Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-83

236 Az országgyűlés képviselőházának operálni akkor, amikor egy rájuk egyáltalában nem tartozó ügyről van szó? A következmények az újságokból meglehetősen ismeretesek. Kosztolányi Dezső lemondott, a baloldal ezt a lemondást nem fogadta el — a baloldal alatt azonban sohasem iméltóztassanak a képviselő urak politikai baloldalt érteni, hanem egyszerűen a valódi, az igazi írók csoportosulását, akik ezen a csoporton belül kénytelenek az ellenzék szerepére szorulni. (Peyer Károly: Olyan írók, akik cikkeket és nem nyugtákat írnak alá! — Meskó Zoltán: Maga is szívesebben nyugtát ír alá!) Azon a közgyűlésen, amelyen ez a kérdés tárgyalásra került, amelyen megakadályozták az ellenzéket abban, hogy véleményét elmondja, 61 tag kilépett a klubból. Később megegyezés jött létre-az elnökség és az ellenzék között abban az értelemben, hogy ezt az, egész játékot, a ráerőszakolásnak ezt a játékát visszacsinálják. Az elnökség helyét egy háromtagú intézőbizottság foglalta el: Herczeg Ferenc, Heltai Jenő és Kosztolányi Dezső. A most vasárnap összeülő kongresszuson a fontos pozíciókat azokkal fogják betölteni, akiket irodalompolitikailag ez a három megbízott reprezentál és az igazgatóság vállalta azt is, hogy még a kongresszus előtt tagfelvétel-revízió útián felveszik azokat az írókat, akiknek kihagyása feltűnő pártpolitikai vagy féltékenységi színezetű volt. Ezek között az írók között, akiket a Pen Club magyarországi csoportja nem tartott íróknak, Szász Zsomborné vagy Fellner Győzőné mellett ott van Hatvány Lajos és Ignotus, — aki a bécsi Pen Clubnak ugyan tagja — ott van Krúdy Gyula, Bíró Lajos, sőt úgy tudom, hogy Lakatos Lászlót és Kemény Simont is visszautasították. ÍBüchler József: Ezek destruktívak!) Ott volt még egy egész sereg fiatal iró is, akiket nem tartottak méltónak a felvételre, amint hogy úgy látszik, a Pen Clubban a 40 esztendős korhatár dominál, mert a 40 éves korhatáron alul csak egy-két írónak kegyelmeztek meg, azoknak is úgyszólván csak alibi bizonyításul. Az ilyenformán létrejött megállapodást maga az igazgatóság megszegte. A tagfelvétellel nem foglalkozott komolyan. Elhatározta, hogy a kongresszusig nem is tárgyal róla és a nemzetközi kongresszus elnökének éüpen azt a Berzeviczy Albertet jelölte ki, akit ilyen erőszakkal feltoltak ennek a csoportnak az élére. r Azonkívül a rendezőbizottság élére azt a Pékár ^Gyulát állították oda, (Büchler József: Az ország legnagyobb embere!) akinek szembenállása éppen a magyar irodalom legnagyobb neveivel közismert és akinek az ilyen természetű szereplése valósággal provokatív jelentőségű. Közben az igazgatóság egy kis alapsziabálysértést is produkált. A nélkül, hogy erre a belügyminiszter úr figyelmét fel akarnám hívni, meg kell jegyeznem, hogy például munkásegyesületekkel szemben sokkal kényelmesebbek akkor, amikor az alapszabályok betartásáról van szó. Ez az alapszabálysértés úgy történt, t hogy az alapszabályok szerint húsz tag kérésére köteles az igazgatóság összehívni rendkívüli közgyűlést. A húsz tag ezt megtette, — közöttük Kosztolányi^ Babits és Kóbor Tamás is — de az igazgatóság ennek ellenére nvilt alapszabálysértéssel a rendkívüli közgyűlést nem hívta össze. Mármost azt kell kérdeznem, t. Képviselőház, hogy kiket terhel ezért a botrányért a felelősség. Azt mondom, hogy azokat, akik még mindig súlyra mérik a magyar irodal8 