Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-84

266 Az országgyűlés képviselőházának 84. kapcsán követelte, hogy tessék megszüntetni a köztisztviselő-képviselők kettős illetményeit, ott kezdjék meg

1 a takarékosságot, nem pedig a 60—80 pengős havifizetésű tisztviselőknél és nyugdíjasoknál. Ebben a kérdésben is velünk szembenállott az igen t. képviselő úr pártja és zokszó nélkül ma is hozzájárul ahhoz a rendszerhez, hogy a köztisztviselői sorból kikerült képviselők kettős illetményt élvezhessenek holott hacsak ezt a kérdést rendeznék, közel kétmillió pengőt lehetne ennél az egy tételnél megtakarítani. (Homonnay Tivadar: Fantasztikus számok!) De továbbmegyek. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy amikor a múlt évben a mostani kormány elfoglalta helyét, akkor megindult egy nagy ígéretözön, amely ígéretözönben ott volt az állami adminisztráció racionalizálása és a felesleges állások beszüntetése. Racionalizálási kormánybiztosunk is van, ellenben semmiféle intézkedést nem láttunk, semmiféle olyan kérdés megoldásához nem mertek nyúlni, amely nem a kisexiszteneiák illetményeinek csökkentésére, hanem a nagyobb állások megszüntetésére vonatkozik. Hányszor követeltük, hogy tessék a teljesen felesleges főispáni állásokat megszüntetni! Hányszor hangoztattuk és hányszor szólaltunk fel abban a kérdésben, hogy a magyar^ állam mai csonkaságában, mai leszegényedettsége mellett nem bírja el a külföldi követségeket, nem bírja el azt a képviseltetést, amely a, magyar állam háztartását olyan erősen sújtja. Ennek megszüntetésére semmiféle intézkedést nem tettek. Nem is kell továbbmenni: ha Kómában megnézik t. képviselőtársaim, láthatják, hogy két követséget tart fenn ez a szerencsétlen koldusország s ennek a helyzetnek megszüntetésére a kormány egyetlenegy intézkedést nem tesz. Ha megnézik a költségvetésnek a személyi kiadásokra vonatkozó tételeit, akkor láthatják, hogy ez a szerencsétlen ország, amelyet leszereltek, amelyet tönkretettek, amelyben gazdaságilag már földön fekszik minden foglalkozási ág, külföldi katonai attasékat tart odakint, nagy apparátusokat tart fenn a külföldi képviseleteknél, amelyekre az égvilágon semmi más szükség nincsen, csak hogy a sógorokat, a barátokat és a komákat ezekben az állásokban szüntetésére vonatkozó követeléseket kellett elhelyezni lehessen azon a címen, hogy ott katonai megfigyeléseket végeznek. Az ezek megszüntetését kötelessége volna támogatni t. képviselőtársamnak és annak a pártnak is, amelyhez tartozik, azonban a támogatásban nem találtuk ott őket. Mi magunk azonban igenis ott voltunk akkor, amikor az illetmények csökkentése ellen kellett felszólalni, ott vagyunk ma is, amikor azt mondjuk: igenis hozzá kell nyúlni a nyugdíjkérdés rendezéséhez is és hozzá kell nyúlni egy másik kérdéshez is, amelyről ugyancsak nem szólott a t. képviselőtársam, ez pedig az álláshalmozások kérdése. (Büehler József: Es a tábornokok trafikdolgához ! ) Akkor, amikor ez a kormányzat most már harmadszor vagy negyedszer nyúlt hozzá^ az illetménycsökken téshez, még mindig nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy az álláshalmozások kérdését valóban megoldja

