Képviselőházi napló, 1931. VII. kötet • 1932. május 06. - 1932. május 13.

Ülésnapok - 1931-81

Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 1932. évi május hó 9-én, hétfőn, Almásy László, Puky Endre és Czettler Jenő elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — A magyar állam költségvetése az 1932/33. számadási évre. Felszólaltak : Létay Ernő, Vázsonyi János, Kállay Miklós, Kállay Tibor, Krüger Aladár, báró Inkey Pál, báró Vay Miklós, Esztergályos János. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: báró Korányi Frigyes, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, Kenéz Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 3 nerckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Pakots József jegyző úr, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Patacsi Dénes jegyző úr, az ellene felszólalókat pedig Petrovics György jegyző úr. Napirend ezerint következik az 1932/33. évi állami költségvetés vitájának folytatása. Szólásra következik Létay Ernő képviselő úr, aki beszédének elmondására legutóbbi ülésünkön halasztást kapott. Létay képviselő urat illeti a szó. Létay Ernő: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A vita, amely a Képviselőház plénuma előtt jelenleg folyik, nem közönséges, hanem egészen abnormális időpontban érte ezt az országot és éppen ezért a legnagyobh szüksége forog fenn közérdekű szempontból annak, hogy a vita teljes komolysággal folyjék ebben a parlamentben. (Helyeslés.) Mindnyájunknak, akiket a nemzet arra a célra választott ki, hogy hivatott orvosai legyünk az ország jelenlegi bajainak, az a kötelességünk, hogy tudásunkat közérdekű komolysággal állítsuk a nemzet szolgálatába, (Ügy van! Ügy van!) A jelenlegi bajok kútforrásaként elsősorban is a nemzetközi politikai élet feszültségét lehet megjelölni. A nemzetek jelenlegi összealkotását a háború befejezése óta olyan idegfeszültség hatja át, hogy ez a feszültség rányomja a bélyegét az államoknak egymásközötti érintkezésére és irtózatos mértékben hat ki a gazdasági erők alakulásának módjára is. A XIX. században a szalbadelvű alkotások révén kialakult nemzetközi érintkezés formái kihaltak a lelkekből. Ez eredményezte azt, hogy a nemzetközi elzárkózás képe tárul elénk minden nemzet politikájában. Természetes, hogy míg ez a folyamat, ez a lelki rombolás tart a nemzetközi érintkezés minden vonalán, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. addig ezt megérzi minden nemzetnek gazdasági alakulása is, de különösen megérzi Magyarország, amely egyébként is tőkeszegénységben és a gazdasági erőknek kevésbbé megszervezett formáiban élt már a háború előtti időkben is, T. Képviselőház! Bár tagadhatatlan, hogy a háború befejezése óta, a békediktátumok létesítése óta a nemzetközi érintkezésnek tÖbíb szerve alakult meg Európa areopágján, mint volt a háború előtti időben, azonban kétségtelen tény az is, hogy ezek a nemzetközi fórumok vértelenebből teljesítik kötelességeiket, mint a hogy teljesítették a háború előtt. A Nemzetek Szövetsége nem szuverén, hanem kontemplativ testület, amely igen alkalmas arra, hogy a nemzetközi szerződések betartására kötelezze a kis népeket, de nem bír azzal a szuverén hatáskörrel, hogy a nagy, a lényeges nemzetközi kérdésekbe tudjon hatályosan beavatkozni. (Ügy van! jobbfelől.) Ugyanez a folyamat, amely a Nemzetek Szövetségének konstrukciójában jelentkezik, mutatkozik * a leszerelés kérdésében is. Valóságos önámító és szemfényveszítő játék folyik a leszerelés kérdésében a nemzetközi piacon. (Igaz! Ügy van!) Égy ilk oldalon látjuk azt, hogy a leszerelési konferenciák mind kudarcba fulladnak és minden kudarcnak az a következése, hogy a fegyverkezési csáb, amely ia tgyőző államokat már amúgy is imagas hadseregek fenntartására bírta, 'fokozódik. Minden egyes kudarc után pedig még inkább folyik a fegyverkezés, a másik oldalon pedig még inkább folyik az a lefegyverzési, védtelenné tételi folyamat, amely a legyőzött államokat arra is képtelenné tette, hogy legelemibb védelmi eszközeikről gon do síkodh as s anak. A nagy nemzetek ma inkább, mint valaha törekszenek arra, hogy saját sorsukat imás nemzetek rovására javítsák meg. Ez ama lelki folyamatnak egy _ rettenetes következménye; meirt adfdig az ideig, amíg az elfogultságot a józan belátás^ a pártos gondolkozást az egyetértés szelleme nem váltja fel, amíg az igazságtalanul megkötött békediktámok rendiszerét a jóvátételi igazság érzete át nem hatja, nem is lehet a nemzetek között megértő folyama15