Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-82

180 Az országgyűlés képviselőházának Kétségtelen t. Képviselőház, hogy ez így mind ennek a kormányzati rendszernek a következménye, amely csapkod, kapkod összevissza, mert nincs benne koncepció, mert Összetételénél fogva, nem is lehet másforma. Most rá akarok térni egy kérdésre, amelynél meg vagyok róla győződve, hogy az urak közül lesznek mindjárt egyesek, akik azt fogják mondani: persze, utólag könnyű kritizálni; ki tudta ezt akkor; az Isten szerelméért, ki gondolt arra, hogy a búza ára ilyen nagyon le fog esni ós hogy a mezőgazdasági terményeket nem lehet majd eladni. Nekem jogom van erről beszélni', mert én nem utólag prédikálok és nem utólag adok tanácsot az uraknak. Méltóztassanak megnézni a szanálási törvényjavaslat vitája során 1924-ben elmondott beszédemet 6 meg méltóztatnak látni benne hitelesen, hogy én a mezőgazdaság problémájára és közeledő katasztrófájára figyelmeztettem az urakat. Kinevettek, lenéztek; azt mondták: egy szocialista városi ipari munkás minek üti bele az orrát ilyen dolgokba; nem ért hozzá, neki nincs ezer holdja. — Igen ám, t. Ház, csodálkozom is rajta, hogy azok az urak, akik hosszú időn ke resztül a kormányrúd mellett ültek, nem gondolkoztak és nem láttáik előre, mi fog történni, nem vették észre az amerikai rettenetes nagy búzatermelő üzemek — 'nem is lehet azt mondán, hogy termőföldek, hanem azt kell mondanom, hogy búzatermelő üzemek, gyárak — kialakulását; nem vették észre, hogy Oroszország épül ki és hozzáfog a termeléshez; nem vették észre, hogy minden ipari állam, amely a háború előtt sohasem foglalkozott búzatermeléssel, kenyérmagvak term élésé vek a háború alatt és után lassan kezdett berendezkedni erre, mintegy arra gondolván, hogy nem tudjuk mi lesz, jó lesz, ha nem leszünk ráutalva másra. A valutáris viszonyok is, a kereskedelmi mérleg* is minden államot lassan-lassan arra szorított, hogy a kereskedelmi mérlegének megjavítása érdekében minél kevesebbet importáljon más országokból. Ezek az egyszerű meglátások késztettek engem arra, hogy ezelőtt 6—7 esztendővel rámutassak ezekre a dolgokra. Amikor a búza ára 30 vagy 28 pengőn állott, amikor tehát gazdaeldorádó volt ebben az országban, én akkor mertem ezzel a kérdéssel foglalkozni. Lenézés, gúny volt érte az osztályrészem. A vonatban . utaztam egységespárti képviselőkkel hazafelé s ők kinevettek engem az úton; megvetettek azért, amit mondtam. Különösen jól emlékszem, hogy egy alkalommal, amikor olyan rettenetesen felbuzdult itt a többtermelési törekvés, amikor nagy gerjedelem volt a többtermelés irányában, akkor éppen arról beszéltem, hogy többtermelés kell ugyan, de nem feltétlenül a kenyérmagyakból. (Berki Gyula: Magyarország búzaország! Lehet 3—400.000 holddal csökkenteni, de a búzatermelésről nem lehet lemondani, sem a búzaexportról! Ez mese, t. képviselőtársam!) T. képviselő úr, bocsásson meg, annyi jogom van ehhez érteni, mint önnek; (Berki Gyula: Azt koncedálom!) ön jogász én meg asztaloslegény vagyok! (Berki Gyula: Dehogy vagyok jogász! Csak jogot is tanultam! Az nem baj!) Szakmánk körén kívül áll ez a kérdés mindkettőnknek, csakhogy én ezt valahogy kissé jobban megnéztem. Különben a képviselő úr részben már igazat is ad nekem, mert elismeri, hogy 3—400.000 katasztrális holdat ki lehet kapcsolni a búzatermelésből. (Berki Gyula: Ha búza helyett sok gyógynövényt vagy sok olajmagvat termesztünk, még rosszabb lesz a helyzet! Azt még nehezebb eladni !) 2, ülése 1932 május 10-én

