Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-79
Az országgyűlés képviselőházának ha valamikor, úgy ma más politikát nem szabad folytatni, mint kizárólag csak reálpolitikát; reálpolitikát, amely éppen úgy kitér azoknak az útjából, akik beteg sötétlátásban el szeretnék hitetni az idegrendszerében amúgy is keresztrefeszített publikummal, hogy a kétszerkettő már csak három, mint ahogy irtózik olyan felfogástól is, amely könnyelmű optimizmussal olyan matematikai műveletet is lehetségesnek tart, hogy a kétszerkettő öt legyen. A magyar psziché tagadhatatlanul hajlamos mindkét túlzásra. Annál nagyobb a Imi felelősségünk, akiknek ma — akármelyik oldalon üljünk is — egy kötelességünk van: megmondani az igazat, megmondani akkor is, ha kerékbetörnek érte: {Ügy van! jobb felől. — Propper Sándor: Halljuk az igazat!) megmondani nemcsak felfelé, ami utóvégre szent kötelessége minden törvényhozónak, hanem megmondani lefelé is, még ha az a népszerűség feláldozásába kerül is. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt a felfogást vallva, mielőtt beszédem tulajdonképpeni tárgyára áttérnék, néhány szerény megállapítást szeretnék tenni. Elsősorban a kormányhoz, tehát felfelé szeretnék fordulni annak megállapításával hogy a legmesszebbmenőleg méltányolva azt a teljesítményt, amelyet az előttünk fekvő budget tetőaláhozatala jelent, én és, azt hiszem, velem együtt nagyon sokan ebben az országban, úgy látjuk, hogy ezzel az erőfeszítéssel elérkeztünk a magyar nép áldozatvállalásának végső határához, amelyen túl már semmiféle számtani akrobatikával nem lehet vesződni. (Ügy van! Ügy van! Ezt felelősségem tudatában és azoknak a számoknak az ismeretében állítom, amely számok utóvégre egyedül dönthetik el ezt a kérdést. Mert amikor a nemzet cirka 3600 milliós jövedelméből, hozzászámítva az autonóm, a szociális és a felekezeti terheket, legalább 1200 millió pengő közterhet f visel, tehát amikor az országban egy fejenkénti 400 pengős jövedelemből 140 pengőt kell mindenkinek a közösség oltárára letennie, akkor azt kell mondanom, hogy itt a fináncpolitika továbbmenő csodákat nem művelhet. Ezzel, azt hiszem, egy olyan reálisan gondolkodó és hidegen mérlegelő fináncpolitikus, mint a mi pénzügyminiszterünk, teljesen tisztában van, amiért én hinni tudok abban a kategorikus kijelentésében, hogy a közterhek további emelésére gondolni pedig semmi körülmények között sem lehet. Ha ez, áll, amihez kétség nem férhet, akkor szerintem! mellőzhetetlen, hogy ennek a finánopolitikának bizonyos korrektivumairól gondoskodjunk. Ha egy új híd a teherpróbánál bizonyos elhajlást mutat, akkor rendszerint vagy a terhelést szokták csökkenteni, vagy a terhet igyekeznek arányosabban elosztani, avagy pedig a híd tartópilléreinek megerősítésére törekszenek. Gazdasági és pénzügyi életünkre apukáivá ezt a módszert, itt is csak három lehetőség állhat elő. Az első lehetőség itt is a terhek csökkentésében» kell, hogy álljon. Egészen bizonyos, hogyha az államháztartás egyensúlya érdekében, ami tagadhatatlanul mindennél fontosabfo követelmény, végre is kellett hajtanunk a mostani adópolitikai operációkat, a felemelt adók és illetékek állandóvá; tételére vagy megkövesítésére gondolni semmi körülmények között nem lehet; sőt ellenkezőleg, nézetem szerint már most el kell készíteni azokat az enyhítéseket, amelyek fő79. ülése május 6-án, pénteken. 