Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-82

Az országgyűlés képviselőházának 82. ülése 1932 május 10-én, kedden. 185 szerelve felkerül az előadóhoz, hány napig

1 tart az elintézés, hány napig- tart az elintézett aktának leírása, nyilvántartása, irattározása- Figyeljük meg, hogy hány könyvbe, jegyzékbe, nyilvántartásba kerül az akta, hány közbeszóló intézkedés történik, ugyanannak a hatóságnak keretében hány alhatóság kerestetik meg véleményezés céljából, milyen keretek közt folyik a referálás, mennyi időbe kerül, amíg az előadó az ügyet elreferálja az osztályfőnöknek, az osztályfőnök a főosztályfőnöknek, a fő osztályfőnök az államtitkárnak, az államtitkár a miniszternek. (Zaj.) Figyeljük meg, hogy minden egyes akta elreferálása céljából hány ó^át töltenek el a referensek a különböző előszobákban, akkor rá fogunk jutni az adminisztráció igazi hibáira és rá fogunk jönni arra, hogy hol kell keresnünk az igazi megoldást. Mert nem megoldás, ha az egész adminisztráció egyszerűsítése abban merül ki, hogy míg eddig minden egyes aktának külön száma volt, mondjuk például egy akta száma volt 1326/1931., r most csináltunk egyszerűsítést, ezt azután átvezették az összes hivatalokban és ezek után például ugyanannak az aktának a száma most már 865/11/413^1931. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Magában véve ez az egy példa is mutatja, hogy ez tulajdonképpen nem eoTTszerűsítés, hanem további komplikáció, mert egy szám elírása az elintézés végleges halála. (Ügy van!) Akkor megkezdődik hónapokon keresztül a kutatás, keresik a jó számot és az elcsapott aktát. Minden adminisztrációnak akkor látjuk igazi hasznát, ha egyszerű és gyors. Az egyéni felelősségnek fokozott mértékben való kidomborítása, a munkaidő kihasználása, a normálisan elvégzendő mindennapi munkamennyiség megszabása, a protekció csökkentése a tisztviselők kinevezésénél és kiválasztásánál, a szorgalmas és tehetséges tisztviselőnek az előlépésnél váló előnyben részesítése mind olyan eszközök, amelyek a kérdés megoldásánál nem ha'—^atók figyelmen kívül. A jogorvoslati rendszer egyszerűsítése szintén fontos tényező. Egyfokú jogorvoslat lelkiismeretes és kellően felkészült tisztviselői kar mellett teljesen elegendő. Gondot kell fordítani arra. hogy az^ ügyiratoknak egyik hatóságtól a másikig való küldése és felterjesztése ne vegyen hónapokat igénybe és a fellebbezések elintézése ne jelentsen éveket. Változtatni kell azon a rendszeren, amely — legalább én úgy tudo'm — minden minisztériumban megvan, de lehet, hogy csak egyes minisztériumokban, hogy a tisztviselőnek minden elintézésnél ügyakta történetet kell lefektetnie. (Mozgás a jobboldalon.) Ez egyes helyeken, úgy tudom, megvan és abban áll, hogy a referens elővesz egy papirost és arra felírja, hogy mi minden történt eddig az aktával, mi van az aktában. Ez azután oldalszámra terjed. A végén odaírja, hogy ezek után javaslom, hogy az akta irattárba tétessék. (Zaj.) Az ilyen rendszernek nincs semmiféle célja, mert ha a revizor lelkiismeretes, akkor úgyi« el kell olvasni az aktát elejétől végig, ha pedig revízió nélkül történik az elintézés bizalmi alapon, akkor még inkáfrb felesleges az egész ügyaktatörténet. Ha gyakorlatban meer tudjuk valósítani a kormánv egyes tagjai által olyan gyakran hangoztatott azt a szabályt, hogy a tisztviselő van a közönségért, hogy a tisztviselő előzékeny legyen a közönséggel szemben, ha megszüntetjük azokat a vérlázító kellemetlenkedéseket és bosszantásokat, amelyekben