Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

66 Az országgyűlés képviselőházának 71 határozni, hogy milyen összegig fogja egyikmásik pénztári jegytulajdonos igénybe venni a Nemzeti Bankot, azt azonban előre látom, biztosan remélem, majdnem tudom, hogy jórésze ennek az összegnek nem a Nemzeti Banknál való lombardirozás útján fog befolyni, hanem bizonyos készpénzkészletekből. (Felkiáltások a baloldalon: Hol vannak azok a készletek?) A bankoknál vannak még pénzkészletek. Még egy különbség van az inflatív hitel igénybevétele és a pénztári jegyek kibocsátása közt. Ezek a pénztári jegyek nem olyan természetűek, mintha — miként Friedrich t. barátom tévesen mondta — kincstári vátlókat adnék ki, ezek pénztári jegyek, amelyek fedezve vannak olyan bekebelezett kincstári követelésekkel, amelyeket behajtunk és amelyek fokozatosan befolynak. Ez nem kész dolog, sajnálom, hogy ide méltóztatott hozni, mert technikailag ez még nincs tisztázva, hogyha ezek az illetékhátralékok, amelyek fennállanak, amelyek terhére most kiboesátanám a pénztári jegyeket, valószínűleg befolynak, akkor ezekből óhajtanám törleszteni ezeket a pénztárjegyeket. Ez tehát — mondjuk — analógiája a záloglevélnek, remélem, sokkal rövidebb periódusra. Ez nem olyan természetű, mint az egyszerű kincstári váltó, mellyel a kincstár — triviálisan mondva — «puffra» hitelt vesz fel. Az, hogy lombadirozhatónak kellett kimondani a pénztárjegyeket, természetes; a régi pénztárjegyek is^ lombardirozhatók voltak a háború előtt, mert bármilyen állami kötvényt bocsátunk ki, amelyről azt reméljük, hogy bankok, vagy magánosok is átveszik, azt lombardirozhatóvá, vagyis mobil-papirossá kell tenni. (Friedrich István: Ez igaz!) Azt hiszem, eléggé megnyugtattam a Házat a tekintetben, hogy itt nincs valami nagy inflációs veszedelem. A legnagyobb megnyugvása lehet a t. Háznak éppen az, hogy ez a kormány azon a bázison áll, hogy az inflációt lehetőség szerint a végletekig elkerülje. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez a kormánv^jnaga nagyon fog vigyázni arra, hogy ne csináljon inflációt. Itt még egy dologra legyen szabad a Ház figyelmét^ felhívnom. Cezúrát kell csinálnunk a, most még folyamatban lévő év költségvetése és a jövő budget-év költségvetése között, amely a t. Ház elé van terjesztve. Azért kellett a jövő évi költségvetést nagyon alacsony keretben, 806 milliós keretben megállapítani, hogy jövőre ne legyünk kitéve ilyen non putaremnek és hogy ne kelljen inflációt csinálni. (Egy hang a baloldalon: Ez nem non putarem!) Majd lesz alkalmunk^ beszélni arról, hogy mennyiben reális a költségvetési előirányzat, mert már bal]ok hangokat, olvasom a sajtóban is, hogy kétségbevonják a költségvetés realitását, mielőtt még egyáltalán tárgyaltuk volna, mielőtt azok, akik beszélnek, vagy írnak erről, igazán belemélyedhettek volna a költségvetésbe. (Pakots József: A tapasztalatok mutatják!) Friedrich t. barátom tévedésben van, ha azt hiszi, hogy 1924-ben a pengő már érvényben volt, mert a pengőt sokkal későbben állapította meg a törvényhozás. (Simon András: Az 1925: XXXV. te.