Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-85
Az országgyűlés képviselőházának 85. hez képest vegye ki részét a közterhekből. (Jánossy Gábor: Tökéletesen igaz!) Tisztán a nagyobb nyomaték kedvéért elismételem az előttem is felsorolt aránytalanoknak feltűnő adókat, mint a kis családi házra rótt túlságos mérvű adót, a közmunkaváltság merevségét, amely tisztán csak ai szorzás matematikai műveletét végzi; a borfogyasztási adót, amely nélkülöz minden erkölcsi alapot, hiszen a bortermelők esztendők, sőt tíz esztendő óta hatalmas nagy összegeket költenek a szőlőkben fekvő nemzeti vagyon megmentésére. (Jánossy Gábor: A bortermelés a levegőből él!) Ott van azután a forgalmi adó, amely különösen a kisiparosságnál mutatja nagyon sokszor a túladóztatás tipikus példáját.^ Felhozom a közterhek után kivetett, büntetés jellegével bíró, túlságos mérvű késedelmi kamatokat is. Ezeknek akkor volna értelme, ha nem a fizetőképesség, hanem a fizető készség hiányoznék. Felvetem a gondolatot: nem volna-e helyes, ha a legtöbbször tájékozatlanságból, vagy feledékenységből előálló bélyeghiány pótlására — éspedig úgy a törvénykezési, mint az okirati bélyegek leletezésénél — következmények nélkül bizonyos határidőt adnánk. (Ügy van! Ügy van!) Sürgetnem kell a kormány ígéretét a községi háztartások reformja tekintetében is. Egyben legyen szabad a kormány figyelmét már most felhívnom arra, hogy ebből a rendezésből, ' amelyet valóban a végszükség sürget, a tisztán mezőgazdasági népességű megyei városok lakossága sem maradhat ki, (Maday Gyula: Nem bizony!) amely városok a községnek minden baját tipikusan magukon viselik. Még egyet az adóztatás köréből. Méltóztassék a kormánynak megfontolás tárgyává tenni, nem volna-e helyes a polgárság mai nyomorult helyzetében a hátralékos adókra nézve annak feltételezésével, hogy a folyó évi terheket szigorúan behajtanák, mondjuk, öt évi moratóriumot^ adni azzal, hogy későbbi időkben azután méltányos részletekben ezt a hátralékot behajtanák. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Megadjuk!) Ez az intézkedés alapos indokát találná abban, hogy a népnek éppen elég a folyó évi terheknek megfizetése és a hátralék szorgalmazása nagyon kétes értékű. Méltóztassék figyelembe venni, hogy a mai helyzetben megfeszített erővel sem képes a nép hátralékos adókötelezettségének eleget tenni, és amit tőle árverés útján behajtanak, az legtöbbször a behajtási illetéket sem fedezi. Rontjuk tehát az adózó polgároknak fizetőképessé- | gét anélkül, hogy az állam helyzetén valamit javítanánk. Ugyancsak figyelmébe ajánlom a kormány- ! nak, nem yolna-e helyes illeték-kamatamnesz- \ tiákat ismét életbeléptetni aratás utánra, amikor a népndk tényleg lesz miből fizetnie. (Fel- \ kiáltások <a szélsőbaloldalon: Ha lesz miből? ; — Jánossy Gábor: Most semmiből sincs jövedelme!) i A gazdasági válság és az ezzel kapcsolatos értékdevalválódás egészen fonák helyzetet teremtett, amely — mondhatjuk — eltorzította , a természetes kiválasztást. Mindig volt, aki adósságba bonyolódott és tönkrement, de most nem a könnyelműek, a léhák és a pazarlók, , hanem azok jutottak a pusztulás szélére, akik a legjobban iparkodtak előrehaladni. (Ügy \ van! jobbfelől.) Nem lehet napirendre térni e , jelenség felett. Nemcsak azért, mert ezek az emberek a legjobb hiszemben, az akkori csalóka gazdasági helyzetben nem is oktalanul, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. ülése 1932 május 13-án, pénteken. 