} kedden. Látjuk, hogy ott* ahol kikapcsolták a jó Istent, egyszerűen technikai eszközökkel, vízelárasztással pótolták — képletesen értem a dolgot, ne méltóztassék félreérteni — a természet munkáját óriási mértékben pótolták, például alagcsövezéssel levezették a felesleges vizet és csatornázással megakadályozták a szárazságot. A képviselő úr ezt mind nagyon jól tudja, hiszen ezeket itt külön megvitattuk. Méltóztassék nekem megengedni, a képviselő úr egy velem folytaott magánbeszélgetés alkalmával egyszer elismerte, hogy nagyon sok igazat mondtam. Azt — ne tessék tőlem rossznéven venni — nem kívánhatom egy gazdától, hogy higyje el egy asztaloslegénynek, hogy gazdasági kérdésekben mindenben igaza van. (Csizmadia András: Nem is hisszük el mind az egészet! Mondasz igazat is, de nem mind az egészet!) Most különösen a kisgazdatársadalom bajairól óhajtok beszélni. Ez az, ami engem különösen érdekel és a képviselő úr nagyon jól teszi, ha ebbe belekapcsolódik, mert engem az ezer- vagy tízezerholdasok problémája nem túlságosan érdekel, ellenben annál inkább érdekel a Csizmadia képviselő úrék sorsa, a parasztgazdák, a kisgazdaközönség s a nincstelen parasztság sorsa. Hogy a képviselő úr azt mondja, amit mond, azon nem lepődöm meg, mert voltam bátor már leszögezni és most megismétlem: nemcsak a kisgazdaközönség nem tudi megfelelően gazdálkodni, de sajnos, ebben a kimondottan agrárországban még a nagygazdáknak igen tekintélyes része sem ért a gazdálkodáshoz. Ez így van. (Csizmadia András: Asztaloslegény is van, aki nem érti tökéletesen a mesterségét! — Derültség) Rendben van, elhiszem, de az otthagyja akkor a mesterségét. (Csizmadia András: Ámde emennek nincs hova mennie, nem mehet el asztaloslegénynek!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak meghallgatni Reisinger képviselő úrnak nagyon értékes beszédét. (Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Reisinger Ferenc: Nagyon szeretnék mondani valamit erről a kérdésről. Talán ismétlésekbe is bocsátkozom, amikor azt mondom, hogy elfogadom Bethlen Istvánnak azt a mondását, hogy a magyar közgazdasági bajoknak egyik kútforrása — bár ő azt mondotta, hogy egyedüli kútforrása, de én azt mondom, hogy csak egyik kútforrása — a mezőgazdasági válság kérdése. Méltóztassanak figyelemmel meghallgatni. (Berki Gyula: Nagy figyelemmel és türelemmel hallgatjuk !) Innen, a szocialista padokból köveitelem, tessék megérteni, tessék követelni, hogy a földmívelésügyre, a mezőgazdaság átszervezésére sokkal nagyobb összeget kell fordítani, (He lyeslés a jobboldalon.) mert ez nevetséges öszszeg. Itt valami 28 millió pengő van beállítva, Hiszen ennyit Lillafüredre is elköltöttek. (Berki Gyula: Na, az sok volna!) Egyszer azt mondták az ellenzéki padsorokból, hogy Lillafüred hatmillióba került. (Berki Gyula: De az nem igaz!) Mikor azután a képviselő urak rettenetesen kaptak rajta, hogy ennyibe került és másnap már az egységespárt és a kormány is hivatalosan hirdette, hogy hatmillióba került, ebből láttam, hogy legalább 12 millióba került, tehát keveset mondtunk. (Derültség.) Bródy Ernő képviselőtársam számokat olvasott fel arra nézve, hogy hol számolták el a lillafüredi költségeket, én pedig már egyszer hiteles aktákait hoztam ide arról, >hogy hol szá-