Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

Az országgyűlés képviselőházának 85. ülése 1932 május 13-án, pénteken. 345 nek tekintem, amelyről nem kellene már tovább beszélni, nem kellene vele az időt továbíb töl­teni, hanem sokkal komolyabb és az ország ér­dekében sokkal fontosabb kérdésekre kellene fordítani a munkaerőt. A költségvetést a kormány iránti bizalom­nál fogva elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Ház! (Zaj a jobbolda­lon. — Halljuk! Halljuk] balfelől. — Rassay Károly: Nem hallpuk, amíg rend nem lesz! — Elnök csenget.) Méltóztassék megengedni, hogy az előttem szólott igen t. képviselőtársam fej­tegetéseit egészen röviden talán szubjektivek­nek nevezhessem. Itt, ebben a Házban a vita során nagyon sok tárgyi érv, nagyon sok gaz­dasági elgondolás, nagyon sok konkrét javas­lat is hangzott el, amelyekkel pro vagy kontra mindenkinek meggyőződése szerint lehet és kell is foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Ügy érzem azonban, hogy az igen t. képviselőtár­sam előttem elhangzott beszédében nem any­nyira a költségvetési vitával kapcsolatos tárgyi kérdések, hanem a személyi kérdések iránt tanúsított különös érdeklődést. (Kabók Lajos: Bethlent dicsérte!) Es noha nem is osz­tom egészen a véleményét, a felfogásait és megállapításait, amelyeket e részben levont, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) nem csodálom, hogy az én Szilágyi Lajos t. képviselőtársam egy bizonyos — talán azt mondhatnám — ellenáll­hatatlan vonzalomnak adott itt különös ki­fejezést, (Derültség.) mert ez a szerelem na­gyon újkeletű és minden ilyen újkeletű szere­lem rendkívül hevesen,^ ellenállhatatlanul szo­kott jelentkezni, sőt néha katasztrofális kon­zekvenciákkal, erupciókkal is jár, amelyeket alig lehet megfékezni. (Elénk derültség.) En t. képviselőtársamat sem megzavarni a vonza­lomnak ebben a megnyilvánulásában, sem kö­vetni nem óhajtom. Egészen egyszerűen visz­szatérek arra a tárgyi alapra, amelyen ennek a költségvetési Vitának mozognia kell és amennyiben majd a konkrét lehetőségek és ja­vaslatok, a kibontakozási módozatok tekinteté­ben bizonyos véleményt leszek bátor előadni, azt sem személyi vonzalmak, hanem tárgyi elgondolások és mindenekfelett ennek a rend­kívül nehéz helyzetben lévő nemzetnek orszá­gos, nemzeti, nagy, általános, egyetemes ér­dekei szempontjából szándékozom megtenni. (Elénk helyeslés balfelől.) Igen t. Ház! Szilágyi Lajos t. képviselőtár­sam beszédéből is kicsendült az a megállapítás — bármennyire iparkodott lojális formákba burkolni ezt a tényt, — hogy itt tulajdonkép­pen kétféle többségi politikával állunk szem­ben. Az egyik többségi politika az, amelyet a többségi párt vezére képvisel, a másik az, ame­lyet a kormány képvisel. Es miután ezt a meg­állapítását én magam is osztom, a konkrét tárgyi kérdéseket illetően tulajdonképpen nem is egy többségi felfogással, hanem kétféle több­ségi felfogással vagyok kénytelen innen, az ellenzéki padokból vitába szállni, illetve azzal kapcsolatban reflexióimat előadni. (Fábián Béla: Egy valódi es egy áltöbbség!) T. Képviselőház! Itt van mindenekelőtt az államháztartás egyensúlyának kérdése. Korányi igen t. pénzügyminiszter úr a költségvetés be­terjesztésekor még a vita előtt elmondott expo­zéjában rámutatott — szerintem nagyon helye­sen, korrektül és becsületesen — arra, hogy bi­zony ez a nemizet nagyon megfeszített pénzügyi , helyzetben van. Problematikus, vájjon azok a