Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

78 Az országgyűlés képviselőházának 71. embernek élete rövid is ahhoz, hogy ezen tör­vények változását nyomon kövesse, mégis rá kell mutatnom arra, hogy a kamatszedési tila­lomtól f — amelyet az egyház a rabszolgagiaz­dál'kodás korától a céhbeli gazdálkodás koráig már nagyrészt keresztülvitt — a szabad tőke­gazdálkodási rendjéig igenis olyan jelentékeny változások voltak a gazdasági életben is, hogy örök érvényű és változatlan gazdasági törvé­nyekről beszélni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Nekem és elvbarátaimnak is az a meggyőző dósunk, hogy gazdasági téren is egy organikus és lassú, dfe fel nem tartóztatható változás idejében élünk. Ha az államoknak és a nagy gazdasági érdekképviseleteknek a ve­zetői 'belátással és megértessél fognak bírni ezen náluknál nagyobb erők működésével szem­ben, akkor ezen gazdálkodási rend lassú át­alakulása a neonzetek egyetemes érdekében fog bekövetkezni; de ha rövidlátással, erőszakkal el akarnak zárkózni ezen változásoktól, akkor robbanások fognak bekövetkezni, olyan gyö­keres átalakulás lesz, amely átalakulást a modern gondolatok lelkes hirdetői sem ismer­nek el kívánatosnak és helyesnek. (Ügy van! Úgy van! balfelől. — Ulain Ferenc: Ezt nem akarják megérteni!) Az igen t. pénzügyminiszter úr kikelt az antikapitalista beállítással szemben és azt mondotta, hogy a vagyon minden korlátozása, a jövedelem minden megnyirbálása antikapi­talista, szocialista ízű cselekedet. (Szeder Fe­renc: Jó, hogy nem kommunista!) En elvbará­taim nevében mondom, hogy nem kapitaliszti­kus az a felfogás, amely a visszaélésből eredő vagyonszerzés jogosultságát hirdeti (Ulain Ferenc: Eózsa Sándor felfogása!) és azt állí­tom, hogy nem szocialista az a felfogás, amely a gazdasági életben is a keresztény etika érvé­nyesülését követeli. Vannak a pénzügyminiszter úr expozéjá­ban olyan kérdések, ahol elég közel állunk hozzá. De ha közel is állunk, még akkor sem tudunk egyek lenni vele. Itt van mindenek­előtt az a helyes megállapítás, amely először hangzott el hivatalos miniszteri székből, hogy a külföldi kölcsönök után felszámított magas kamatokat a magyar nemzetgazdaság nem tudja kifizetni. De ezen megállapítás mellett nélkülöztük azt a kémén; 1- beszédet, amely ke­mény és határozott akaratkinyilvánítás min­den jövendőbeli egyezkedési tárgyalásnak egyedül lehet alapja. Hibásnak tartjuk ezzel kapcsolatosan a pénzügyminiszter úr expozéjának azt a részét, amely bizonyos optimista beállítással ú^y akarja feltüntetni a magyar földet, mintha aránylag csekély adósság terhe nyomná- Hi­básnak tartjuk a látszat-egyensúlyú költségve­tés bemutatását, mert ezekre az expozéban kö­zölt adatokra való hivatkozással fognak a kül­földi hitelezők merevebb és elutasítóbb állás­pontra helyezkedni. Friedrich István igen t képviselőtársam nézetével szemben — akinek fejtegetései nagy részéhez különben csatla­kozni tudok — hibáztatom a pénzügyminisz­ter úr expozéjának azt a részét is, amely az új kölcsön lehetőségét mint egy távoli re­ményt felcsillantja előttünk. Nekem az az ér­zésem, hogy minden új kölcsön adásának elő­feltétele a régi kötelezettségek teljes mérték­ben való vállalása volna, ezt pedig a magyar, nemzetgazdaság nem vállalhatja. Nekünk nem uj kölcsönre van szükségünk, nekünk a régi tartozások után kamatelengedésre és tőkele­írásra van 'zükségünk. De ha új kölcsönről be­szélünk — Friedrich