Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-77

Az országgyűlés képviselőházának elvesztették. Ezt nem vesztették volna el akkor, 'ha a gyár az Ipari Jelzálogintézettől a kölesönt nem vette volna fel, mert ebben az esetben legfeljebb a gyár csődbe ment volna, s a csődeljjárás során a bankköveteléseket a tisztviselők és alkalmazottak követelései megelőzték volna. Ne méltóztassanak emiatt érzékenykedni. Nem is tudom, hogy Magyar Pál igen t. képviselőtársamat miért érinti a dolog*? (Magyar Pál: Engem? Szó sincs róla!) Ismételten hangsúlyozom, hogy én nem személyeket támadok; nem is tudom, hogy személyek hibásak-e benne, azonban kétségtelen dolog, hogy az Ipari Jelzálogintézet konstrukciója körül hibáknak kell lenniök és az intézet egész konstrukciója revizióra szorul. (Andaházi-Kasnya Béla: Mi van a Földhitelbankkal?) T. Ház! Kifogásolta éppen Rassay t. képviselőtársam, hogy a földadó elengedése révén bizonyos osztályokat favorizál a kormány és favorizál a költségvetés, szemben más foglalkozási ágakkal és ezt ő nem tartja megengedhetőnek. Teljesen egy véleményen vagyok abban a kérdésben vele, hogy az egyes osztályok r társadalmi megsegítése az igazságosság alapján kell, hogy történjék, azonban mégis csak az a helyzet, hogy ma az agrár-társadalom, a kisgazdaosztály olyan rettenetes helyzetben van, hogyha Őket pusztulni hagyjuk, akkor velük együtt azok a mindannyiunk által ugyanúgy támogatásra érdemesnek tartott osztályok, — hiszen az iparosok is kapnak támogatást —a .munkások és azután az intellektuellek mind elpusztulnak. Ott van a legnagyobb baj, és miután a kormányzat azt reméli, hogyha a gazdatárisadalomnak iací segítséget, ennek a révén talán a többi osztályokat is meg tudja segíteni, talpra tudja állítani és ez az indoka annak, hogy talán ezt a gazdaosztályt előbb és talán messzebbmenő támogatásban részesíti, mint más osztályokat. (Rassay Károly: 20.000 holdas tönkrement mezőgazdaság! — Egy hang a jobboldalon: A pengőtnem a mezőgazdaság tart ja? — Rassay Károly: De nem lehet a többinek pénzén szanálni! Akkor tessék szanálni ezt a szerencsétlen kereskedőt, iparost és ügyvédet is! Tessék a 20.000-ből 10-000-et eladni és azzal szanálni!) T. Ház! Miután Rassay igen t. képviselőtársamat itt látom a Házban, felhasználom az alkalmat, hogy egy másik kérdéssel is foglalkozzam, amelyben nem vagyok vele egy véleményen. Rassay igen t. képviselőtársam azon a nézeten van, hogy a gazdaadósságokat, a földtebérrendezés kérdését a kényszeregyességek mintájára kell megoldani. (Rassay Károly: Csakis individuálisan!) Ez az elgondolás helyes, de a •kényszeregyességi eljárás lényege az, hogy az adós adósságait bizonyos idő alatt, bizonyos kvóta szerint fizeti. Hol van azonban az az eladósodott földbirtokos, aki ma bizonyos kvótát bizonyos idő alatt — az időt rövidre szabja a törvény, ez az értelme a kényszeregyességi eljárásnak — tehát rövid idő alatt ki tudna fizetni? Ettől eltekintve, tudjuk jól, hogy az ilyen kényszeregyezségi eljárás Budapesten, hacsak egy kis krájzlerosról van is szó, legalább félesztendeig eltart. Ha sok a hitelező, — résztvesz abban a kény szeregyezségi eljárásban 8—10—15 ügyvéd is, egy bíró, esetleg a hitelvédő egyesület — eltart félesztendeig. Méltóztassék elképzelni, hogy van vagy 20.000 földteherrendezési ügy, vájjon ki fogja ezeket letárgyalni? Ismétlem, a jogászi elgondolás nagyon helyes és teljesen megértem, ha Rassay t. barátom mint jogász, ezt az elgondolást tartja helyesnek, 77. ülése 1932 május 3-án, kedden. 