Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-89

176 Az országgyűlés képviselőházának 89. ülése 1982 május 28-án, hétfőn. vállalja az Oti. Ez azután a legképtelenebb dolog. En egyszer egy konkrét esetet említettem fel egy tanácskozás alkalmával. Egy rendőrkapitányról volt szó, akinek 20 évi szolgálata volt, hadiévek és egyéb címen beszámítható 20 évi szolgálata volt az államnál és nem egészen két évi, azt hiszem, egy év és nyolc hónapi szolgálatot teljesített a Társadalombiztosítónál, ahonnan — mivel az intézetnél nem volt hasznavehető — rövid úton elbocsátották. Az illető r most nyugdíjazását, nyugdíjának folyósítását kérte. Erre hozott a közigazgatási bíróság egy döntést,^ amelyben kötelezi a Társadalombiztosító Intézetet arra, hogy az illető részére azt hiszem 24 évi szolgálat után folyósítsa a nyugdíjat, holott nála együttvéve nem is egészen két évi szolgálatot teljesített. Hát hogy jön az intézet ehhez, amely intézet járulékainak rendeltetése az, hogy azokból a betegeket gyógyítsák, a betegeknek táppénzt adjanak, orvosokat és tisztviselőket , fizessenek. Hogy jön ahhoz, hogy az államnál eltöltött szolgálati idő után a nyugdíjat magáravállalja? Annakidején Ernszt Sándor miniszter úr dolgozta ki ezt a rendelettervezetet. Nekem alkalmam volt ezt látni, a miniszter úr megmutatta nekem. Abban a rendelettervezetben benne volt, hogy nyugdíjazások esetén az állam olyan arányban vállalja a nyugdíjterheket, amilyen arányban az illetők az államnál szolgálatot teljesítettek. Ez csak teljesen igazságos dolog. Ha az illetők ott maradtak volna az államnál és az állam bocsátja el őket, B-listára teszi, nyugdíjazza, akkor is az államnak kellett volna ezeket a nyugdíjterheket viselnie. Miért síbolja át az állam ezeket a nyugdíjterheket az Oti.-ral S ez a teher nem valami lebecsülendő. En a számokat már felolvastam s az idő sokkal rövidebb, semhogy most ezzel részletesen foglalkozhatnám, csak újra hangsúlyozom, hogy ez méltánytalan és igazságtalan dolog és éppen abban jut kifejezésre a kormány antiszociális felfogása, hogy ezeket a terheket áttolja az Oti.-ra. S mi ennek a következménye? Itt van egypár adat, amelyből kitűnik, hogy tulajdonképpen mi a helyzet. Nemcsak az történt meg, hogy a szolgáltatmányokat redukálták már előzőleg, s már megtörtént a redukció az 1—28 napig terjedő táppénznél 36% erejéig, vagyis úgy, hogy 5 pengő 70 fillérről 3 pengő 60 fillérre redukálták a betegsegélyt és 29 napon túl, amikor a magasabb táppénz idején 7 pengő 12 fillér volt a legmagasabb osztályban a táppénz, ezt 3 pengő 60 fillérre redukálták, tehát k Vass-féle szanálással is elvették már 49'4%-át a beteg munkásoknak nyújtott segélyből, — amellett a temetkezési segélyt, amely a legmagasabb osztályban 285 pengő volt, redukálták 180 pengőre, a terhességi segélyt — miután annyit beszélnek anyavédelemről, csecsemővédelemről stb.-ről — redukálták 9 pengő 50 fillérről 6 pengőre, tehát átlagban 40—45, sőt 49%-os redukció történt a táppénz kifizetésénél, hanem például a szanatóriumba beutaltak száma is 1929-ben még 4115 volt és azokat különböző szanatóriumokban és gyógyintézetekben 323.000 napon keresztül ápolták, 1930ban azonban az intézet már csak 343 beteget utalt be szanatóriumba, akik ott 7203 napon át nyertek ápolást. Szóval 323,000 ápolási napról 7200-ra csökkent a szanatóriumi napok ápolási száma. Ugyanígy van a kórházaknál és a segélyeknél is. A