363 nem is túlméretezve vállaltak adósságot, hanem azért sem, mert a legoptimistább számítás szerint az ország földbirtokainak 40% földmíves népnek^ felerésze áll a tönk szélén. Ez a jelenség tehát nemzeti szempontból különös figyelmet igényel. De nemcsak az eladósodott gazdák forognak veszélyben. Velük együtt szenved az egész közgazdasági élet, sőt hitelszerveinik érdeke is ennek a kérdésnek gyökeres megoldását r kívánja. Amíg ez a kérdés le nem kerül a napirendről, addig a bizonytalanság miatt a pénznek forgaloimbahozása hitel útján lehetetlen. Szenved a tőke, mert heverni kénytelen és szenved a gazdasági élet, mert nélkülözi a tőkét. Vagy fennmarad ez a kvázi moratórium, vagy megszűnnek a korlátozások. Az első esetben a megkötöttség okoz kifejezhetetlen károkat, immobilizálja a hitelszerveket, a künnlevőség csak szaporodik, és mint valami holttetem rontja a gazdasági életet. Másik esetben jönnek az árverések. A hasztalan kínálat még jobban lenyomja az ingatlanárakat, a bankoknak amúgy is meggyengült fedezete tovább romlik és még több künnlevőség válik behajthatatlanná. Akkor is a bankok járnak rosszul, ha ők veszik meg ezeket az ingatlanokat, mert hiszen a már befektetett tőkéjükhöz még többet kénytelenek adni, ki kell fizetniök az előnyös tételeket és a perköltségeket. (Ügy van! jobb felől.) Elvégre az sem célja a bankoknak, hogy földesurakká váljanak. (Jánossy Gábor: Nem is érdekük!) Elsősorban a vidéki kis intézetek mennek tönkre, amelyek már ma sem rentábilisak és csaknem teljesen immobilok. De velük együtt" tönkremegy a vidék népe is, amelynek hiteligényeit mégis ezek elégítették ki elsősorban. A felszámolást ugyanis könnyű kimondani, de annál nehezebb végrehajtani. A felszámolás magával hozza, hogy fel kell mondani a hiteleket, ez pedig tönkreteszi a ma még fizetőképes adóst is. Márpedig, ha eladósodott ember kevesebb is van, de adós annál több. (Ügy van!) Nemcsak a gazda, hanem az iparos és kereskedő is. tönkremegy, sőt meginog annak a helyzete is, aki nem adós. (Ügy van! jobbfelől) A kis intézetek felszámolásával és a likvidálás borzasztó következményeivel szemben orvosságként a fúziót hozzák fel. A fúzió ma csupán elméleti elképzelés. Akkor volna értelme, ha ezek a kis intézetek mobil és tőkeerős pénzintézetekhez csatlakozhatnának. De melyik mobil és tőkeerős pénzintézet veszi kebelébe ezeketaz immobil gazda váltókkal telt tárcájú kis intézeteket 1 ? Másrészt pedig a fúzió a gyakorlatban kizsákmányolást jelent, ami ellen úgy a hitelező, mint az adós érdekében legutóbb szigorú törvényt hoztunk. Mit jelent ugyanis a fúzió akkor, amikor éppen azok a kis intézetek vannak a legszorultabb helyzetben, amelyeknek legtöbb betétjük volt, tehát a legnagyobb bizalomnak örvendettek? A künnlevőség felértékelésénél a gyengébb fél ki van szolgáltatva az erősebbnek és a fúzió ennélfogva a gyengébb félre a gyakorlatban annyit jelent, hogy vagyonának kilenctized részével kénytelen adózni az erősebbnek. De veszély fenyegeti a nagybankokat is, nem csupán a gazdáknál kinnlevő immobil tőkéik, hanem a visszleszámítolás révén a kis intézetek romlása folytán is. Lehet, hogy ezek kibírják ezt a veszélyt is, de kérdem: érdeke-e a magyar közgazdasági életnek, hogy 5—6 nagybank kezére jusson egész hitelszervezetünk? Vájjon ezeknek a bankoknak kar49