István is új kölcsönről be- l ülése 1982 április 21-én, csütörtökön. szelt — és ha erre alapozzuk a magunk szá­mításait, akkor a régi kötelezettségek vállalá­sától elzárkóznunk nem lehet. Kétségtelen, hogy örülnünk kell annak, hogy a Nemzeti Bank elefántcsonttornyába is behatolt a külső élet egy kicsi sugara és hogy újból 1 százalék­kal leszállították a kamatszázalékot, örülnünk kell, hogy egy másik nagyobb sugár beleesett a Hitelügyi Tanácsba, amely másfél százalék­kal szállította le a bankok kamatját és csak fél százalékkal a betéti kamatlábat, s ezzel a bankok kamatmarge-át 1 százalékkal csökken­tette le. Nem kétes azonban, hogy ez a esöp­penkint jövő kamatleszállítás ilyen formában a magyar gazdasági életnek kielégítő segítsé­get nem tud nyújtani. Nem tagadhatom, hogy meggyőződésünk szerint a Nemzeti Bank ka­matlábának 4 százalékra kell lecsökkennie, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és a bank-ka­matlábnak maximálisan 6 százalékban kell megállapítva lennie- (Zaj a baloldalon. — Já­nossy Gábor: Az élet fogja kényszeríteni! — Dinnyés Lajos közbeszól.) Elnök: Dinnyés képviselő urat kérem, mél­tóztassék csendben maradni! (Kun Béla közbe­szól) Kun Béla képviselő urat is kérem, mél­tóztassék csendben maradni! (Zaj. — Jánossy Gábor közbeszól.) Jánossy képviselő urat is kérem, maradjon csendben! Gr. Hunyady Ferenc: Igaza van igen t. képviselőtársamnak: az élet rá fogja kénysze­ríteni, de mire az élet kényszerítő parancsát észre fogják venni az elefántcsont-toronyban ülő urak, addigra sok tízezer embernek exisz­tenciája fog tönkremenni. Amikor mi az élet parancsát már észrevettük, ezt rá kell erősza­kolnunk még a Nemzeti Bank vezető uraira is. Én nagy tisztelettel viseltetem Popovics Sándor rendkívüli tudása és puritán egyéni­sége iránt, (Kun Béla: Múmia-gondolkozás a múltból!) de rá kell mutatnom arra, hogy Né­metországban is volt egy nagyhatalmú bank­elnök, aki azt gondolta, hogy szembe tud szállni a német kormány és a német nép erejé­vel. Hjelmar Schacht rendkívüli tudású és ké­pességű ember volt, az élet mégis elseperte őt helyéről és helyére egy másik bankelnök ült, aki még mindig tud gondoskodni, még mindig tud vigyázni a német nemzeti bank jogos ér­dekeire, de aki tekintettel van az egész német nemzetgazdaság életkörülményeire is. T. Ház! Néni óhajtok kitérni beszédem har­madik részére, mert ehhez a beszédidő meg­hosszabbítását kellene kérnem. Olyan kevesen vagyunk itt, hogy ha megengedik, ezt a nagyon fontos kérdést, a tervgazdaságnak és a szabad gazdasági versenynek egymáshoz való viszo­nyát, talán majd a költsévetési vita alkalmá­val fogom tárgyalni, mert talán inkább a költ­ségvetéshez tartozik t az, hogy megvitassuk, hogy a kormány érzékkel bír-e a nagyvonalú gazdaságpolitika iránt és hogy látunk-e olyan intézkedéseket, olyan jeleket, hogy az élet kényszerítő parancsát előre eszkomptálja a kormány, vagy nem. Most tehát beszédem ezen harmadik részé­nek ideiglenes kikapcsolásával a konklúzióra térek át s azt mondom: minden alkotmányjogi aggodalom, a kormány fogyatékos rendeletpo­iitikája, t hiányos intézkedései, a pénzügymi­niszter úrnak szerintem helytelen általános fel­fogása ellenére Károlyi Gyulát tartom a jelen­legi reálpolitikai adottságok között a legalkal­masabb kormány elnöknek s ezért ő neki sze­mélyesen talán megszavaztuk volna a felhatal­mazási törvényjavaslatot névre szólóan és az

Next

/
Oldalképek
Tartalom