Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-88
Az országgyűlés képviselőházának 88. Patacsi Dénes jegyző: Eckhardt Tibor! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Farkas Tibor! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Ulain Ferenc! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Mojzes János! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Gál Jenő! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Eber Antal! (Felkiáltások jobbfelől: Névsorolvasás!) Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyzői Sándor István! Elnök: Nincs itt. Patacsi Dénes jegyző: Fitz Artúr! (Jánossy Gábor: Éljen! Éljen! Itt van!) Fitz Artúr: T. .Ház! A tavalyi költségvetés tárgyalásánál voltam bátor a miniszterelnöki tárcánál néhány igénytelen szót mondani a magyar kisebbségek és általában a kisebbségek kérdéséről. Minthogy ez alkalommal az elmúlt nehéz gazdasági válság annyira igénybe vette a parlament tagjait és a törvényhozás tagjainak munkáját, egy-két felszólaláson és talán inkább a sajtóban és nyomtatásban megjelent egy-két értékes tanulmányon és cikken kívül ezzel a kérdéssel az elmúlt időben alig foglalkoztak. Hogy mégis újra szóváteszem ezt a kérdést, teszem ezt abból a meggyőződésből, hogy a kisebbségi kérdéssel foglalkoznunk nekünk feltétlenül szükséges. Feltétlenül kívánatos, hogy a kisebbségi sérelmekkel, általában a kisebbségek önrendelkezési jogával a magyar nemzet foglalkozzék, már csak azért is, mert történelmi adottságánál és helyzeténél fogva már a múltban is, amikor a trianoni szerződésre még senki sem gondolkodhatott, teljes kulturális, egyházi és gazdasági egyenjogúságban részesítette a kisebbségeket. (Jánossy Gábor: Ezer év óta!) De a trianoni szerződés után is megtaláljuk a mi kisebbségi politikánknak azt a két tengelyvonalát, azt a két főirányát, amelyek az utódállamok előtt is mindenképpen követendő példaként állhatnának. A két fővonal, egyike a gazdasági, a másika a kulturális térre vonatkozik. Gazdasági térre abból a szempontból, hogy semmiképpen sincsen különbség Magyarországon azok között a kisebbségi és magyar anyanyelvű állampolgárok között, akik ebben az országban élnek. Sem adókivetésben, sem adóbehajtásban, sem iparengedélyben, sem más egyéb állami jogok elnyerésében soha semmiféle mellőztetést a kisebbségek kárára nem láttunk és nem tapasztaltunk. Akár a földteherirendezésre, akár a földbirtokrendezésre, akár a falusi házépítkezésekre gondolok, azt kell mondanom, soha semmiféle jogos panasz nem merülhetett fel abban az irányban, hogy nálunk bármiféle szempontból, akár burkoltan is, olyan tendencia mutatkoznék, amely a mi kisebbségeinket elnyomná és a mi kisebbségeink rovására érvényesülne. Ez a kisebbségi politikánknak kétségtelenül aktívuma, aktívuma pediglen mindazok előtt, akik a Duna-medencében szerte-széjjel élő nemzeti kisebbségek sorsával törődni kívánnak es olyan aktívum, amellyel szemben az utódállamokban, sajnos, csak passzívumot tudunk találni. ülése 1932 május 20-án, pénteken. 147 Szerény véleményem szerint azonban még azért is feltétlenül foglalkoznunk kell kisebbségi kérdéssel és politikával, mert a népek önrendelkezési jogának, ennek az ideálisan elgondolt elvnek valóraváltása, meg vagyok róla győződve, csak trianoni határaink bővülését jelentené. A kisebbségi kérdés egyformán kell, hogy érdekeljen minden magyar állampolgárt, akár a kisebbséghez, akár pediglen a színtiszta fajmagyarsághoz tartozik, mert a trianoni szerződés óta 3"8 millió azoknak a színtiszta fajmagyaroknak a száma, akik a trianoni határokon túl, az utódállamokban élnek. Ezeknek a sorsa, boldogulása, vagy elnyomatása semmiképpen sem lehet előttünk közömbös és amikor kisebbségi kérdésekkel foglalkozunk, akkor a hazánk területén túl élő magyarok felé is oda kell fordítanunk a figyelmünket. A legutóbbi népszámlálás megállapította, hogy Magyarországon 8,683.740 lakos él és ebből magyar anyanyelvűnek vallja magát 7,855.000; ennyi magyarra jut 1,227.000 kisebbség. Az r úgynevezett «magyar anyanyelvű» kitételt azért használom szándékosan, mert ezt sokkal szerencsésebbnek és igazságosabbnak tartom, mint az utódállamok által követett névanalízist, amely szintén egy eszköz arra, hogy ennek segítségével statisztikájukban naprólnapra és esetről-esetre fogyasszák az ottlévő magyarok számát. Magyarországon tehát 7,885.000 magyarra jut 1,227.000 úgynevezett kisebbség. Ügy gondolom, hogy ha a legutóbbi népszámlálás adatain kívül még azokat a magyarokat is számbavesszük, akik ezeken kívül a világon élnek, igen érdekes képet kapunk. Nyolcmillió magyar él Magyarországon — kerek számban beszélek — ezen kívül azonban meyál apitható, hugy a nyolcmillió itteni és a megszállt területi magyaron kívül 83.000 magyar él még magában Európában, 570.000 Észak amerikában és 65.000 Délamerikában, összesen tehát a nyolcmillió magyarországi magyaron kívül 4 millió olyan magyar van, aki az oçszág határán túl él. Ügy érzem, hogy ha a kisebbségi kérdésről beszélünk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy egy-egy kisebbség milyen históriai viszonyok között keletkezett, mert szerény nézetem szerint egészen más elbírálás alá tartozik az a kisebbség, amely évszázadok előtt, főként és nagyrészt privilegizált letelepülés útján került egy közösségbe és ott évszázadokon keresztül a gazdasági és vérségi kapcsolatok szálai fűzték, vagy fűzhették őket a többséghez, amelyek máról-holnapra egy önkényesen megszabott határ következtében estek el az anyaország többségétől és kerültek egy fajilag, sokszor vallásilag és gazdaságilag is rájuk nézve mindenképpen idegen impérium alá, s ott azután a kisebbség sorsára jutottak. Tavaly voltam bátor megemlíteni Kenéz Béla azóta miniszterré lett tudós képviselőtársunknak «Hogyanéi a magyarság Trianon határaim túl» című munkájából egynéhány krassz adatot. Ebben a munkában számszerűleg és statisztikáival alátámasztott érvekkel bizonyítja be Kenéz Béla, hogy mennyire nem tartják be az utódállamok mindazokat a szép és gyönyörű ígéreteket, amelyeket a trianoni szerződés megkötése előtt olyan szorgalmasan ígérgettek az utódállamok. Nem szeretném most a t. Ház figyelmét ezeknek az adatoknak megismétlésével fárasztani, csak általánosságban vagyok bátor megemlíteni, hogy bár azt hihetnők, hogy a tízéves győzelmi mámor elmúltával éhben a