1

. Emlékeztetem a t. Képviselőházat arra, hogy jó néhány hónappal ezelőtt, talán már lehet egy féléve, a közhangulat nyomása alatt a kormány kérdőíveket bocsátott ki az állama, alkalmazottakhoz, amelyekben felelni kellett arra a kérdésre, hogy ki hányféle címen k,ap az államtól vagy más közű- f ülése 1932 május 12-én, csütörtökön. lettől illetményt. Ezeknek a kérdőíveiknek a beszedése aniár régen megtörtént, senki sem tud azonban arról, hogy miért késik a feldolgozás és miért késik a törvényhozási intézkedés a kettős jövedéknek és kettős áll ásóknak megszüntetésére, (Túri Béla: Egy részére van rendelkezés, csak nem az álláshalmozásra!) Azt mondotta a pénzügyminiszter úr, hogy a nyugdíjkérdéshez épúgy nem lehet hozzányúlni, mint ahogy általában nem lehet valakinek a házát vagy földjét elvenni. Távol áll tőlem és attól a párttól, amelyhez tartozóan, hogy r olyan megoldást akarnánk, hogy hosszú szolgálat után, mondjuk, a megérdemelt nyugdíjat valakitől elvegyék. Nem tudunk ellenben megnyugodni abban, hogy amikor ilyen katasztrofális helyzetben van az ország, amikor a fizetési kötelezettségeknek neun tudnak eleget tenni, amikor az állampolgárok utolsó párnáját, utolsó kis állatkáját és 'berendezését veszik el adóba és közterhekbe, miért kell itt nagy jövedelmekkel és nagy vagyonnal rendelkező tisztviselőknek horribilis nyugdijat fizetni és miért nem lehet ezt a kérdést közmegnyugvásra elintézni. Azt mondotta a pénzügyminiszter úr, hogy annyit jelentene a nyugdíjak elvevése, mint a háznak vagy a földnek az elvevése. Hát kérdem: miért nem volt a t. kormánynak és annak a politikai pártnak, amelyhez a t. pénzügyminiszter úr tartozik, aggálya a magántulajdon (szentségének megsértésével szemben, .amikor arról f volt szó, hogy a takarékbetéteket nem valorizálják vagy amikor az életbiztosítási kötvényeket nem valorizálták, amikor már egész sor ilyen intézkedést tehettek; és miért nem volt a kormányzatnak jlyen aggálya,^ amikor az emberéletet kívántak elvenni az állam fenntartásához, amikor vágóhídra küldték az embereket, akik otthagyták életüket és testi épségüket? Ez mind szabad, ez megegyezik azzal a politikai felfogással é$ gondolkodással, ellenben amikor arról van szó, hogy a nagvbirtokoisok, a sok főiispán, a sok miniszter és a sok magaisállású és nagy jövedelemmel és nagy vagyonnal rendelkező tisztviselő legalább átmenetileg feláldozza a nyugdíját, akkor mindannyian arra az álláspontra helyezkednek, amire már a régi magyar országgyűlések alkalmával volt példa: sed a ven am non, zabot azonban nem fogunk adni: életüket és vérüket hajlandók voltak feláldozni a hazáért, különösen, ha arról volt szó, hogy nem a saját életüket, hanem a másét kellett feláldozni. (Farkas István : Azt feláldozzák !) Ha megnézzük ezt a költségvetést, amelyet most tárgyaltunk, akkor azt látjuk, hogy ugyanabba a hibába esik a mostani pénzügyminiszter úr is, amelybe estek elődei, estek azok a pénzügyminiszterek, akik a Bethlen-uralom alatt voltak a pénzügyminiszteri székben. Tagja vagyok a Képviselőház pénzügyi .bizottságának és ha jól visszaemlékszem, a pénzügyminiszter úr, amikor a költségvetést ismertette a pénzügyi bizottságban, azt a kijelentést tette, hogy reáli-; költségvetést kíván beterjeszteni. Ha azonban nézzük azt a költségvetést, amelyet beterjesztett, már az első pillanatra megállapíthatjuk róla, hogy az minden, csak a realitás fogalmának nem felel meg. Nem felel meg elsősorban azért, mert ez a költségvetés elhallgat és nem vesz figyelembe olyan kiadásokat, amelyek terhelik a magyar államot. Ebben a tekintetben nem kell egyébre utalnom, mint csak arra, hogy az előző kormányok alatt költségvetési felhatalmazás nélkül elköltött 600 millió pengős^ öszszegre semmiféle fedezet nincs és semmiféle in-