Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.
Ülésnapok - 1931-81
104 Az országgyűlés képviselőházának bői és új adóisságcsinálásokból tengessék tovább az életet, hogy tehát rájöttek arra, hogy a helyzet úgy, ahogy eddig volt, fenn nem tartható: meg kell állapítanom azt is, hogy ezt csupán a félelem és kényszerűség diktálta, nem pedig annak felismerése, hogy az egész rendszer, amely eddig fennállott, hibás és eltévesztett. A költségvetés kerete a redukciók ellenére a nemzet jövedelmével egybevetve, még mindig olyan exorbitánsan nagy, hogy akkor sem lehetne reálisnak elfogadni, ha az előirányzott bevételek valamely csoda folytán be is folynának. Ha nézzük például a pénzügyminisztérium költségvetését, akkor meg kell állapítanunk, hogy a költségvetés bevételül a tavalyi 813,667.950 pengővel szemben az idei évre 743,246.000 pengőt pr éliminai, azaz feltételezi, hogy az adóprés a gazdasági összeomlás ellenére csak 70,421.950 pengő visszaesést fog felmutatni. Én attól félek, t. Ház, hogy úgy itt, mint a többi tárcánál is az ilyen módon preliminált bevételeknél nagyon kellemetlen meglepetés fogja érni a kormányzatot. Nem akarok azonban ezzel bővebben foglalkozni, mert nem ezt tartom a lényegnek. A reális költségvetés ismérvének ugyanis nem azt tartom, hogy az adózók sanyargatásával, kényszereszközök alkalmazásával be lehet-e hajtani az előirányzott terheket, hanem azt, \hogy arányban állanak-e az állam terhei a magángazdaság teherbíróképességével. Ez nem új kérdés, t. Képviselőház; nem új kérdés a magyar politikában sem. Gróf Bethlen István akkori miniszterelnök négy esztendővel ezelőtt, inkei nyaralása előtt azt jelentette ki, hogy az államháztartás szanálásának müvét befejezvén, a nyarat a magángazdaság helyreállítása problémájának szenteli. r Nyilvánvaló volt tehát már akkor, hogy az államgazdaság helyreállása végső fokon, a magángazdaság talpraálláisa útján lehetséges. Bethlen, István mint miniszterelnök, a magángazdaság talpiraállápának kérdését nem oldotta meg; hogy pedig az államgazdaság szanálásániaik kérdését hogyan oldotta meg, arra nézve nem kell másra utalnom, csak a jelenlegi helyzetre. Én úgy érzeim, hogy ennek a kérdéskomplexumnak neim-megoldása volt az, ami bien Bethlen Istvánnak meg kellett buknia, mert a tavaly augusztusban felmerült nehézségek nem jelentettek egyebet, mint ennek a kérdésnek a kirobbanását és helyes volt- annak a francia lapnak a megállapítása, laanely augusztuslbian Bethlen István lemondásakor azt írta, hogy Bethlen István letmiondásánál csak egyetlenegy csodálatos valami van, az, hogy Magyarországon még mindig csodálkoznak rajta. Ezért érdektelen az, hogy egyesek a túloldalon még mindig Bethlen István viszatérésében látják a reménységet, látják az újjáéledést. Aki úgy akarja tovább vinni az ügyeket, hogy a magángazdaság reális hielyzetével nem számol, akár ő az, akár más, lehetetlenné válik, nuert a hiba nem szeméiveikben van, hanem abban a több mint tízesztendős rendszerben, amelynek Bethlen István csupán megszemélyesítője volt. Ezzel szemben ia mai kormányzat politikája változásként annyit Jelent, hogy a költségvetést igyekszik lef arágni % viszont a rendiszerhez, a múltnak rendszeréhez nyíltan és bevallottan ragaszkodik továbbra is. A régi rendszert azzal akarja átmenteni, hogy a takarékosság staniolpiapírosába csomagolva tetszetősebbé téve, hosszábbíthasa meg életét. Az a takarékosság