Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-76

376 Az országgyűlés képviselőházának azonban ezekben a bécsi kaszárnyákban 1705 szociáldemokrata szavazatot is leadtak a katonák. Ezek láttára tehát azt lehet kérdezni: felelhet-e és mit felelhet a kormány arra, hogy a magyar adózók pénzén fenntartott orgánumok a magyar közvélemény félrevezetésére, hogy ne mondjam, becsapására dolgoznak 1 (Büchler József: Immár tíz esztendő óta!) Én a kérdésnek ezzel a részével, a szocialisták megsemmisítéséről, kiirtásáról költött regényekkel tulajdonképpen nem akarok hosszabban foglalkozni. Eszembe jut, hogy Németországban már évtizedekkel ezelőtt a német Reichstag-ban lefolyt egyszer a szocializmus jövőjéről szóló vita. Ebben a vitában résztvettek olyan államférfiak, mint Bismarck és Eugen Richter; talán vannak itt, akik ezeknek a híres embereknek a nevét hallották. (Mozgás a jobboldalon.) Ezek a szocializmus csődjét próbálták bizinyítani, a szocializmus kilátástalanságát magyarázták. Ebben a vitában történt meg az, hogy ezek közül az urak közül valamelyik felszólalt, mire a mi elvtársaink képviselője, az öreg Liebknecht felállott és azt mondotta: Megvan a bátorságunk ahhoz, hogy altisztéit szónok úrnak felszólalásával ezt a vitát befejezettnek tekintsük. Ez a mi válaszunk, t. Ház arra, amit a kormány^ újságjai a szociáldemokrácia megsemmisítéséről beszélnek és regélnek. De a dolgoknak ennél a részénél sokkal fontosabbak a külpolitikai vonatkozásai annak, hogy milyen magatartást tanúsít ez a kormány. Meg kell mutatni ennél az alkalomnál szerény véleményem szerint, hogy tulajdonképpen mi a jelentősége annak a politikai preferenciának, amelyet a magyar kormányzat a hitlerizmusnak előlegez. Meg kell mutatni, hogy mit jelent ez a magatartás különösen akkor, ha ezt egybevetjük azzal, hogy mi állítólag külpolitikai elgondolásainkban és terveinkben Németországra számítunk; mert hiszen mi állítólag Németországra igen sokat építünk. (Farkas István: Már onnan is kirúgtak bennünket!) A Tardieu-terv felmerülése alkalmával^ és a Csehszlovákiához való viszonyunk kérdésének felvetése alkalmával mindig oda lyukadtak ki a kormányt képviselő férfiak, vagy hozzájuk közelállók, hogy milyen fontos a mi szempontunkból ezekkel szemben Németország. Emlékeztetem a Házat arra, hogy amikor Szilveszterkor Benes csehszlovák külügyminiszter igen határozott, igen meleghangú nyilatkozatban kijelentette, hogy Csehszlovákia kész Magyarországgal igazi baráti viszonyra lépni, az első, aki ezzel szemben igen kiélezett ellennnyilatkozatot tett, Bethlen István gróf volt, aki akkor beszélt arról, hogy mennyire összeférhetetlenek a tűz és a víz, és aki beszélt arról, hogy mennyivel fontosabb a mi számunkra és a mi szempontunkból Németország, mint Csehszlovákia. Hivatkozom arra, hogy amikor felmerült elsősorban a Tardieu-tcrv, akkor a t. külügyminiszter úr volt az, aki igen hangsúlyozottan rámutatott arra, hogy a mi szempontunkból Olaszország és Németország is igen fontos tényezők, amelyeket elhanyagolni nem szabad. Elismerem, hogy fontosak, de mondom, ebben a pillanatban a hangsúly azon van, hogy Németország milyen szerepet visz a mi külpolitikai kalkulációinkban. Most az új Tardieutervvel kapcsolatban felmerült igen messzemenő