bevételek, amelyeket előirányoztak, tényleg be fognak-e folyni, vagy nem és én azt hiszem, a pénzügyminiszter úr ezzel a korrekt megállapí­tással jó szolgálatot tett a nemzetnek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Mert hiszen legyünk tisztában azzal, hogy a miniszternek kijelen­tései, egy közgazdasági kérdésben tett kijelen­tései nem pusztán párttaktikai vagy pillanatnyi politikai opportunitási meggondolásokat szol­gálnak, hanem az egész ország közgazdasági életének irányítást adnak, bizonyos tendenciá­kat szabnak meg. Tény az, hogy az ország ma rendkívül súlyos helyzetben van. Es ne méltóz­tassék azt hinni, hogy én itt most a kormány­nyal szemben akarok ebből vádat kovácsolni. Nyiltan megmondom : bárki ülne ma a pénzügy­miniszter úr helyén, ugyanezekkel a gondokkal kellene küzködnie és kénytelen volna ugyanezt a rendkívül szomorú, de igaz megállapítást tenni, hogy bizony problematikus, vájjon a pa­pirosegyensúly dacára tényleg azok az állami bevételek, amelyekre az országnak szüksége van, be fognak-e folyni, igen vagy nem? (Zsin­dely Ferenc: Ügy van!) Ezt a megállapítást meg kellett tenni a túlsó oldalról, de meg kellett ten­nünk nekünk isimért az ország lakosságának a helyzet komolyságához mért magatartása igenis fontos közérdek és főképpen az elmúlttal szem­ben szükségessé tesz úgv az állam, mint a ma­gánháztartások^ és a közületek felfogásában s általában az egész magyar élet minden vonatko­zásában egy olyan szerénységet, takarékosságot, és okosságot, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) amilyen az ilyen beszédek nyomán igenis várható. (Zsindely Ferenc: Tökéletesen igaza van!) Ezzel szemben áll Bethlen István grófnak a képviselőház pénzügyi bizottságában a költ­ségvetés tárgyalásakor tett nyilatkozata, ahol Bethlen István nemcsak gratulált elődjének a pénzügyi egyensúly helyreállításához, — nem tudom, vajion Korányi pénzügyminiszter úrnak volt-e alkalma viszonozni a gratulációt a pénz­ügyi egyensúly felborítása alkalmából, amit az előző kormány eszközölt — mondom, nemcsak gratulált, szerintem helyesen, mert itt egy be­csületes törekvés elismerésével állott szemben, hanem azt a szerintem rendkívül meggondolat­lan és káros kijelentést is tette, hogy a jövő év­ben már költségvetési feleslegek várhatók és hogy ezek a költségvetési feleslegek már, majd­nem azt mondhatnám, egy újabb, : az elmúlt rendszerhez hasonló szituáció felidézését tehetik lehetővé. Aki ma költségvetési feleslegekről (Rassay Károly: Rezervákról!), rezer vakról beszél, az vagy nincs tisztában a helyzettel és arról tesz tanúbizonyságot, hogy veszedelmes diletan­tizmussal kezeli ezeket a kérdéseket, vagy — kénytelen vagyok ezt a megállapítást hasz­nálni — tudva rosszhiszeműen vezeti félre a közvéleményt. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Mert legyünk tisztában vele, ennek a nemzet­nek költségvetési feleslegekre a közeljövőben semmi kilátása sincs és nem lehet. (Rassay Károly: így van!) Ismétlem, bármilyen kor­mány vezesse az ország ügyeit, ki van zárva, ihogy itt feleslegek legyenek produkálhatok. Csak néhány számot hozok fel és világo­san méltóztatnak látni a helyzetet. Amikor az egész nemzet bruttójövedelme nem haladja meg semmiesetre sem a 3000 millió pengőt, amiből 800 millió ez a redukált állami költség­vetés, 400 millió a közüzemi költségvetés, 450 vagy 500 millió körül jár az egyéb közületek­nek, vármegyéknek, városoknak háztartási

Next

/
Oldalképek
Tartalom