Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-84
Az országgyűlés képviselőházának 84. még ezt a demagógiát, amelyet a volt miniszterelnök űzött. Nem kell tovább mennem, mint elővennem az ideiglenes államfő egy nyilatkozatát. Ajánlom a t. képviselőtársaimnak azt, hogy méltóztassék elővenni az ideiglenes ál; lamíőnek a mostani országgyűlést megnyitó beszédét, amely megnyitó beszédben természetesen nem lehetett és nem lehet más alkotmányjogi szempont, csak az, ;amit a kormány az államfővel felolvastat. Ebben a kormányzói nyilatkozatban olvashatjuk azt,hogy (olvassa): «A kormánynak, illetve ennek az országgyűlésnek feladatát kell, hogy r képezze a mezőgazdasági munkások szociális viszonyainak javítása. A kormánynak különös gondoskodása tárgyát kell képeznie, hogy ez irányban a munkanélküliség leküzdése végett munkaalkalmak teremtésére, a terméketlen területek termővé tételére, a helyes irányú nemzetig politika lehetőségeinek sélszierű kihasználására és szociális intézményeinknek a viszonyok által megszabott lehetőségek határon belül való továbbfejlesztésére törekszik». T. Ház! Ha elolvassuk, megnézzük és megfigyeljük ezt a nyilatkozatot, amely kormányprogramul s megnézzük, hogy mi történt azóta az egy esztendő óta, mert hiszen két hónap választ el bennünket az egy óv elteltétől, .akkor megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdasági munkások szociális viszonyaiban olyan változás, olyan rosszabbodás következett be, amelyhez foghatót elképzelni nem tudunk. (Berki Gyula: A termelési viszonyokban is!) Nem szólnék egy szót sem, t. képviselőtársam, abban az esetben, ha ez a kormányzói nyilatkozat olyan időben (hangzott volna el, amikor a kormány még nem tudta vagy nem lett volna tudatában annak, hogy néhány nap múlva bekövetkezik ez a változás. De amikor azt látjuk, hogy ez a nyilatkozat július 21-én hangzott el, amikor azt látjuk, hogy néhány; nap múlva robajszerüen következtek be a végbement katasztrofális események, amikor a kormánynak, Bethlen Istvánnak és az egész kormánynak múlt év július 21-én már tudnia kellett, hogy az államkassza teljesen üres, (Ulain Ferenc: Több, mint üres!) hogy a költségvetésen kívüli kiadások összege meghaladja a 600 milliót, amikor a költségvetési év már befejezést nyert abban az időben és látni kellett volna, hogy közel 200 millió deficitje van a költségvetési évnek, akkor az ideiglenes államfőnek kezébe adni egy ilyen nyilatkozatot és azzal előállani, ennél rútabb demagógiát ember még nem követhetett el ebben az országban. (Ulain Ferenc: Tiszteletlenség az államfővel szemben ! — Berki Gyula: Az államfő nem ideiglenes. Úgy látszik, a képviselő úr nem olvasta el a törvényt!) T. képviselőtársam olvassa el a törvényt és a törvényből meg fogja látni, hogy igenis, ideiglenes. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak az államfő személyét a parlamenti vitába bevonni. (Jánossy Gábori Helves — Sauerborn Károly: De hogy ideiglenes, az tény! — Ulain Ferenc; A törvényben van benne! — Kabók Lajos: Mégis Berki tévedett! — Berki Gyula: Tudom, mit jelent ez. Nem fog visszajönni Habsburg. Nyugodt lehet! — Kabók Lajos: Ebben egyetértünk! — Jánossy Gábor: Köszönöm, hogy megnyugtatott, képviselőtársam. — Derültség. — Ka»ók Lajos: Ez nem komoly parlament, színház ez, kérem. — Jánossy Gábor: De komoly bizony. Négyszáz esztendő nyomorúsága és vértanusága nagyon komoly dolog. — Kabók