Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

Az országgyűlés képviselőházának 89. ülése 19$2 május 23-án, hétfőn. 185 tenciáját. Ezért újból arra kérem a magas kormányt, méltóztassék odahatni, hogy ez a cenzus 2400 pengőben állapíttassék meg; ezen a jövedelmen felül pedig mindenki kizáratnék az ingyenes orvosi és gyógyszer-segélyekből és ellátásból. Hiszen ha például a tömegrendeléseket vesszük, amelyek az orvosi működéssel együttjárnak, szinte elképzelhetetlen, bogy egy orvos helyesen tudjon ellátni naponta egykétszáz beteget, mert ha az orvos alaposan akarja a beteget megvizsgálni, erre neki hoszszabb idő kell és naponta jól, csak nagyon korlátolt számú beteggel f oglalkozhatik. Nem is szólok arról, hogy a gyógyszerek körül is némi hiba van. A betegek sem kapják meg azt a gyógyszert, amely igazán jó, amennyiben újabban ezek az intézmények már maguk is termelnek gyógyszereket. Régente a megfelelő külföldi gyógyszerek engedélyezése határozottan nagy értéket jelentett, ezeket azonban újabban jogosan kiszorítják a kiváló egyenértékű magyar gyógyszergyárak termékei. Ezzel szemben a beteg csak gyógyszerpótlékot kap, amelyet a kórházakban készítenek, így elképzelhetetlen visszaesés fog bekövetkezni a magyar gyógyszeripar szempontjából, a hit a magyar gyógyszerekkel szemben meg fog inogni és a végeredmény az lesz, hogy megint a külföldi gyógyszerek irányában fognak igényeket támasztani. Ha mindezeket figyelembe vesszük, azt hiszem, feltétlenül égetően fontosnak tűnik fel, hogy az orvosok kérdése megfelelő formában rendeztessék. Megismétlem tehát előbbi kérésemet; ha az orvosi osztály a népjóléti minisztériumból kikerül, akkor működhessék a megfelelő minisztériumban önállóan, továbbá ne zárassék el a jövő egy esetleges egészségügyi minisztérium elől. Végső kérésem pedig az, hogy a magas kormány az illető minisztérium címében legalább addig is alkalmazza az «és közegészségügyi minisztérium» megjelölést. A külföld igen jól felismerte, hogy a közegészségügy ma mennyire fontos^ amikor külön minisztériumot állított fel számára. Bízva abban, hogy a magas kormány, különösien a miniszterelnök úr személyileg, mint volt népjóléti miniszter is, aki minden jóért, nemesért, szépért igazán lelkesül az orvosok rendjét sem fogja elhagyni és módját leli annak, hogy a imi szerény kérésünk, amely egy rendnek kérése az, teljesüljön, ennek reményében megszavazom a költségvetésit. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Kertész Miklós! Kertész Miklós: T. Képviselőház! Amikor a népjóléti és munkaügyi minisztérium utolsó költségvetését tárgyaljuk, szembenállunk egy pozitív ténnyel, azzal, hogy a szociális gondozásnak, a népjólétnek, a munkjaügynek centrális fóruma a jövőben nem fog működni és szemben állunk egy igen ködös és igen bizonytalan kijelentéssel, amely a kormányelnök úr részéről történt, amikor azt mondotta, hogy azért a szociálpolitikai kérdések mégsem maradnak elhanyagoltak, gondozatlanok, mert hiszen ezekről gondoskodni, ezeket istápolni, ezeket a kérdéseket megfelelően kezelni, a kortmiány egyik legfőbb és centrális gondoskodását fogja képezni. Igen t. Képviselőház! Nekünk itt meg kell állnunk a pozitivuimnál. Azzal a ténnyel, hogy megszűnik ez az egész intézmény amelyről valóban igen kevés jót lehetett mondani múltbeli működése alapján, de amelyre mégis szükség van, — szükség van abban a mértékben, amilyen mértékben kielégítésre váró szociális szükségletek itt, ebben az országban egyre nagyobb mertékben imm

