Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-83
Az országgyűlés képviselőházának 83 ben a nagybirtok kénytelen a gabonatermelés l mellett kitartani. (Berki Gyula: Kár, hogy Beisinger képviselő úr' nem hallja ezt!) Az utóbbi .időkiben történt gazdaságpolitikai intézkedések közé tartozik a tejkérdés rendezése is, amelyhez néhány szóval hozzá akarok szólni. (Halljuk! Halljuk!) A kérdést úgy rendezték, hogy Budapest környékére biztosítottak 20 filléres termelői _ árat, de az ezen a zónán kívül eső gazdák tejét csak ipari feldolgozásra szabad felhasználni, aminek következtében ezek nem bírtak elérni magasabb árat, mint csak 8—9-10 fillért. Ez az ár a külföldi vasárakhoz igazodott, és most, az utóbbi hónapokéban azt tapasztaljuk,, hogy a külföldi vaj árak hónapról-hónapra emelkedtek, például Berlinben januárban egy kilogramm ára 3'03 pengő volt, februárban 3*36 pengő, márciusban már 3*85 pengő, és dacára ennek, itt bent az országban az ipari feldolgozásra szánt tej ára egyáltalában nem emelkedett. Szerény nézetem szerint itt az országban nem szabad különbséget tenni termelő és termelő között, (Ügy van! Ügy van!) hanem egyenlő százalékban osszák szét a termelést, minden termelő annyi százalék édes tejet szállíthat és ugyanannyit, mint ipari feldolgozásra szánt tejet. Ez, a kérdés azért is fontos, mert éppen a legkisebb exisztenciákat sújtja a legjobban. A nagybirtokoknak megvannak a saját tej vállalataik, az ezek által termelt tej átvétele a fővárosban biztosítva van, s éppen a kistermelők vámnak rászorulva a védelemre. (Téglássy Béla: Meg kell szervezni ,a kistermelőket is!) Meg vannak szervezve. (Dinnyés Lajos: Meg vannak szervezve, de nincs piac! — Téglássy Béla: Piacot kell teremteni!) Ezek kénytelenek a nagy vállalatoknak^ eladni, miután ők maguk a fővárosban önálló fiókot nem létesíthetnek. (Dinynyés Lajos: Nem szabad! Hol adják el a tejet 1 ?) Egyik legnagyobb akadálya a mezőgazdasági termelés. jövedelniezőségéDek a vasúti tarifa. Erről is kell néhány szót szólanom. Javak pusztulnak el, javak mennek tönkre az ország külső részein csak azért, mert a magas tarifa folytán a fővárosba nem szállíthatók el, külföldön pedig egyáltalában nelm 1 értékesíthetők. Például Mosón megyéből egy vágón sertés fuvairdíja Budapestre körülbelül 400 pengő körül van. Ugyanígy van a takarmányfélék fuvardíja. (Téglássy Béla: Azért eszünk itt Budapesten 3 pengős húst, mert magas a fuvardíj! — Malasits Géza: Nem azért, hanem azért, mert negyvenkétféle illetéket kell fizetni! — Klein Antal: A főváros nyomorítja meg a kisgazdákat! — Malasits Géza: És drágítja meg a húsfogyasztást! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) A szalmának, amelynek ez idén igen jó exportlehetősége volt, ára az Alföldlön vagononként 50—60 pengő körül volt. Azért a vágón szalmáért, amelyért a termelő csak 50 pengőt kapott, mire az a cseh 'határra ért, fuvardíj fejében 250—260 pengőt is kellett fizetni és így az Államvasút az ötszörösét vette be ennél a cikknél annak, amit a termelő kapott érte (Téglássy Béla: Arányba kell hozni a tecrmelást a fuvardíjjal! — Malasits Géza: Nem^ mi vagyunk a kormányon! — Téglássy Béla: En rajta vagyok!) Amikor meg tudják ^ csinálni azt, hogy a kirándulók díját leszállítják, — ez ellen nem akarok tiltakozni — ugyanakkor le kell csökkenteni a mezőgazdasági terimények fuvartételét is. (Dinnyés Lajos: Pilléres tehervonatókat! Ez volna a főváros érdeke!) Túlságosan sok szó esik a Házban az agrárkérdésekről és annál kevesebb intézkedés töxKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ VII. ülése 1932 május 11-én, szerdán. 