-ben! — Friedrich István: Rögzítve volt, csak nem volt meg!) 1924-ben feltétlen szükség volt idegen kölcsönre. Mint már bátor voltam az expozémban is visszaemlékezésül felhozni, itt már 1919-ben és 1920ban is az volt az én felfogásom, hogy azt a circulus vitiosust, amelyet okozott az összeomlás és az abból folyó infláció, másképpen megtörni nem lehetett, mint külföldi pénzzel, ülése 1932 április 21-én, csütörtökön. egy vérátömlesztéssel. Ezt 1924-ben lehetett megcsinálni, s az eredmény azt mutatja, hogy igazuk volt azoknak, — többek között nekem is — akik ezt mondották. Igaza van Friedrich t. barátomnak: 1924ben, amikor mindenki azt hitte, hogy a 250 és annyi millió aranykorona-kölcsön, amelyet kaptunk a Népszövetség égisze alatt, nem lesz elégséges az előrelátott deficitek fedezésé^. néhány hónap alatt megszűntek a deficitek. Ez mutatja e vérátömlesztő terápiának nagy hasznát. Erre alludáltam expozémban is, amikor azt mondtam: mihelyt kezdődik egy kissé a fellendülés, akkor az ország összes tartaléka

1 szintén hatályosakká válnak. Akkor is így volt. Amint megtörtük az inflációnak circulus vitiosusát azáltal, hogy kaptunk idegen kölcsönt, amint a devizakorlátozásokat megszüntethettük, mert kaptunk ennek a kölcsönnek révén devizákat, akkor egyszerre felszabadult a gazdasági élet, előretörtek a tartalékok és sokkal gyorsabb volt a javulás, mint én magam is annakidején vártam. Hogy ennek folytán feleslegessé vált a kölcsönnek bizonyos része — túlnyomó nagy része — a deficit fedezése szempontjából, az nem azt jelenti, hogy maga a kölcsön felesleges volt. Ha nem lett volna ez a 250 milliós kölcsön, akkor már régen elpusztultunk volna az inflációban, nem tudtunk volna abból kikerülni. Tehát szükséges volt és ha ott felesleg maradt a kölcsön túlnyomó nagy része, amint felesleg maradt, akkor ezt az akkori kormány — én már akkor nem voltam pénzügyminiszter — egészen helyesen fordította beruházásokra. Az egész ország beruházásokat kívánt, munkát kívántak. Ott volt a pénz. Meg kellett indítani a gazdasági életet és ezt nem lehetett inasként, mint azt a pénzt felhasználni; egészen okosan, helyesen. (Lázár Miklós: Ezért volt kár munició nélkül a háború! — Rassay Károly: Csak célszerű beruházások kellettek volna!) A t. képviselő úr azt mondotta, hogy külföldi segítség nélkül ma sem lehet kikerülnünk a mai nehéz helyzetből. Helyes! De ha ezt a tételt felállítjuk, akkor — és erre kérem <az ellenzéket is — egész politikánkat arra kell beállítanunk, hogy kedvet adjunk azoknak, akiktől majd pénzt fogunk kérni, hogy ide tényleg adjanak pénzt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ennek van politikai része ia Itt egy régi mondást idézek: nem tudok jó pénzügyeket csinálni, ha nem csinálnak jó politikát! Nemcsak a kormánynak kell politikát csinálnia, hanem az ellenzéknek is. (Rassay Károly: Elsősorban •a kormánynak! — Szilágyi Lajos : Vigyázni kell, mit mond az ember!) Az ellenzéknek joga, kötelessége és szerepe az. hogy kritizáljon, de az már szinte gyűlöletes hang, ahogyan kritizálják például a sajtóban és beszédekben is a Nemzeti Bankot. A Nemzeti Bank politikáját leihet így vagy úgy megítélni. Nem is tudom, annyira be vannak-e avatva a Nemzeti Bank dolgaiba azok, akik nyilvánosan kritizálják, hogy helytálló kritikát mondhatnának. (Sauerborn Károly: Elég baj, hogy nincsenek beavatva!) En magam némileg be vagyok avatva, de nagyon óvakodnék tőle, hogy döntő kritikát gyakoroljak. Nagyon komplikált egy Nemzeti Bank vezetése és sokszor nem is lehet beszélni bizonyos dogokról, mert nem tetszik ugyan általában, ha az ember beszél banktitkokról, de vannak banktitkok^ hiszen •' még a magángazdaságokban is többé-kevésbé mindenkinek vannak magángazdasági titkai, amelyeket nem tereget ki az utcára, hát még egy banknál, ahol