Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-77
Az országgyűlés képviselőházának ságoikkben is mindig azt hangoztattam, hogy azt a bizonyos «fenn az ernyő, nincsen kas» politikát abba kell hagyni, mert ezt az ütemet ez a szegény esonkaország nem bírhatja el. (Ügy van! balfelől.) En csak akkor hagytam abba a rendszernek és különösen a volt miniszterelnök úrnak a támadás át,—inert amikor in floribus volt, akkor voltak vele igen erős küzdelmeim — amikor a gazdasági viszonyok lecsökkenése folytán helyzete meginogni látszott. Attól a perctől kezdve én nem támadtam őt, engem tehát illojalitással senki sem vádolhat, mert úgy éreztem, — hogy magam magyarul fejezzem ki — akkor már nem volt kunszt támadni gróf Bethlent Istvánt. En akkor támadtam, amikor még kunszt volt támadni őt. Ezt csak azért hozom fel, hogy rámutassak arra,, hogy úgy az én fejtegetéseimnek, mint általában az igazság megtalálásának kétségkívül akadályául szolgál az, hogy a közelmúltban sokkal inkább mutattunk bizonyos hamis jólétet, mint szabad lett volna. Most kisült^ végeredményben, hogy ez bizony mind adósságra csinált jólét volt és most a kiábrándulás r még nagyobb. Ez azonban nem lehet akadálya annak/ hogy összefogjunk mindnyájan^ pártkülönbség nélkül abban a meggyőződésben, hogy bárhogyan történt is valami, az azért kétségtelen, hogy Magyarország ezek között a határok között azt a kultúrfeladatot, amelyet neki szánt a végzet, betölteni nem tudja. Ha tehát nem akarják a nagy világtényezők azt, hogy egy ezeréves nagy kultúra tönkremenjen, akkor a mi állapotunkon segíteni kell. Hogy a kérdést hogyan fogjuk fel, az nem könnyű dolog. En hat esztendő óta foglalkozom ezzel a kérdéssel és mondhatom, mindig azt tapasztaltam, hogy a revizió kérdésében a magyar közönség két meglehetősen furcsa táborra oszlik. Az egyik tábor cinikusan nem vesz tudomást a revizió szükségességéről, a másik oldal pedig túlságosan vehemensen is bízik olyan illúziókban, amely illúziók szerintem soha valóra nem válhatnak. Ebben a nagy külpolitikai kérdésben megtalálni azt az igazságot, amelynek nyomán el lehessen indulni a siker reményével, nem könnyű dolog és nem könnyű főleg olyan országiban, ahol maga a nagyközönség nincs diszplicinálva külpolitikailag, ahol a külpolitikát századokon keresztül nem Budáról, hanem Bécsből irányították. Meg lehet érteni, hogy az évszázados vármegyei politikával elfoglalt magyarság elveszítette a külpolitikai kérdések iránti azt a reális érzéket, ami megvan más nagy országokban, amelyek megszokták azt, hogy többszáz vagy talán ezer év óta is saját külpolitikájukat saját maguk irányítják. Ezért nehéz a kérdésben állást foglalni. De van nekem egy olyan szempontom, olyan álláspontom, amelyet úgy szoktam nevezni, hogy reális idealizmus, vagy ha úgy tetszik, ideális realizmus; vagyis, amely kitűz maga elé magas, nagy szempontokat, de mégis mindig számol azzal, hogy a saját maga belső magyar lelkületét egyeztesse össze a külvilág kívánalmaival és különösen azzal, hogy minő politikát értenek meg a nagyvilágban azok, akiknek intézkedéseitől főképpen később sorsunk mégis^ függeni fog. Azi én szerény felfogásom szerint a reviziót nem lehet másképpen helyesen felfogni, mint csak úgy,'mint egy nagy nemzetközi perújítást. Ennek a perújításnak az a lényege, hogy minden magánembernek is joga van a perújításhoz, KÉPVISELŐHÁZ* NAPLÓ VL 77. ülése 1932 május 3-án f kedden. 