217 ténik. Ha fel is állnak itt igazi agráriusok, igazi szakemberek, és csak szakkérdésekről beszélnek, alig tudnak iszóhoz jutni. Röviden rá akarok mutatni Klein Antal és Sauerborn Károly t. képviselőtársaim felszólalására; ők csak szakkérdésekkel foglalkoztak és alig hagyták őket szóhoz jutni. Ha tényleg annyira komolyan szívükön viselik a mezőgazdaság bajait, akkor legalább azokat, akik tényleg szakértelemmel hírnak, hallgassuk meg. Ugyanakkor halljuk azt, ihiogy félnek attól és azt mondják, hogy éppen a mezőgazdaság érdeke szenvedne azáltal, ha száz csizmáis jönne be a parlamentbe. Megnyugtathatom a t. képviselőtársaimat, (Téglássy Béla: Ez tévedés! Nyugodtan bejöhetnek!) hogy ez a baj jelenleg nem áll fenn. (Zaj.) Ez elhangzott itt a Házban. A gazdák között kevesen vannak olyanok, akik ilyen állásra pályáznak. (Téglássy Béla: Pedig kár, hogy nem pályáznak többen, mert én szeretem a kisgazdákat!) Ha pedig tényleg elérnék ezt a célt, semmiképpen sem keletkezhetnék ezáltal sem az országnak, sem a mezőgazdaságnak a legkevesebb '.hátránya sem. (Téglássy Béla: Nem: is mondotta senki!) A legnagyobb terheket jelenti jelenleg n, közigazgatás, szóval a községek és vármegyék háztartásai. Amennyiben ezeknél a legrövidebb időn belül könny ebb ül és nem áll be, ezek okvetlenül össze fognak ropoanni. (Dinnyés Lajos: Csődbe mennek!) A községi háztartások, amelyek jelenleg meg vannak terhelve az összes községi költségekkel és kénytelenek viselni a vármegyék összes költségeit is, nem tudnak rendelkezni a maguk ösiszes bevételeivel, hanem kénytelenek, különösen a legutóbbi rendelkezések folytán, bevételeiket 80—90%-ban a vármegyéknek beszállítani. Belső bevételeik — miután a fogyiaisztás rendkívül r csökkent és a legfőbb bevétel a fogyasztási adó — nagyon csökkentek, ami által ezek a háztartások okvetlenül össze fognak roppanni. Kibírhatatlan terhet jelentenek továbbá a jelenlegi bírósági, ügyvédi s»tb. költségek. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Egyetlenegy haláleset — amint előbb már említettem — ^elegendő ahhoz, hogy egy kis család exisztenciája teljesen tönkremenjen. (Dinnyés Lajos: A végrehajtokjait is állaimositani kellene!) A költségvetési vita során még a nagytőke képviselői is elismerték azt, amit a független kisgazdapárt szónokai már hosszú idő óta hang.siúlyoztak itt, hogy külföldi fizetéseinknek a jelenben egyáltalán nem tudunk eleget tenni. Hangsúlyozták azt, hogy nemcsak a kamatfizetéseknél kell csökkentéseket követelnünk, hanem a tőkénél is. (Téglássy Béla: A tőkét sem tudjuk fizetni! — Kun Béla: A tőketartozásokat is csökkenteni kell! — Téglássy Béla: Nem tudunk fizetni! — Dinnyés Lajos: Miért nem a pénzügyminiszter úrnak mondjia ezt meg? — Téglássy Béla: Legyen nyugodt, én megmondottam és megmondom legialább annyiszor, ahányszor a képviselő úr megimiondotta! — Dinnyés Lajos: Tessék levonni a konzekvenciákat! — Téglássy Béla: Nem a képviselő úrtól kérdezem, hogy miit csináljak! Ezt bízza rám! — Dinnyés Lajos: Rábízom!) Ezt hangsúlvozta Bethlen István gróf volt miniszterelnök úr is. De ugyanígy áll a helyzet a belföldi adósságok tekintetében is. Amikor ml külföldig hitelezőinktől azt kívánjuk, hogy tőketairtozásaikból engedjenek, alkkor a belföldi adósoktól nem kívánhatjuk azt, hogy négy-ötszörös értékét fizessék vissiaa annak, amit ők kézhez kaptak. Az állaimháztartás egyensúlyát lis csiaik egy 30