11 leg a fogyasztási és forgalmi adó tőrén elkerülhetetlenek, (Ügy van! Ügy van!) ha szem előtt tartjuk azt, hogy a fogyasztás emelése netmosak gazdaságpolitikai szükségszerűség, hanem egyenesen a fiskus érdeke is. Itt vannak a primer szükségletek után, pl. a cukor, petróleum stb. után szedett különböző forgalmi adók és kincstári részesedések, amelyek tartósan a mai színvonalon nem rögzíthetők meg. Itt van pl. a borfogyasztási adó, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Taps.) amely a fogyasztást és termelést egyformán katasztrofális helyzetbe hozza, amelynek revíziójára minden körülmények kölzött gondolnunk kell. (Lázár Miklós: Majd a pénzügyi tárcánál benyújtjuk a javaslatot!) Az egész matériára vonatkozólag! merem állítani, hogy alacsony fogyasztási adókulcsok alkalmazásával a fogyasztás feltétlenül megint erőre fog kapni, amivel a végén a kincstár is sokkal jobban fog járni, mint esetleg a túlhajtott skálák megrögzítésével. (Lázár Miklós: Ebben koncentrálunk!) Nem mai keletű igazság az, amit a pénzügyi tudomány már nagyon régen tisztázott, hogy a túlmagas fogyasztási adók bizonyos idő múlva magát a fogyasztást támadják meg és feltétlenül a fogyasztás volumienjének csökkenésére vezetnek. (Ügy van! Ügy van!) Miután azonban magunkat azzal nem áltathatjuk, hogy az adócsökkentések máról holnapra bekövetkeznek, a hídpróba második módszeréhez kell nyúlnunk és ez á terhek arányosabb megosztása. (Ügy van! Ügy van! a jobb- ies a baloldalon.) Ezen a téren a pénzügyi kormányzat az utóbbi években nem egy helyes intézkedést léptetett életbe, sajnos, azonban a perifériák pénzügyi igazgatásában még mindig nem vert eléggé gyökeret az az igazság, hogy ha nehéz is az adók abszolút mértékének elviselése, a)z olyan adó, amelynek aránya nem állja ki az összehasonlítást és így az igazságtalanság érzetét kelti, hatásában nemcsak a teherviselőképességre, hanem az adómegnyugváson alapuló adóerkölcsre is végzetes. (Ügy van! Ügy van!) Hiszen méltóztatnak ismerni olyan eseteket, amikor pl. valaki túlmagasnak találván az adóját, (Jánossy Gábor: Mindenki annak találja!) az adófelszólamlási bizottsághoz fordul, ahol hivatkozik arra, hogy a szomszédja, aki ugyanolyan kataszteri tiszta jövedelmű földön gazdálkodik, aki ugyanolyan gazdasági körülmények között folytatja a gazdálkodását, kevesebbet fizet, mint ő; (Jánossy Gábor: Mindennapos eset!) ennek eredménye nem az, hogy az Ő adóját szállítanák le, hanem az, hogy a szomszédja adóját emelik fel. (Dinnyés Lajos: Ez a rendszer!) Ezért arra kérem a kormányt, hogy a m'ai súlyos helyzetben fokozottabb mértékben szerezzen érvényt annak az elvnek, amely az egyenlő, tehát igazságos teherviselésnek" klasszikus formájában már az 1848-as törvényhozásban nyert örökéletű szentesítést. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Mindennél többet várok azonban a kibontakozás útjának keresésénél a harmadik módszertől,, amely a híd tartó pilléreinek megerősítéseiben áll, mert ha erősek a pillérek, egy híd minden rezonábilis terhet elbír. A termelésnek minden irányban való istápolásában látom én ezt a pillérmegerősítést, (Ügy van! Ügy van!), a polgári munkásnak abban^ a szinte vallási megbecsülésében, amely egyedül lesz képes bennünket gazdasági életünk mai elesett2*