tatkóznak — szembenáll az a ködös miniszterelnöki kijelentés, hogy ő majd a jövőben a szociálpolitikai kérdéseket legtöbb irányítói hatáskörében amúgy isi gondozni fogja. Itt nem volna szabad megállani az általánosságoknál és a kormányelnök úrnak kötelessége volna, ha ismeri az országban uralkodó állapotokat, a nyomornak azt a szörnyűséges toüzoílását, ameiy falun és városban szerte mindenütt uralkodik és észlelhető, e kijelentésének érvényt szereznie és pozitív alkotásokkal és cselekedetekkel kell megpróbálnia beieüyúlni a szociálpolitikának mostani elárvult területére. A kormányelnök úr azonban ezt nem tette. A költségvetés egész összeállításán végigmegy és érvényesül az a szellem, amelyet a pénzügyminiszter úr óliberális felfogásának mondhatnék. Ez a mai időkben már teljesen elavult és semmiféle vonatkozásban nem tartható óliberális felfogás nyomatott rá erre a költségvetésre. Redukáltak mindenütt, ahol közegészségügyi, szociálpolitikai, embervédelmi, népjóléti tételekről van szó. Kompromisszumot kötött az óliberális pénzügyminiszter a magas bürokráciával. Nem mertek hozzányúlni olyan tételekhez, amelyekről maguk is érezték, vagy érezniök kellett, hogy ebben a magasságban való fenntartásuk egyenesen provokálást az ország nélkülöző és szenvedő szegény népének, így állott elő az a tény, hogy egy 806 millió pengős költségvetés keretében igazi népjóléti, igazi szociálpolitikai, igazi egészségvédelmi célokra úgyszólván semmi sem jut, ellenben megmaradt a hatalmi tárcák dotálása tekintetében minden a régiben, ezzel megmaradt egy sokkal kirívóbb, súlyos séreime az országnak, mint volt a múlt esztendőben, amikor még valamelyest könnyebben ki lehetett izzadni ezeket a súlyos temeket. Ha a miniszterelnök úr a szociálpolitikát komolyan akarja venni, akkor azzal kell kezdenie, hogy a munkás és alkalmazotti érdekeket a különböző szervezetek, a szakszervezetek számára — mégpedig nemcsak saját szakszervezeteink számára, hanem minden irányú, bármiféle, tehát a keresztény szociális vagy egyéb bármilyen alapon álló szervezetek számára is — a mozgási lehetőséget, a gyülekezés, a szervezkedés, az érdekvédelem, szabadságát szabaddá teszi. Miért van az, hogy a Gyosz., a kereskedők egyesületei, a Tébe. vagy akármelyik más érdekképviselet szabadon tarthat közgyűléseket, választmányi gyűléseket, gyűléseket, oda a hatóság soha be nem teszi a lábát, azok soha hatósági engedélyhez» előzetes bejelentéshez kötve nincsenek, de mikor a mi szervezeteink gyűléseket, közgyűléseket tartanak, akkor ez mindig előzetes retortán kell, hogy keresztülmenjen ? Az ország nagyobb dicsőségére mindig ott van az államíhatalomnak, a rendőrségnek a képviselője és lehet, hogy jogtalanul, lehet, hogy alaptalanul, de mégis nagyon sokan az ilyen gyűlések résztvevői közül attól félnek, ha ők a -maguk igaz érzését, tényleges nyomorúságát, a munkáltatójuknak, a főnöküknek velük szemben tanúsított bánásmódját, magatarfását őszintén és leplezetlenül szóvá teszik, akkor ez ezen a hatósági kontrollon keresztül olyan helyekre jut, ahol segítés helyett megtorlás lesz a következménye. T. Ház! A szociálpolitika egyik centrális és legfőbb feladata volna ebben az országban egy nagy és erőteljes küzdelem megindítása 25*