Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-89
174 Az országgyűlés képviselőházának az ápolási idő csak 28 nap. Ez a 28 nap egy operációnál, egy valamivel súlyosabb operációnál teljesen elégtelen. Hát hogyan lesz a jövőben? Azt a beteget ezután félig gyógyultan bocsássák ki és félig gyógyultan tegyék ki a kórházból 1 ? Ezáltal elérik azt, hogy talán pillanatnyilag a kórház ápolási költsége kevesebb lesz, de a beteg állapotában ez olyan súlyos változást idézhet elő, hogy az a beteg azután esetleg nem 28 napig, hanem egy félévig lesz beteg és tápnénzes betegként kezelve, mint bejáró beteg, vagy egyébként, kénytelen lesz az intézetnél újra növelni azokat a költségeket, amelyeket meg akartak takarítani. A másik jelszó, amelyet bevisznek a közéletbe, a szociális terhek ellen való uszítás. (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van!) Ennek kell ezt mondanom, mert ha összehasonlítjuk azt a terhet, amit a magyar ipar vállal és fizet, százalékarányban akár a cseh iparral, akár az osztrák iparral, amelyekkel szemben az összehasonlítás egyedül lehetséges, — én most nem is megyek addig, hogy Németország iparának terheivel hasonlítsam össze a mi szociális terheinket — akkor azt látjuk, hogy a százalékos arány nálunk sokkal kisebb, sokkal kevesebb. Főképpen a kisiparosok körében próbálnak ezek ellen a szociális terhek, Oti.terhek ellen hangulatot kelteni, sohasem gondolnak azonban arra, hogy csak egyszer történjék meg az, hogy valamely kisiparosnak a tanoncát kerékpárján haladva, süteményt vagy akármi mást kihordva, a villamos elgázolja, vagy pedig azt a tanoncot egy súlyosabb betegség éri, akkor az az egy baleset teljesen elegendő lenne arra, hogy az illető iparost tönkretegye, ha az a tanonc nem volna bizto. sítva. Méltóztassék elgondolni, mit jelentene az, ha egy kisiparosnak valamely tanonca kórházba kerülne és a kórházi ápolási költségeket annak a kisiparosnak kellene fizetnie. Vagy ha valamely kisiparosnál, egy asztalosmesternél, akinek, mondjuk, két vagy három segédje van, de van egy vagy két fűrészgépe vagy gyalugépe is, egy baleset történik, valamely munkás elveszti a kezét, vagy más sérülés történik és ennek a sérülésnek kórházi ápolási költségeit biztosítás hiányában az illető kisiparosnak kell vállalnia, vagy pedig, még továbbmenve, a balesetből kifolyólag keletkezett munkaképességcsökkenésnek terheit is a kisiparosnak kell vállalnia addig, amíg a munkás él, élete végéig, akkor olyan terhek jönnének ki, amelyek háromszorosan, tízszeresen vagy nem tudom hányszorosan terhelnék az egyest. Hát persze, ezt azután cinikusan úgy lehet megoldani, hogy azt mondja az illető: kérem, vigyázzon magára. De éppen az, akinél egy^ ilyen baleset történik, érzi azt a legjobban és azt hiszem, a szociális biztosításnak éppen az a célja, hogy ezek ellen az esetek ellen nyújtson védelmet éppen azoknak a kisembereknek, akik anyagilag nem bírják ezeket a terheket, de viszont védelmet nyújtson annak a munkásnak is, aki ilyen kisüzemekben foglalkoztatva balesetet szenved, mert ha egy ilyen baleset a Ganz—Danubius-gyárnál történik, az a cég elég jó annak a szerencsétlenül jártnak arra, hogy havi járandóságait vagy kórházi ápolási költségeit fizesse, de semmi esetre sem lehet jó neki az az egy vagy két segéddel dolgozó asztalos, akinél egy újabb havi 40 pengős járadék olyan tételt jelent, amelyet ő már rezsiköltségeibe nem tud belekalkulálni. Es