Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

392 Az országgyűlés képviselőházának törvényhozás intézkedéséig pedig az általános moratóriumot rendeleti úton léptesse életbe. A pénzügyminiszter úr kíván szólani. Br. Korányi Frigyes pénzügyminiszter: T. Ház! Egy általános moratórium kimondása a legnagyobb szerencsétlenség volna az or­szágra és teljesen felesleges. Ehhez egy pénz­ügyminiszter sem járulhatna hozzá. Kérem a határozati javaslat elutasítását. Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ezt a határozati javaslatot elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház nem fogadja el a határozati javaslatot. Következik Büchler József képviselő úr I. számú határozati javaslata, melyben utasí­tani kívánja a kormányt, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog reformjáról sür­gősen terjesszen elő törvényjavaslatot. (He­lyeslés bal felől.) A belügyminiszter úr kíván szólani. vitéz Keresztes­Fischer Ferenc belügy­miniszter: T. Képviselőház! Kérem ennek a határozati javaslatnak elutasítását. A kor­mány ebben a kérdésben álláspontját már is­mertette, de nem kötheti magát utasításhoz az időpont és mód kérdésében. (Zaj balfelől.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség! A Ház tehát a határozati javaslatot nem fogadja el. (Ulain Ferenc: Szónokolni szónokolnak mel­lette!) Ulain képviselő urat kérem, méltóztas­sék csendben maradni. (Ulain Ferenc: Szóno­kolni szónokolnak mellette!) Ulain képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. Mél­tóztassék már csendben maradni. (Jánossy Gábor: Időbeli különbség!) Jánossy képviselő urat is kérem, maradjon csendben! Következik Büchler József képviselő úr II. számú határozati javaslata, melyben utasítani kéri a kormányt, hogy azonnal vessen véget a közigazgatási és csendőrhatósági brutalitások­nak, továbbá, hogy a politikai szervezkedés szabadságát a közigazgatási hatóságokkal tar­tassa tiszteletben. A belügyminiszter úr kíván szólani. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügy­miniszter: T. Képviselőház! A kormánynak törvényes kötelessége az, hogy minden tör­vénytelenséget megakadályozzon és — ha ilyen előfordul — megtoroljon. A parlamenti szokással és az alkotmányossággal nem férhet Ősze, hogy a parlament ilyen dolgokra a kor­mányt utasítsa, mert ez enélkül is természetes kötelessége a kormánynak. Kérem tehát a határozati javaslat elutasí­tását. (Zaj balfelől.) Elnök: Kérdem, a t. Házat, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfo­gadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörté­nik.) Kisebbség! A Ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik Büchler József képviselő úr III. számú határozati javaslata, melyben utasí­tani kéri a kormányt, hogy a közszabadságo­kat korlátozó minden rendelkezést helyezzen hatályon kívül. A belügyminiszter úr kíván szólani. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügy­miniszter: Kérem a határozati javaslatot mel­lőzni. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek 85. ülése 1932 május 13-án, pénteken. felállani. (Megtörténik.) Kisebbség! A Ház te­hát a határozati javaslatot nem fogadta el. Következik Farkas Tibor képviselő úr I. számú határozati javaslata, melyben utasítani kéri a kormányt, hogy a hitelélet hatáskörébe tartozó kérdések tanulmányozására egy szak­értőkből álló bizottságot állítson össze, (Fel­kiáltások balfelől: Nagyon helyes!) s ennek munkálatairól a Házat havonként tájékoztassa. A pénzügyminiszter úr kíván szólani. Br. Korányi Frigyes pénzügyminiszter: T. Ház! Csak nem métóztatik feltételezni azt a pénzügyminiszterről, hogy ilyen hitelviszo­nyok között maga is ne tanulmányozná a hitel­élet helyzetét és ne hallgatna meg kellő számú és kellő képességű szakembereket. En állandóan érintkezésben vagyok igazi szakemberekkel, úgy belföldiekkel, mint kül­földiekkel. Nem tartom tehát szükségesnek, hogy még egy külön bizottság létesíttessék, an­nál kevésbé, mert hiszen van még egy Orszá­gos Hitelügyi Tanács, amelynek szűkebb véle­ményét meghallgatom. Kérem a határozati javaslat elutasítását. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a határozati javaslatot elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik Farkas Tibor képviselő úr II. számú határozati javaslata, amelyben indít­ványozza, hogy a Képviselőház az állami üze­mek részletes felülvizsgálatára egy 11 tagú bizottságot küldjön ki. A kereskedelemügyi miniszter úr óhajt szólani. Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! A kereskedelemügyi tárcán kívül a pénzügyi és földmívelésügyi minisztériumnak is vannak üzemei. Minthogy azonban a leg­nagyobb üzemek éppen a kereskedelemügyi tárca hatáskörébe tartoznak, méltóztassék meg­engedni, hogy az érdekelt minisztériumok ne­vében is én jelöljem meg a kormány álláspont­ját Farkas Tibor igen t. képviselő úr határo­zati javaslata tekintetében. Az állami üzemek gazdaságos üzemvitelé­nek megvizsgálása természetesen fontos állami érdek. Ezt minden minisztérium a maga hatás­körében felelősségének teljes tudatában amúgy is elvégzi. Ezenfelül pedig a 33-as bizottság egy külön 6-os bizottságot küldött ki az üze­mek felülvizsgálására. Ez a vizsgálat a leg­szélesebb mederben a legaprólékosabb módon és teljes szakértelemmel folyik, ennélfogva egy újabb bizottság kiküldetését feleslegesnek tar­tom. Kérem tehát, méltóztassék a határozati ja­vaslatot mellőzni. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a határozati javaslatot elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház nem fogadja el. Következik Farkas Tibor képviselő úr III. számú határozati javaslata, melyben utasítani kéri a kormányt, hogy 15 nap alatt részletes kimutatást terjesszen elő mindazon vállalatok vezetőségének javadalmazásáról, amely válla­latokban az állam részes, vagy pedig, amelyek állami támogatásban részesülnek. A pénzügyminiszter úr kíván szólani. Br. Korányi Frigyes pénzügyminiszter: T. Ház! A 33-as bizottság kiküldött egy 6-os al­bizottságot, amely foglalkozik az államilag tá­mogatott vállalatok kérdésével; annak munka­körébe tartozik ennek a kérdésnek elbírálása. Kérem tehát a határozati javaslát elutasítását. Elnök: Kérdem a t- Házat, méltóztatnak-e

Next

/
Oldalképek
Tartalom