427 ha be tudja bizonyítani azt, hogy annakidején, amikor őt elítélték, az ő bírái nemcsak tévedtek, hanem tudatosan megtévesztettek. Ami joga van az egyszerű elítéltnek, annak a jognak meg kell lennie egy nagy elítélt nemzet, Trianon rabjai számára is. (Ügy van! Ügy van!) Hogy miképpen lehessen ezt a kérdést megfogni, ez azt hiszem, elsősorban azon fordul meg, hogy ez a perújítás miképpen fogalmazható meg úgy, hogy az elől becsületes ésszel semmiféle külföldi ember ne térhessen ki. Amiket én most ennek alátámasztására leszek bátor elmondani, azokat én anár mind elmondottam Angliában 5—6 esztendővel ezelőtt és mondhatom, olyan óriási sikereim voltak, hogy valósággal felugráltak az angol és skót előkelő politikusok és jogászok s azt mondották: annyira világos, hogy önöknek igazuk van, hogy erről komoly emberek között alig lehet kétség, Természetesen, hogy ez a meggyőződés mikor válik cselekvési készpénzzé, ez más kérdés, de egy nemzet életében elő kell készíteni a kérdéseket, nem lehet arra várni, amíg beáll egy olyan perc, amelyben azonnal cselekedni lehet, hiszen ki kell alakítani a magyar társadalomnak egy belső meggyőződési frontját is a revizió kérdésében, mert ha ez nincs meg, akkor egy szép napon bennünket meglepetésszerűen érhetnek az események és nem tudjuk, hogy milyen i állásponton legyünk velük szemben. (Igaz! Ügy van!) Szerény nézetem szerint minden perújítás: nak magából a sérelmes ítéletből kell kiindulnia. Ebben az esetben, Trianon kérdésében abban a szerencsés helyzetben vagyunk nagy szerencsétlenségünkben is, hogy a rendelkező részt, vagyis magát azt a rettenetes 72%-os területcsonkítást, amellyel bennünket ilyen hallatlanul, még a történelemben is ismeretlen módon sújtottak, (Ügy van! Ügy van!) ezt a rendelkező részt ellátták egy olyan indokolással, amely^ indokolásra támaszkodva, mi teljes bizonyossággal ki tudjuk mutatni a.mi igazságunk teljes fennforgását. Aziránt nem lehet kétség, hogy egy bírói ítéletben az indokolás és a rendelkező rész egymással szervesen összefüggenek. Itt, ebben az esetben, maga a trianoni békeszerződés el van látva indokolással, amely itt fekszik előttem úgy angol, mint francia eredeti szövegben. S ez az igen érdekes indokolás az a levél, amelyet 192(>május 6~án az egyesült és társult hatalmak nevében Miller and akkori francia miniszterelnök írt alá és amely levéllel küldetett meg akkor a békeszerződés aláírás végett Magyarországnak. Hogy ez a Millerand-féle levél valósággal a szerződés indokolását tartalmazza, azt kiemeli maga ez a levél, amikor azt mondja, hogy: «c'est sur la base de cec conclusions! qu'ont été tracées les frontières décrites dans les Conditions de Paix qui vous ont été remises.» Egyenesen megmondja tehát itt, hogy abból az indokból történt a határok olyan megállapítása, amely indokok ebben a kísérőlevélben ki vannak fejtve, tehát maga ez a Millerand-féle kísérőlevél beismeri azt, hogy az jogilag tulajdonképpen indokolása a békeszerződés területcsonkító részeinek. Az imént azt mondtam több alkalommal is, hogy bírói ítélettel állunk szemben, amivel szemben jogosan mondhatja valaki, hogy mi Trianonban nem írtunk alá bírói ítéletet, ha: nem aláírtunk egy szerződést. De ez csak f formailag áll, lényegileg azonban nem így áll a dolog, mert lényegileg az, amit mi «trianoni szerződés» elnevezés alatt kaptunlk, nem szer60