Lajos: Azelőtt a Kakas Mártonban olülése 1932 május 12-én, csütörtökön, 269 yastam ilyesmit! — Berki Gyula: Hadid beszéljen a szónok!) Györki Imre: Ebben a nyilatkozatban az is benne van, Ihiogy beruházásokat tervez a kormány az Államvasútnál, folytat útépítést, előmozdítja a gazdasági vasutak és új hidak építését. Kérdem, hogy szabad-e ilyen nyilatkozatot tétetni egy kormányzatnak, amikor egyetlen fillére nern y olt, amikor tudatában volt annak, hogy beruházásokat nem tud végezni, sőt a, megfelelő és már megkezdett beruházásokat is kénytelen abbahagyni, mert azi eddig megkezdett beruházások folytatására sincsen pénze, sőt köztudomású volt akkor már nemcsak a kormány tagjai között, hanem, az ország egy jelentékeny részében is, hogya szállítóknak, akik az állam részére bizonyos beruházásokat végeztek, akkor már fizetés helyett bonokat adtak és ezek a bonok cirkuláltak nemcsak az ország határain belül, hanem azon kívül is a világon. Az Ígéretek között ott találjuk és ott látjuk, t. Képviselőház, a választójog reformját is, amelyre Berki t. képviselőtársaim) ugyancsak azt a kijelentést tette, hogy ez meg fog valósulni és ennek megvalósítása ugyancsak meg fog történni. (Berki Gyula: Ügy van! Ulain Ferenc: Kezességet vállal érte? — Berki Gyula: Igen! — Farkas István: Ha nem, akkor tévediett! — Berki Gyula: Egészen biztos, ez már elhatározott dolog!) Ha nem láttuk volna, t. képviselőtársunk, és nem mentünk volna keresztül azon az igéretlavinán, amelyet a választójog kiterjesztésére és a titkosság bevezetésére tett az a párt, amelyhez Berki t. képviselő úr tartozik, nemkülönben az a miniszterelnök, akit annyira táimioigatott a múltban... (Berki Gyula: Kérem, kedves képviselő úr, a titkos választójog alatt az urakból egyet sem láttunk itt éls most a Bethlen-féle választójog alapján, hála Istennek, itt ülnek a baloldalon. — Farkas István: Az a mi dolgunk, hogy mi jövünk be! — Berki Gyula: Ami igaz, az igaz! — Kabók Lajos: Az az igaz, hogy fehér terror volt, amikor agyonverték vagy a Dunába dobták az embereket! — Berki Gyula: Arról mi nem tehetünk. Reklamálják Eriedriclhnél! — Zaj. — Farkas István: Maga annak a terrornak köszönheti, hogy itt van! — Berki Gyula: A képviselő úr még rövidnadrágban járt, amikor én tmiár 70 >szó hiján itt voltam! — Farkas István: Előbb volt hosszúnaidírágom, mint magának! — Derültség.) Elnök: Kérem, méltóztassanak ezt az épületes vitatkozást befejezni. A szó Györki képviselő urat illeti. Györki Imre: A választójog titkosságára vonatkozólag hallottunk a letűnt miniszterelnqk úr részéről (Berki Gyula: Letűnt 1 ?) nyilatkozatot már az 1931-es választásokat megelőzőleg is. Akkor is ígérgette a múlt ciklus egész ideje alatt, különösen annak kezdetén a kormány, hogy az országgyűlés foglalkozni fog a választójognak kérdésével, ígérgették, hogy napirendre tűzik ezt a kérdést, mihelyt a gazdasági és pénzügyi helyzet lehetővé teszi és mihelyt a konszolidáció annyira halad előre, hogy ehhez a kérdéshez .meglesz el Z <1 nyugodt atmoszféra, amelynek meg kell lennie, hogy ezt a kérdést nyugodtan le tudjuk tárgyalni. (Jánossy Gábor: így volt!) Így volt és ezt a kijelentést tette a miniszterelnök, ellenben ezzel a kijelentésével párhuzamosan futott az ő gazdasági anarchia felé való törekvése és e kijelentése mellett e gazdasági anarcihda tette lehetetlenné azt, hogy a múlt országgyűlésen a választójog kérdésével foglalkoz37*