a közönségnek állandóan része van, akkor kidomborodik élőtKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. tünk az a kép, amely az adminisztráció terén a jövő felé visz bennünket. Az adminisztráció átreformálása nem jelenti sem a tisztviselői kar lebecsülését, sem olyan elbocsátásokat, amelyek a mai nehéz gazdasági és pénzügyi világban a gazdasági válság elmélyítését mozdítanák elő, sőt ellenkezőleg a közönséggel harmonikusan együtt dolgozó és együttérző tisztviselői kar tekintélye és az iránta való szeretet csak növekednék, a gyors, méltányos és jó intézkedés pedig csak élénkebbé tenné a gazdasági, pénzügyi ós közigazgatási életet. Hogy az adminisztráció egyszerűbb' megszervezése sikerül-e vagy nem, az kétségtelenül organizációs kérdés és ebben van éppen a dolgok nehézsége. Mert mi magyarok állítjuk magunkról, hogy nagy jogászok vagyunk, vannak közöttünk kiváló tudósok, orvosok, szakemberek, de valljuk meg, hogy az organizáció hoz nem nagyon értünk. Méltóztassék csak megnézni, hogy például a németek vagy pedig az osztrákok egy exportimport kérdésnél milyen nagyszerűen meg tudnak szervezni a legkisebb falutól egészen a fővárosig mindent, ami annak a kérdésnek lebonyolításához szükséges, nálunk pedig ezek a szervezetek eddig még mindig csődöt mondottak. Azok a szervek például, amelyek hivatvalettek volna annakidején a gabonával folytatott játékot és az ár leromlását közvetlenül aratás után megakadályozni, ezt a hivatásukat nem tudták^ betölteni. Lehet, hogy azért, mert nem volt pénzük, bár papiron állt rendelkezésükre pénz, de bizonyos az, hogy ezek a szervek éppen a legkritikusabb időben nem voltak hajlandók a gabonát a kisembertől átvenni, vagy ha átvették, nem tudtak árszintet szabni, azt mondották, hogy nincs árlimit, ezt azonban csak akkor mondták meg, amikor már a meg nem engedett^ és kizárólag spekulációra alapított gabonajáték a gabonaárakat egészen mélyen lenyomta. Ügy, hogy az a kisgazda az előleget nem hogy kiegészíthette volna megfelelő öszszeggel, hanem még a felvett előleget is neki kellett visszafizetnie. Az organizáció hiányának érdekes esete, ami az elmúlt hetekben a zöldhitellel kapcsolatban játszódott le az országban. Akinek zöldhitelre volt szüksége^ nem kapott, mert vagyonilag nem volt eléggé erős, aki pedig vagyon ilag el bírta volna a zöldhitelt, annak nem volt arra szüksége. Ügy tudom, hogy a kormány 20 millió pengőt állapított meg zöldhitelek folyósítására. Ebből a 20 millió pengőből hétmilliót kapott az Országos Központi Hitelszövetkezet és 13 milliót kaptak a bankok. Hogy hogyan áll ez a gyakorlatban, azt saját tapasztalatomból tudom. Budapest négy legnagyobb bankját végigjártam — nem a magam részére ugyan -és mindenütt érdeklődtem, hogy milyen feltételek mellett volnának hajlandók zöldhitelt folyósítani. Megérkezett mindegyik bankból a lakonikus rövidségű válasz: a Jbank zöldhitelügyletekkel nem foglalkozik. Már pedig ha igaz az, hogy ezekre a célokra a bankoknak 13 millió pengő állott rendelkezésükre, akkor igenis nekik is a gazdatársadalom segítségére kellett volna sietniök. Teljesen igaza volt Péchy László t. képviselőtársamnak ,amikor a közterhek arányosításának kérdését vetette fel, és ennek intenzíven való megvalósítását követelte. A magam részéről csatlakozom ehhez és hangsúlyozni kívánom, hogy a mostani nehéz időkben a nagyob vagyonnal rendelkező egyéneknek nagyobb áldozatot is kell hozniok, még akkor is, ha ez az áldozat talán súlyos, talán terhes* 96