projektumokról van szó, többek közt ar76. ülése 1932 május 2-án, hétfőn. ról, hogy óriási kölcsönök is — 8—10 milliárdról volt szó a lapokban — vannak benne ebben a tervben. Ezekre is azt felelte a t. külügyminiszter úr és utána Bethlen István gróf úr is, hogy nem érdeke egy ilyen terv az országnak. Németország a fontos, mondta a pénzügyi bizottságban néhány nappal ezelőtt Bethlen István gróf (Farkas Isíván: A tolakodó mult!), a tanító bácsija ennek a kormányzatnak. Szóval, minden alkalommal és minden vonatkozásban Németország az, amelyre állítólag ez a kormányzat annyit épít. Itt zárjelben meg kell jegyeznem azt is, hogy értem, ha Bethlen gróf úr az ő egyéni helyzetét és sorsát olyannak ítéli meg, hogy ő az összes felmerült tervekkel szemben várhat. En értem, ha Bethlen gróf úr egyéni helyzete szerint várhat, de a magyar nép nem nagyon várhat, mert a magyar nép nyomorog, a magyar nép keresi sürgősen a jobb viszonyokhoz vezető utakat. Hivatkozom még arra, hogy az ellenzék részéről is például Eckhardt Tibor képviselőtársam majdnem minden egyes felszólalásában kiélezi, hogy Németország az, amelyet nekünk kivitelünk szempontjából portálni kellene, amelyet nekünk ebben a tekintetben meg kellene nyerni. Sajnos, pillanatnyilag a helyzet az, — amint ő is kénytelen megállapítani — hogy ami például a magyar gabonakivitelt illeti, Hamburghoz egyelőre, úgy látszik, BuenosAyres közelebb van, mint Budapest. Mármost, ha mindezeket a szempontokat figyelembevesszük, ha ezeket konfrontáljuk azzal az áramlattal, amely Németországban a hitlerizmus győzelmével lett úrrá, akkor én a Ház szíves figyelmét a következő szempontra hívom fel. Ha Hitler Poroszországban és Németországban valóban magához tudja kaparintani a hatalmat, akkor ennek első következménye, hogy Hitler igyekszik a német munkásosztályt letörni, igyekszik a német dolgozók életstandardját letörni, leszállítani, lecsökkenteni. Kérdem én: akkor egy ilyen Németország, amelynek munkásosztálya még kevésbbé lesz vásárlóképes, mint ma, egy olyan Németország, amelynek még inkább törekednie kell majd még olcsóbb élelmiszerekre, amelynek még kevesebb élelmiszerre lesz szüksége, mint ma, ez a Németország többet fog vásárolni Magyarországtól és drágábban, mint mai (Kertész Miklós: Ez még inkább az agrárprotekcionizmus hazája lesz!) T. Ház! A kérdésnek ez a gazdasági része azonban, amely szintén életkérdés a mi számunkra, az éremnek — ahogy mondani szokás — csak az egyik oldala. A másik oldalát is meg kell mutatni s amikor erre rátérek, akkor ki kell indulnom abból: a magyar nemzetnek szerény véleményem szerint léte függ attól, hogy megkíméltessék egy második európai konflagrációtól, hogy megkíméltessék egy közeli európai komplikációtól és háborútól. Nos, t. Ház, a hitlerizmus az európai békének életveszedelmét jelenti; a hitlerizmusról köztudomású, hogy a nemzeti sérelmek jelszavaival és a reváns véres demagógiájával toborozta azokat a tömegeket, amelyek a zászlaja alá siettek. (Fráter Jenő: Jó lehet, mert nagyon ellenzi!) Ezzel a demagógiával ébresztette Hitler a poklot. Ezeket tudomásul kell venni, ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ezekről beszélni kell, t. Ház. Két lehetőség, hogy úgy mondjam, két konjunktúra képzelhető el annak a kalandor-