azonban, amely a költség81, ülése 1932 május 9-én, hétfőn, { vetés számos tételénél ezzel ia szóval fejeződik ki «kevesebb», lényegileg nem jelent seimímit sem. Amíg tovább él az eddig uralkodó gazdasági és politikai rendszer, nem dlöntő az sem, hogy a pénzügyminiszter úrnak sikerül-e a költségvetés politikai oldalát megvalósítani. Ha igen, még akkor is tovább bomlanak és repedeznek a gazdasági élet, a rá r felépített társadalom és állam falai, mert a társadalom, a magángazdaságon épül fel. s az összeroskadó gazdasági élet szükségképpen rombadönti, maga alá hurcolja magát az államot is. (Ügy van! Ügy van! Halljuk! Halljuk! balfelől.) T. Képviselőház! Nem foglalkozom tehát azzal, reális-e ia költségvetés, vagy sémimért ha pénzügyileg reális is volna, nem reális a magángazdaság teherbírása szempontiából. Nem az a döntő, hogy az előirányzott terheket sikerül-e iá fináncnak bevasalni, hanem, hogy a társadalomi gazdasági élete elbírja-e a terheket. Az adóbehajtással kapcsolatosan itt kell tiltakozni az ellen a gondolat ellen, amely az adódetektív-rendszemek behozatalára irányul. Ez nem jelentene az állam számára egy fillérrel sem több hasznot, ezzel szemben azonban sokkal több terhet jelentene az élet számára s az életstandardnak leszállását. Méltóztatnak emlékezni, hogy a látszatadónak eredménye sem volt más, az csak a fogyasztás csökkenésében mutatkozott meg. Az adóspicli-rendszernek bevonutlása szintén nem jelentene egyebet, mint, hogy még azoknál is, akik tehetősebbek, leszállana az életstandard és ezáltal a fogyasztás csökkenne, (Ügy van! balfelől.) s a fogyasztás csökkenésének legközvetlenebb megérzői, a kisipar és a kiskereskedelem szenvednének újra tetemes és nagy károkat. De ezenkívül tiltakozni kell ez ellen a gondolat ellen azért is, mert összeférhetetlen a magyar népnek egyenes jellemével, amelyre mindenkor hivatkozni méltóztatnak, akkor, ha a titkos választójogról van szó. Hivatkozzunk tehát rá abban az esetben is, ha titkos detektívekről, vagy titkos rendszerekről van szó. (Szűcs István: Itt is. ott is hivatkoznak rá aszerint, hagy hol van rá szükség!) Aki nem áll & kollektív gazdálkodásnak, vagy a zsarnoki államnak álláspontján, annak azt kell vallania, hogy az olyan államfelfogás, amely végső elemzésében az erőhatalom módszeréhez nyúl és az állami kormányzat lényegének a belügyminiszterek erélyét tartja, nem lehet ideális. Az az államfilozófiai. amely, ha burkoltan is, de azt hirdeti, hogy fődolog az államháztartás kereteinek fenntartása és egyensúlya, még akkor is, ha az állampolgárok bele is pusztulnak, nem nevezhető másnak, mint esztelenségnek. (Szűcs István: Ki hirdeti ezt?) Tisztelője vagyok az állam eszméjének, becsülöm, értem, sőt kívánom erejét, hatalmát és szuverenitását, de van egy másik szuverenitás is, amely minden politikai rendszer fölött áll, s ez az értelemnek szuverenitása, amelyet már Pindaros is a halandók és halhatatlanok királynőjének nevezett. Egy 806 milliós költségvetés terheit behajtani egy olyan népen, amelynek évi nemzeti jövedelme 3 milliárd, az értelem szuverenitásával lehetetlen. Vizsgáljuk meg, milyen rendszer az, amely az állam étvágyát ilyen mértéktelen arányokban növesztette meg, s a pénzügyminiszterek igényeit szerte Európában annyira felduzzaszt totta, hogy a nemzeti jövedéknek figyelembevétele nélkül az állam feladatainak körét egyre tágította. Nem speciális magyar kérdés ez,
