Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-85

Az országgyűlés képviselőházának 8 5. és ezt is tekintetbe akarom venni. Az álláshal­mozásra vonatkozólag megjegyzem, hogy én mindig erénynek tartottam és nagy rab ec sül­tem minden családnál azt, ha annak minden tagja dolgozni akart, inert ebben azt láttam, hogy biztosítja jövőjét. Nem is akarok ezek ellen menni, nem akarom őket megkritizálni, mert abból, aki kritizál, az irigység beszél, azonban ezzel a kérdéssel minden egyes képvi­selőnek kötelessége foglalkozni. Amikor lát­juk, hogy a diplomás emberek kenyér nélkül kenyér után futnak ebben az országban, állás nélkül vannak, máról holnapra kofferhjordás­sal, télen hóhányással, meg nem tudom mivel tengetik életüket, akkor mégis csak tekintetbe kell vennünk azt, hogy azoknak az emberek­nek is kell valamit juttatni. Hiszen nagyon jól tudom, hogyha az álláshalmozásokat mind meg is szüntetnők — mert hiszen annak tág fogalma van, némelyik ember a periférián azt gondolja, hogy egyeseknek fr—10—15—20 állása is van — nincsen annyi állás, hogy minden állástkereső embert munkához tudnánk jut­tatni. Azonban, ha 4—500 vagy párezer embert álláshoz juttatunk, már ea is igen nagy dolog, mert így sokkal biztatóbb lenne a jövője an­nak az ifjúságnak, amelyért minden magyar ember lelke aggódik, hogy mi lesz vele akkor, amikor az iskola küszöbét átlépte. Sajnos, napról-napra tapasztaljaik ezeket a dolgokat, hozzám is járnak azok a szerencsétlen fiúk, akik az egyéves katonai szolgálatot teljesítik s azt kérik, vagy csináljon velem valamit a képviselő úr, mert ha innen kikerülök, nem lesz amiből megéljek, nem lesz amit egyem, kidobnak az utcára, ha a katonaruhát levetem. Katonának sem maradhat, pedig szívesen szolgálna tovább, semhogy éhen'kórásszon az utcán. A tanítókérdésről is akarok még pár szót mondani. Tankovits János t. képviselőtársam komolyan és nagyobb keretekben foglalkozott velük. Én ezzel a témával terjedelmesen fog­lalkozni nem akarok, azonban mégis elítélen­dőnek tartom azt, hogy valamikor évekkel ezelőtt, amikor a tanítóságnak meg lett álla­pítva a gabonában való illetménye, amit ter­mészetesen gabonában kap meg, akkor pénz­ben lett megállapítva az értéke, de bár azóta a gabona felére csökkent, ezért kárpót- i lást nem kap. Ezeket a szerencsétlen tanítókat igaz* hogy nem érintette a fizetésleszállítás, de ezeknek fizetését az idők szállították le, még­pedig alaposan. (Farkasfalvi Farkas Géza: De mennyire!) Pedig éppen ezek az emberek azok, akiktől legtöbbet várhatna ez a magyar nem­zet, (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van!) mert amilyen r nemzedéket nevel a tanító ennek a szerencsétlen hazának, (Farkasfalvi Farkas Géza: Igaz!) olyan lesz a boldogulása. (Ügy van! Ügy van!) Ha a tanítóságot megnyomorítjuk, (Kun Béla: Ügy van!) ha a tanítóságot nem elégít­jük ki legalább addig a fokig, hogy megélhes­sen, nem mondom gond nélkül, mert ma olyant nem biztosíthat a kormány egyáltalán fogva, hogy gond nélkül éljen valaki, (Kun Béla: Ügy van!) de ha őket nem biztosítjuk, hogyan nézzünk a jövő magyar nemzedék elébe, mit várjunk azoktól a nyomorult tanítóktól, (Kun Béla: Ügy van! Teljes igazság!) akiken feltét­lenül és a legsürgősebben segíteni kell. (Kun Béla: Száznegyven tanítói állást be akarnak szüntetni! Nem szabad engedni!) Mégegyszer visszatérve az álláshalmozá­sokra, nemcsak az álláshalmozáshoz kell itt KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII, ülése 1932 május 13-án, pénteken. 