figyelemmel kell lenni arra is, hogy ezeknek a kisembereknek verseny8*9. ülése 1932 május $3-án, hétfőn. képességét mennyire befolyásolja az a körülmény, ha valamelyiknek üzemében egy vagy két ilyen baleset történik és neki ezzel a rezsiköltséggel kell számolnia. Mennyivel hátrányosabb helyzetbe kerül ő azzal a vállakozóval, akinek véletlenül ilyen magas teherrel nem kell számolnia. Ezt a kérdést tehát igazságosan kell megoldani azzal a biztosítással, amelyet a törvény előír, úgyhogy a járulékot fizetni kell és nagyon helytelen, nagyon rossz szolgálatot tesznek a kisiparnak, a kisiparosságnak azok a kisajátított és szabadalmazott vezetői és védői, akik minden alkalmat megragadnak, akik azt hiszik, mert hangulatot csinálnak a mellett, hogy a kisiparosnak havonta ne kelljen 20, 25 vagy 30 pengőt fizetnie, ezáltal neki megtakarítanak havi 25, vagy 30 pengőt, de máshol olyan csapdát állítanak fel neki, hogyha abba beleesnék valamelyik kisiparos, azt hiszem, azokat szidná elsősorban, akik őt ebbe a csapdába ilyenmódon belekényszerítették.( Szűcs István: Szóval nem jó hangulatokat kelteni!) Nagyon rossz szolgálatokat tesznek tehát azok, akik a kisiparosság körében próbálnak a szociális biztosítás eUen hangulatot kelteni. (Úgy van! a középen!) Elismerem, hogy az Oti.-nál súlyos bajok vannak és senki sem vitatja, hogy ez az intézet igen súlyos válságba került, még pedig két okból. Súlyos válságba került elsősorban annak a helytelen és rossz gazdálkodásnak következtében, amely az önkormányzati idő előtt ott volt, másodszor pedig súlyos válságba került a gazdasági válság folytán, amelynek következtében az intézet taglétszáma az 1929-ben volt 770.400-ról ma leesett 568.300-ra, úgyhogy több mint 200.000 taggal kevesebb van ma az intézetben és e mellett még nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy ez a 200.000-res taglétszámcsökkenés 770.000-ből történt és ennél azután nagy eltolódás is következett be olyan módon, hogy a magasabb osztályban lévő tagok száma lecsúszott és az alacsonyabb fizetési osztályban lévők száma emelkedett. Erre jellemző az, hogy amíg az elsőtől ötödik osztályba tartozó, tehát a napi egy pengőtől 5 pengőig terjedő keresettel bíró férfitagok 70'8%-ot jelentenek, ezzel szemben az 5 pengőn felüli, illetve 6 pengőtől 9 pengőig terjedő napi keresettel bírók száma 29%-ot tesz ki. A nőknél ez az arány még förtelmesebb, mert a nőknél az arány az, hogy az egy pengőtől öt pengőig terjedő osztályok a nők 89'8%-a tartozik, tehát a biztosított nőknek majdnem 90%-a öt pengőn alul keres naponta, amiből csak meg kívánom említeni, hogy az ötpengős kategóriába is csak 10% tartozik, ha tehát ezt a 90%-ból levonom, akkor az 1—4 pengőig terjedő keresetre biztosítottak az össztaglétszám 80%-át teszik. Ezekből a számokból látszik, milyen nyomorúságos viszonyok vannak ma. Mindinkább kevesebb lesz a magasabb fizetési osztályokban levő dolgozók száma, úgyhogy a kilencpengős osztályba, amely napi kilencpengős átlagkeresetnek felel meg, a férfiak 7'5%-a, a nőknek pedig 0'8%-a tartozik, tehát nem is egészen 1% és ezek is biztosan a magánalkalmazottak közül kerülnek ki, \ akik a vidéken betegségi biztosítás szempontjából idetartoznak. Az intézetnek nemcsak a taglétszáma csökkent, hanem a bevétele is csökkent azáltal, hogy a tagok a gazdasági válság következtében a magasabb osztályokból mindinkább lefelé, alacsonyabb osztályokba szorulnak és
