a közerkölcsökre és közéletünkre. Ezeket a cselekedeteket kellene várnunk a mélyen t. kormánytól és a miniszterelnök úrtól. Ezen cselekedeteknek ellentmond az az intézkedés, amely a közalkalmazottak lakáspénzével kapcsolatban megnyilvánul, ezen cselekedeteknek ellentmond, hogy mi csak egyes ügyeket ismerünk, azokat se teljesen és tisztán, de nem megyünk végig a rendszernek teljes és tökéletes tisztítótüzén. Amíg ezt nem látjuk» addig bizalmatlansággal kell viseltetnünk a kormányzattal szemben és én ezen indoknál fogva a népjóléti tárcának költségvetését nem fogadhatom el. Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Kocsán Károly! Elnök: A képviselő úr nincs itt; jelentkezése töröltetik. Következik? Takách Géza jegyző: Homonnay Tivadar. Homonnay Tivadar: T. Ház! (Hulljuk! Halljuk!) Előttem szólott igen t. képviselőtársam meg fogja engedni, hogy az első mondatban ne az ő beszédével foglalkozzam, hanem igen röviden szociáldemokratapárti igen t. képviselőtársamnak azokra a megjegyzéseire válaszoljak, amelyeket a mi pártunk vezérszónokának, Túri Bélának beszédére tett, amikor a párt programmjátj állásfoglalását, valamint XIII. Leó pápa őszentségének a Rerum novarum-ban foglalt okfejtéseit itt a Ház elé hozta. Erre vonatkozóan a szociáldemkratapárt szónoka, Kertész Miklós képviselőtársam azt mondotta, hogy XIII. Leó pápát és a Rerum novarumot megelőzte Marx. Erre vonatkozóan legyen szabad a mi részünkről azt mondani, hogy Jézus Krisztus még előbb született. (Elénk helyeslés.) A szociáldemokratapártnak a mi pártunk álláspontjára vonatkozó okfejtésével kapcsolatban csak annyit óhajtottam elmondani. (Tobler János: Mit szól ehhez Esztergályos?) Ami pedig előttem szólott Vázsonyi képviselőtársamnak azt a megállapítását illeti, hogy az ipar és a kereskedelem olyannyira sinyli, hogy a közalkalmazottak, egyáltalán a fixfizetésű alkalmazottak illetményeit csökkentették, erre vonatkozóan legyen szabad megállapítanom, hogy ugyancsak a mi pártunk már több, mint egy évtized óta rámutatott ezekre a kérdésekre, nehézségekre, hibákra és konzekvenciákra. Ebben a kérdésben előttem szólott igen t. képviselőtársammal teljesen egyetértek. # A miniszterelnök úr, amikor a kormány a közszolgálati alkalmazottak illetményeinek csökkentésére vonatkozó rendelkezést kiadta, azt mondotta, hogy minden csökkentés, akár átmeneti is, bizonyos visszafejlődés. Én hozzáteszem, hogy ez^ a visszafejlődés súlyos és káros következményekkel jár. A népjóléti és munkaügyi tárcának megszüntetése szintén visszafejlődés, amelynek káros következményeit, ha nem is pecuniában, — talán abban is — de szociális vonatkozásokban, szociálpolitikai alkotásokban mindenesetre igen súlyosaknaktartom. Azt hiszem, sokkal, de sokkal súlyosabbak és károsabbak azok a következmények, amelyeket e tárca megszüntetése maga f után von, mint amekkora összegű megtakarítást — bár ezt tagadásba veszem — esetleg jelent a tárca megszüntetése. Súlyos hibának tartom a népjóléti minisztérium megszüntetését- A bölcsővel együtt a gyermeket is kibillentették, de nem hiszem, hogy a kipottyant gyermek, a szociális gondoskodás temetésére jöttünk el mi ide, mert hiszen következtethetem a miniszterelnök úr egyik-másik kijelentéséből, hogy a kormányzat gondoskodni fog olyan szerv felállításáról, amely hivatott lesz ezeket a szociálpolitikai alkotásokat, ha az ország nehéz gazdasági helyzete miatt lassúbb ütemben is, de tovább folytatni. Nem lehet a szociális gondoskodás temetéséről beszélni addig, amig nem temettük el a nyomort, a nélkülözést. Mi nem szeretünk temetésekre járni, de szívesen elmennék a nyomor és nélkülözés temetésére. Csak _ ennek megtörténte után lehetne arról beszélni, hogy a szociális gondolkozást hogyan szűkítsük meg, éppen abból az elgondolásból kiindulva, hogy a szociális gondoskodást a mai súlyos gazdasági viszonyok mellett nem szűkíteni, hanem ha lassú tempóban is, de mindig jobban és jobban kiterjeszteni kell. Én a legnagyobb aggodalommal látom ennek a minisztériumnak feloszlatását s az ügyköröknek a többi minisztériumba való besorozását. Az egyes reszortoknak mikénti ellátása, az egyes tárcáknak hatásköri összeütközése, az egyes tárcaközi bizottságoknak sorozatos ülésezései, mind azt látszanak igazolni, hogy az egységes szempont szerint irányított szociálpolitika elsikkadt^ ahelyett, hogy gyorsabb és eredményes intézkedések történnének, szerény véleményem szerint be fog állani a zűrzavar, aminek káros következményeit feltétlenül látni fogjuk, ha csak az igen t- kormányzat nem gondoskodik egy olyan pótló«szervről, amely az ínségesek nyomorának enyhítését s a közegészségügy centrális fejlesztését lesz hivatva eredményesen intézni szociálpolitikai alkotásokkal. A háború előtti időben azok, akik jóindulatúan gondolkodtak, haladást, m fellendülést és folytonos javulást vártak. Sajnos, ehelyett a háború utáni idők ebben az országban társadalmi osztályra, való tekintet nélkül, minden egyes érdemes és értékes rétegre csak nyomort,^ nélkülözést hoztak osztályrészül. A nyomor és nélkülözés volt a szülőoka annak, hogy a népjóléti és munkaügyi kormány életre hivatott. Fájdalom, a munkaügyből vajmi keveset láttunk; még ennek az osztálynak megszületését sem láttuk, — meg kell ezt állapítanom — pedig ezt nagyon sürgettük. Mondom, éppen ez a nyomor és nélkülözés, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák ellátása, a menekültügy és a szegényügy. ánieiy 1931-ben, ha jól emlékszem, már a törvényhatóságok hatáskörébe átutaltatott, ezek az ügyek és az ezek elintézésére szükséges gyors intézkedések hívták életre a népjóléti és munkaügyi minisztériumot. Itt nagy sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy az új minisztérium megalkotásának első esztendejében az előbb említett súlyos helyzet és azok a súlyos okok, amelyeket voltam bátor felsorakoztatni, szinte háttérbe szorították a közegészségügy fejlesztését. A későbbi esztendőkben következett be azután 26*