331 hozzányúlni, hanem találunk itt még igen ma­gas állásokat betöltő embereket, akik — talán nem sértek meg senkit itt ebben a Házban, ha kimondom — protekció útján lettek magas ál­lásiba elhelyezve. Nem ÍB hozom ide a trafikot, mert egyik képviselőtársam itt már tegnap mondott a trafikkérdésről valamit, de vannak itt még olyan állások, amelyeket meg kellene szüntetni, mert az illetőnek, aki azokat az ál­lásokat betölti, egyéb megélhetése is van és én igen nagyra becsülöm azt az összeget, ame­lyet ezáltal meg lehetne takarítani. (Helyeslés balfelöl.) Igen t. Képviselőház! Igaza volt Hegedűs Kálmán képviselőtársamnak, amikor itt egy napirendi vitában felszólalt. En ugyan meg is gratuláltam, (Kun Béla: Vele is szavazott Csiz­madia!) nagyon sokan nehezményezték Hege­dűs Kálmán igen t. képviselőtársam felszóla­lását, pedig tessék elhinni, nincs nagyobb elégtétel, mintha az embernek az idők adnak igazat. Én azt hiszem, nem olyan messze van az az idő, amikor Hegedűs Kálmán t % képvi­selőtársamnak az elégtételt az idők adják meg ezzel a beszéddel kapcsolatban, amelyet tulaj­donképpen nem mindenki vett tőle jónéven. {Ügy van! Ügy van! half elől. — Létay Ernő: Erkölcsi elégtétele már is van!) Igen t. Képviselőház! Végül rátérek még egy dologra. Igen sokan hangoztatják a múlt kormánynak átkos rendszerét, gazdálkodását, hiszen ember hiba nélkül nincs, (Kun Béla: Ügy van! Hát nem egészen jól ment minden, az bizonyos! — Derültség.) De lehet, hogy aki ma kritizálja és lehet, hogy aki erősebb kriti­kát mond is erre a gazdálkodásra, ha annak a kezében lett volna az irányítás, az sem csi­nálta volna jobban, lehet, hogy még úgy sem. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mert én nagy tisztelője vagyok annak a régi nagy ember­nek, akit ma is említünk, aki olyan szépen tudta ezt az országot vezetni abban az időben, de a régi nagy emberek sem maradtak kritika nélkül, azokat is megkritizálták és legyen bár olyan nagytudású ember az ország élén, ami­lyen nagytudású emberek voltak a múltban, ma annak is csak nehézséggel és gonddal le­het ezt a szerencsétlen országot kormányozni. Én hátrább megyek ennél a tíz éves átkos rendszernél, visszamegyek 1918 novemberére, amikor az az előző kormány a tisztviselői kart végig egy fokkal előléptette. Ez demokratikus ténykedés volt, természetesen mindenki örült neki. Azonban mit látunk ebben 1 ? Látunk egy nagy igazságtalanságot a múlttal szemben. Azok az emberek, akik azelőtt mentek nyugdíjba akik azelőtt küzdöttek végig ma­gukat a tisztviselői pályán, éppen olyan be­csülettel és tisztességgel állották meg a helyü­ket, mint akik azóta lettek tisztviselők. Ekkor azonban a tisztviselőosztály az egész vonalon egy fokozattal előbbre lépett. Meg vagyok róla győződve ha ez az intézkedés akkor nem tör­tént volna meg, — mivel én ezt az összeget, amennyivel az államnak így évente több ki­adása volt, igen nagynak tartom, — a tiszt­viselők fizetését ma nem kellett volna leszállí­tani. (Kun Béla: Ügy van!) Mert mit jelentett ez? A fizetéseknél jelentett előbbre hala­dást. De mit jelentett ez a nyugdíjaknál 1 ! Azok is emelkedtek. A fizetés után a nyugdíjjogo­sultság is szépen haladt feljebb és feljebb és most azok a régi tisztviselők sokszor felsóhaj­tanak és felszisszennek azért, hogy miért van ez az egyenlőtlen elbánás. Ök megöregedtek és most a náluk sokkal fiatalabb emberek előny­45

Next

/
Oldalképek
Tartalom