3. ülése 1932 május 11-én, szerdán. mat, azokat terheli, akik politikai, erkölcsi bizonyítványt kérnek az írótól és akiknél kérdés az, hogy lehet-e jó író, lehet-e jó művész az, aki progresszív. Azok csinálták a botrányt, akiknek az a jelszavuk, hogy «akire én haragszom, az nem lehet jó író». A nemzetközi Pen Club azonban az írói szabadság, az írói tollszabadság őre. Hogyan csinálja ezt a mi csoportunk, ha tudjuk, hogy a politikai elfogultság, a cenzúra, a, gondolatot megölő félelem szelleme ült belé és vette birtokba ezt a magyar csoportot? Nálunk a hivatalos r írói testületek raktárában van, sajnos, a kenyér is, meg a babér is, még csak fellebbezni sem lehet egy szabad közvéleményhez ezeknek a hivatalos írótestületeknek ítélete ellen. A rabság levegője ül a művészet berkein is és csak az íróasztalnak dolgozik az, akit ezek a testületek kizárásra ítélnek. Ezek a hivatalos testületek' tehát ezzel segítenek annak a hivatalos cenzúrának, annak a hivatalos terrornak, amely Herodese a magyar irodalomnak. Európában új hangok és új strófák csendülnek. Nálunk már nem is tud megszületni az a hang, amelynek őrzője védője kellene, hogy legyen a magyar csoport is, mint ahogy 3 Z cl nemzetközi egyesület. Le kell azonban szögeznem azt, — és ezzel befejezem — hogy most, amikor szabad levegőben élő és a szabad levegőből hozzánk jövő művészeket fogad ez a hivatalos írói testület, a háttérbe elrejtve az irodalomnak sok igazi értékét, akkor sem a meghamisított irodalom, sem a széles magyar közvélemény nem azonosítja magát ezekkel az eseményekkel. (Büchler József: Hol van a magasugró kultuszminiszter úr? Miért nem válaszol?) Elnök: Az elnökség által javasolt napirendi javaslat házszabályszerűen meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Peyer Károly képviselő úr engedélyt kapott személyes kérdésben való rövid felszólalásra. A házszabályok 143. §-ának a) pontja alapján Peyer képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Képviselőház! A ma reggeli lapokban a kereszténypárt tegnap tartott értekezletéről tudósítás jelent meg, amelyben foglalkoznak az én genfi^ szereplésemmel. Szükségesnek tartom ezt a kérdést itt szóvátenni, (Halljuk! Halljuk!) azért, mert a miniszter úr is nyilatkozott ebben a kérdésben, azonban teljesen egyoldalú információ alapján. A legutóbb tartott konferencián Kuypers holland delegátus, aki a konferencia alelnöke volt, a kezem közt lévő eredeti angol jegyzőkönyv tanusága szerint a következőket mondotta (olvassa) : «En abban a kínos helyzetben vagyok, hogy ebben az évben ismét bírálnom kell néhány ország kormányát, amelyek bár tagjai a nemzetközi munkaügyi szervezetnek, nem teljesítették eddig kötelességüket és amelyek szigorúan megakadályozzák a munkások azon jogát, amej lyeket a békeszerződés 13. része megadott, hogy a szakszervezetekben szervezkedhessenek. Ebben az összefüggésben külön meg kell említenem Litvánia, Magyarország és Jugoszlávia kormányait» — és itt felsorolja egymásután az egyes országokból beérkezett panaszokat s megemlíti, hogy ezeket az adatokat a szállítómunkások nemzetközi szövetségétől kapta. Szükséges ezt azért megemlítenem, mert a Magyarság az ő fejlett technikájával már odajutott, hogy azt írja (olvassa): «Egy magyarországi szociáldemokrata szervezet felbíztatására Genfben durva támadást intéztek Magyarország ellen.» A tényállás az, hogy Kuy1 perg ebben a felszólalásában rámutatott arra,