423 de gyakorlatilag, sajnos, nem vihető keresztül. (Rassay Károly: Tehát mit kell csinálni?) Már pedig ezt a kérdést valamiképpen megkell oldani. (Rassay Károly: Halljuk!) Hogy azonban hogyan kell megoldani, arra nem tudok Rassay t. képviselőtársamnak tanácsot adni. Szerintem másképpen megoldani nem lehet, mint úgy, ha ezeket a rövidlejáratú hiteleket hosszúlejáratú és olcsó kamatozású hitelekké átkonvertáljuk. Ehhez megint pénz kell és amíg az állam pénzt előteremteni nem tud, addig ezt a kérdést iigy megoldani, hogy az komolyan meg legyen oldva, sajnos, nem látom lehetőnek. (Rassay Károly: Akkor az én programmom még mindig jobb!) Kénytelen vagyok foglalkozni, bármenynyire is szinte már komolytalannak hangzik, a borfogyasztási adó kérdésével. (Pakots József: Miért komolytalan? — Halljuk! Halljuk!) Annyiszor hoztuk már szóba és a mi pártunknak tulajdonképpen programmja is, hogy szinte komolytalannak látszik, hogy unos-untalan kénytelenek vagyunk ezt felhánytorgatni, sajnos, a nélkül, hogy megfelelő intézkedéseket kapnánk. En az ország egyik legnagyobb homoki szőlőtermő vidékét képviselem, ahol nem tudom pontosan mennyi, de többszázezer hektoliter bor terem egy esztendőben. Pénzügyi részről mindig azt hozzák fel a boritaladó eltörlésével szemben, hogy a boritaladó át van adva a községeknek, ez a községi háztartások bevételét képezi. Ha a boritaladót megszüntetnék, nem tudnánk pótolni azoknak a községeknek elmaradó bevételeit, amelyek éppen ezeken a szőlőtermelő vidékeken vannak. Mi a valóság? Ha csak százezer hektoliter bort veszek alapul, amennyi — mondjuk — az én kerületemben terem, annak évi boradója 1*9 millió pengő. En érdeklődtem s megtudtam, hogy az egyévi boritaladó, amely az én kerületem községeinek pénztárába befolyik, legfeljebb 40—50.000 pengő körül mozog. Rettenetes igazságtalanságot látok tehát ezekkel a bortermelő vidékekkel szemben, mert -— hogy ismételjem — 100.000 hektoliter bor esetében — de van esztendő, amikor 300.000 hektóliter bor is terem — horribilis összegeket vesznek el a bortermelő vidékektől boritaladó címén. Nyomatékosan kérem a kormányt, hogy ezt a kérdést végre oldja meg. Ez az adó lehetetlen, ez az adó igazságtalan s olyan helyzetek teremtődnek, hogy az ember szinte szégyenli elmondani. Egyik községem iskolájában a tanító megkérdezte egy reggel a gyermekeket, — most a közel múltban történt — mit reggeliztek? 48 gyermek közül 2 tejet reggelizett, íí kenyeret, a többi pedig kivétel nélkül bort. Elemi iskolában! Ez sem egészséges állapot. A gazdák a borral nem tudnak f mit csinálni, úgy tékozolják el ahogyan tudják, mert még a víz is drágább némely tanyán, ahová meszsziről kell vinni az ivóvizet, mint amennyibe a bor kerül. Ezenkívül, éppen az adó igazságtalansága révén, iaz utóbbi időben nagy lendületet vett a borcsempészés. Hozzáértő emberek azt állítják, hogy nagy kvantumokban csempészik be például Budapestre a bort. Valóságos magyar Al Capone-k születnek, hiszen egy-egy becsempészett kocsi borral meg lehet keresni 800 pengőt. (Felkiáltások bal felől: Hogyan?) En nem állítom, hogy így van, de ezt az információt kaptam és ezt is csak azért hozom fel, hogy