Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-76

378 Az országgyűlés képviselőházának mokráciák kormányzatainak eszébe nem jut, hogy a fassizanust. a hitlerizmust portálják. Belátják, hogy életérdekük és életelemük az a demokrácia, amely ezeknek a, nemzeteknek polgári forradalmaiban született meg. A magyar munkásosztálynak, a magyar dolgozóknak az a kívánsága, hogy végre lássa ba a kormány azt, hogy azokban az országokban még maga a burzsoázia, még maga a polgárság is jobban jár azzal a politikai irányzattal, amelyet ott évtizedeken keresztül folytattak, mint ennek az országnak akár polgári rétege, akár uralmon lévő rétege, akár uralmon lévő osztály a.. Jobban járt az angliai uralmon lévő osztály és a polgárság azzal, hogy olyan politikát folytatott, amelynek nem az volt az egyedüli törekvése, hogy az idők kerekét viszszafelé tolja. A francia kormányzat is a demokrácia kormányzata. Ott is boldogabb nemzet, boldogabb nép él, mert kitart a mellett a politika mellett. (Farkas István: A magyar munkás ott segélyt kap az államtól, itt meg nem kap. — Tankovits János: Ne zavarja a szónokot. Mi nem zavarjuk!) amely még a francia forradalomban megteremtette a paraszt parcellát, amelyen máig is boldogan élhet az a nép. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezekre akarunk hivatkozni a költségvetés előterjesztése alkalmából és szeretnők, ha egyszer végre a magyar kormányzat is megbarátkoznék a történelmi «muszáj»-jal, ha megbarátkoznék azzal, hogy parlamenti reform, demokrácia^ nélkül itt csak züllés és pusztulás képzelhető. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Buchinger Manó: Szeretnők, ha végre belátná azt, hogy az idő, a pillanat követelménye ilyen parlamenti reform, amely megnyugtatást teremt, amely nélkül itt csak éles» kíméletlen ós kérlelhetetlen harc vár az egész országra. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés a szélsőbaloldalon. Elnök: Szólásira következik? Pakots József jegyző: Illés József! Illés József: T. Képviselőház! A parlamenti szokásokhoz híven óhajtanék az előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédére néhánv reflexiót tenni. Meg kell állapítanom azonban, hogy beszédének kezdetén t. képviselőtársam bizalmatlanságának megindokolásánál abból indult ki, hogy a költségvetés számsoraira hivatkozott, mondván, hogy a dolgozó azokban nem látja a dolgozó osztályok megsegítését, támogatását, addig hiába vártam, hogyan fogja ezt a megállapítását a számsorok segítségével ebből a költségvetésből, annak gazdasági és financiális részéből kihámozni. Vártam, hogy így a bizalmatlanságnak megadja azt a szolid alapot, amelyet várhattam, azonban meglepetéssel kell konstatálnom, hogy ez elmaradt Bár igen csábító feladat volna belemenni abba a külpolitikai fejtegetésbe, amelyben t. képviselőtársam kitért a németországi választásokkal kapcsolatban a hitlerizmusra, annak visszahatására, hátrányaira. Németország jelenlegi helyzetére, méltóztassék megengedni, hogy ezen az úton ne kövessem és csak azt az egyet ajánljam figyelmébe, hogy ezeknek a választásoknak az eredménye, amint ez itt többször elhangzott közbeszólások alakjában, tulajdonképpen egy igen demokratikus általános és titkos válosztójog, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) tehát teljesen^ a kívánt parlamenti reform irányában történt választások eredménye. (Bücbler József: Ezt mi tudjuk! — ' 76. ülése 1932 május 2-án, hétfőn. Zaj.) Nekem egyrészt ezt kell konstatálnom, másrészt pedig konstatálnom kell azt is, t. képviselőtársam, (Buchinger Manó: Akkor azt szeretném tudni, miért nem teremtik meg önök is! — Elnök csenget.), hogy amikor mi a német piacról beszélünk, amikor a német piac megnyeréséről szólunk, azt hiszem, annak a t. pártnak teljesen megfelel, ha a magyar kormánynak valóban sikerülni fog ott is egy védett piacot teremtenie a mi terményeink számára. Hiszen ez végelemzésben éppen a dolgozó osztályok hasznára fog válni és a munkás osztálynak további támogatását fogja szolgálni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Büchler József: Nem értette meg a tanár úr! — Simon András: Mit törődnek ők ezzel! — Büchler József: Törődünk vele annyit, mint önök!) Méltóztassanak megengedni, hogy én azokra bízzam a költségvetés gazdasági és financiális megítélését, (Zaj. — Elnök csenget.) illetőleg a költségvetésnek bonckés alá vételét, akik szakg'zerüleg foglalkoznak a gazdasági és pénzügyi kérdésekkel. En az én csekély tudásommal természetszerűleg olyan kérdést választok ebben az általános vitában, amely legjobban megfelel munkakörömnek, hivatásomnak és — mondjuk — annak a tudásnak, amelyet megszerezhettem. A gazdasági válsággal együtt, sőt azzal kapcsolatban ma van egy nagy társadalmi válság is és ennek a társadalmi válságnak egyik nagy kérdése az ifjúság problémája, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) az ifjúság kérdése nálunk éppen úgy, mint külföldön. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel a nagy problémával, a társadalmi válságnak ezzel a nagy kérdésével itt behatóbban foglalkoztam. (Halljuk! Halljuk! — Andaházi-Kasnya Béla: Nagyon érdekes kérdés!) Azt állítom, hogy ez a válság régi keletű, hogy most csak súlyosbodott és hogy ez mindenütt másutt is megvan, úgy mint a gazdasági válság, csakhogy nálunk még súlyosabb alakban v.an meg ez is, amint nagyobb nálunk a gazdasági válság is. Az első hír, amely ennek az évnek elején mutatta azt, hogy az ifjúság érdekében egységesebb megmozdulás történik, már felhívta a francia publicisztika figyelmét erre. Már az első hír felhívta erre a figyelmüket, bizonyára azért, mert ők is aktuálisnak tartották a mi mozgalmunkat. Az Oeuvre című általánosan elterjedt lapban jelent mag Franciaországban az első közlés a mi mozgalmunkról. Nemsokára ezután itt járt a francia fiatalságnak egyik kitűnő vezére, egy jeles író, Ghabannes, aki a Külügyi Társaságban a Páneurópai Unió keretei között, annak magyar csoportjában rendkívül érdekes és elvezetési előadást tartott a francia ifjúság problémájáról. Ha tovább megyek és látom azt az érdeklődést, amellyel Ausztriából és Hollandiából újságírók, publicisták fordulnak hozzánk, hogy a mi mozgalmunkról tájékozódást szerezzenek, akkor még inkább érzem azt, hogy olyan problémával állunk szemben, amellyel mindenütt foglalkoznak, s amely elsősorban nekünk egy szükségképpen megoldandó életkérdésünkké vált. A legutóbbi tíz esztendő statisztikája ugyanis azt mutatja, hogy Csonka-Magyarország intellektuális fejlődésében sajátszerű ellentét mutatkozik. Ez abban áll, hogy a középiskolai végzetteknek, tehát, mint mondani szokás, a maturánsoknak, az érettségizetteknek száma ma már meghaladja azt a számot, amely NagyMagyarországon volt. Ez örvendetes jelenség volna, ha csak azt jelentené, hogy az általános