segélyezettek száma 1929-ben 19.576-ot tett ki, 1930-ban már csak 18.000, de a segélyek összege, amely kifizetésre került, 1929-ben 7,100.000 pengő, 1930-ban pedig 6,700.000 pengő volt. Ezek a számok bizonyítják azt, hogy az intézet szolgáltatmányai terén nemcsak a segélyeknél hajtott végre redukciót, hanem a gyógykezeltetésnél is. Ott van azután egy nagy felülvizsgáló orvosi apparátus, amely úgy szabályozza a betegek létszámát, hogy azt a százalékos arányt mindig megtartsák, tekintet nélkül arra, hogy az illető városban van-e valamely járványos betegség vagy nincs. Az a szanálás, amelyet most a miniszter úr a rendelettel meg akar csinálni és amely még nincs befejezve, távolról sem kielégítő és a miniszter úr kénytelen lesz a közeljövőben még egy rendeletet kiadni, hogy az intézet tisztviselőinek létszámát lényegesen apassza. De azok a híresztelések, amelyeket úgy vittek ki, mint egy véres kardot és amelyek azt mondották, hogy mennyit kíván az Oti. elbocsátani, bizonyítják a legjobban azt, hogy a 3987 tisztviselőt 3383-ra kívánta az igazgatóság redukálni, összesen tehát 604 főnyi elbocsátást javasolt. Ezzel szemben asminiszter úr csak 484-hez járult hozzá, nem úgy azonban, ahogyan mi kértük annakidején, hogy a felesleges és túlméretezett felső osztályokban levőket bocsássa el, hanem most f megint a kisemeberek kerülnek sorra, ismét a kisemberek kerültek ki az utcára, akik ott évek óta dolgoznak egypár nyomorult fillérért. Itt van a kezeim között, hogy kiket bocsátanak el, illetve kik vannak elbocsátásra javasolva: 125 kezelő, díjnok, orvosgyakornok és szolga, 48 számtiszt és irodasegédtiszt, r 49 számellenőr és irodatiszt, 49 számvizsgáló, fogalmazó és irodafőtiszt, vagyis a 360-ból 264 azoknak a száma, akikre igazán azt lehet mondani, hogy proletársorban tengetik életüket és alig éri el fizetésük a havi 200 pengőt. (Propper Sándor: És dolgoznak!) Ezzel szemben titkár, tanácsnok, aligazgató és igazgató — akik olyan sokan vannak, hogy egymást lökik fel az úton és nem bírnak egymástól delgozni — összesen 96 kerül csak elbocsátásra. Ha a képviselő uraknak módjukban volna úgy betekintést nyerni ebbe az adminisztrációba, mint ahogyan nekem és még egypár társamnak módunkban van, akkor elszörnyülködnének azon, hogy ez az adminisztráció mit képes produkálni. Azon az aktán, amelyen megállapítják, hogy valamely fellebbezési ügyben kit terhel a felelősség, van 70 referens és vagy 200 kezelő mnikája és az akta már, azt hiszem, körülbelül a két kiló felé halad és még mindig nincs vége. Teljes képtelenség az, hogy ezt a

t túlméretezett bürokratikus adminisztrációt fenn lehessen tartani. Teljes képtelenség az, hogy ott elkezdjenek nem tudom a talmudmagyarázathoz hasonló amódon bíbelődni és forgatni egypár ügyet csak azért, mert ott jogi véleményeket akarnak konstruálni, ott csinálnak olyan munkát az intézetnek, amely felemészti az intézet bevételének £gy tekintélyes részét. Az intézetnek szüksége van olyan adminisztratív vezetésre és irányításra, amely minden bürokratikus formától mentesem egyszerűen, pontosan és lelkiismeretesen intézi el az ügyeket. A munkaadói reklamációknál, a munkaadói felszólalásoknál, ahol a békeidőben két ember volt, ma negyvenen teljesítenek szolgálatot, abban az osztályban, ahol az úgynevezett vitás ügyeket kezelik és ahol a békeidőben 3—4 tisztviselő teljesített szolgálatot, ma valami 85 ember teljesít szolgálatot. Teljes