Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-76

Az országgyűlés képviselőházának vényhozása sem ez elől a szubvencionálási rendszer elől, tízszer ekkora, húszszor ekkora összegben adott szubvenciókat. Hogy ez nem sikerült, az más kérdés. Ez mutatja azonban azt, hogy a politikának ez a vonalvezetése nem magyar specialitás. De sajnálom, hogy nincs itt az én mélyen t. képviselőtársam, mert hiszen ő logikai hibában is szenved, amikor azt mondjla, hogy ne szubvencionáljuk mi külön a magyar mezőgazdaságot. Hát mit csinál Németország, Franciaország, Olaszország és Ausztria, mit csinálnak mindazok az országok, amelyek magas agrárvámokkal dolgoznak? Azt

r csinálják, hogy a fogyasztást (Simon András: Megadóztatják!) megterhelik éspedig foglalkozási ágra való tekintet nélkül. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Igazán kérdeznem kell azt, hogy mi a különbség közgazdaságilag... (Magyar Pál: Importország, mi pedig exportország vagyunk!) Bocsánatot kérek, ott még helytelenebb, hogy a kérdésre rátérjek. Még ha helyes is, akkor is helyes egy olyan országban, amely exportország, de nem helyes egy olyan országban, ahol a lakosság kisebb része mezőgazda. Mi a különbség a közgazdasági politika szempontjából a boletta és az agrárvámok között? Ezt magyarázza meg nekem Rassay Károly igen t. képviselőtársam! Szívesen tanulok. (Simon András: Még nem tudta senki sem megmagyarázni!) Osztozom Eassay t. képviselőtársamnak abban a nézetében — láthatja, hogy mennyire objektív kívánok lenni — hogy a teljesen lineáris szubvencionálás nem helyes és én a magyar kormány figyelmébe ajánlanám azt a gondolatmenetet, hogy próbálná meg a magyar mezőgazdaság szubvencionálását valahogyan a kvalitatív termelés ösztönzésével keresztülvinni, (Helyeslés.) próbálná meg olyan irányba terelni a magyar mezőgazdaságot, amellyel nagyobb rugalmasággal alkalmazkodik a külföldi piac szükségleteihez és amellyel olyan irányba lehet terelni a magyar mezőgazdasági termelést, amely a legkisebb kereskedelempolitikai ellenállás irányának felel meg. T. Képviselőház! Az idő rövidsége miatt (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) egyes témáimat el kell hagynom. Rátérek arra, ami beszédemben politikai természetű — bár előbb inkább még más témáról szólok. Az egyik a következő nehéz év áthidalásának kérdése. Kétségtelen az, hogy mindenki, aki nem túlzottan optimista, láthatja ma már, hogy a következő hónapok, sőt talán a következő közgazdasági év is nehezen fog lényeges enyhülést hozni, mert ha bizonyos intézkedések meg is hozatnak, azoknak kihatásai máról-holnapra nem jelentkeznek. Nekünk tehát, akik a magyar politikáért felelősek vagyunk, valahogyan meg kell találnunk a helyes és okos módját a következő év áthidalásának. Es itt rámutatok arra, hogy kitűnően adminisztrálódott le az idén az inségakció. Azt hiszem, az ellenzék részéről sem hallatszottak súlyos érvek ellene, mert mindazok, amiket hallottam, például a múltkor Kun Béla t képviselőtársam vehemens előadásából, csak dícsérőek, mert azt mutatják, hogy ha egy akoiót csak ennyire lehet kifogásolni, lehet lebecsülni, akkor az milyen helyesen, milyen okosan volt elintézve. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Én mégis azt ajánlom, hogy a következő év nehézségeit és szociális bajait fokozott közmunkákkal hidaljuk át. (Helyeslés jobbfelől.) Mi ezt nem tettük és tényleg súlyos közgazdasági érvek szólanak a 76. ülése 19$2 május 2-án, hétfőn. 359 közmunkák ellen, de csak addig, amíg először is a valami módon való segítség nem imperiális szükségesség — pedig most ez állott be — és másodszor addig, amíg a közmunkák olyan dolgokra fordíttattnak, amelyek nem abszolút szükségesek. Minthogy nekünk meg kell valósítanunk egy inségakciót és minthogy vannak oly közmunkák, amelyek teljesen rentábilisak és amelyekre abszolút szükség van, én a következő évben erre a bázisra kívánnám helyezni a szociális intézkedéseknek azt a láncolatát, amelyre nekünk jövőre feltétlenül szükségünk lesz. (Helyeslés jobbfelől.) Szűkebb is lehetek előadásomban, azaz határolhatom, hogy oly közmunkákra gondolok, amelyeknek anyagszükséglete minimális, amelyeknél tehát a kiadott pénz a legnagyobb mértékben és legnagyobb százalékban jut a munkáskezekbe. És azt hiszem, amelyen t. szocdáldemokratapárt egyetlen egy jelenlévő képviselője ezen propozicióm ellen nem fog kifogást emelni. Csak egy mondatban emlékezem meg a földhözjuttatottak helyzetéről. Ez olyan kérdés, amelyet a magyar belpolitika egyik legsúlyosabb kérdésének tekintek. Nekünk nem lehet fenntartanunk olyan fizetési kötelezettségeket, amelyekről eleve tudhatja mindenki, hogy pusztulásba viszi azokat, akiken ennek az országnak politikája segíteni akar. Ez a kérdés olyan kérdés, amelynek elintézését a kormány morális obiigójának tekintem, amelyhez magát a kormányt különben nyilatkozataiban le is kötötte. Politikailag csak óvással akarok élni. Azt mondanám, nem helyes ilyen nehéz és izgatott helyzetben az egyes termelési ágak között ellentéteket szítani, nem helyes az ipar ellen beszélni, mert méltóztassanak bölcsen megjegyezni, az ipar mértékére ennek az országnak feltétlenül szüksége van. (Magyar Pál: Sokkal nagyobb mértékre!) Szükség van rá először is azért, mert egyébként a munkáskérdés olyan katasztrofális folyamatot venne, amely azután normális eszközökkel már nem lenne elintézhető és másodszor azért, mert az ipar mértékének leszállításával standing-ünket még sokkal jobban le kellene szállítanunk, már pedig a magyar társadalom standing-je további leszállítást nem bír el. A mellett ki kellene verni az ország köztudatából egy téves felfogást, amely eddig onnan kipusztíthatatlan és ez az, hogy ha mi egész iparunkat feláldoznék és minden iparcikket vámmentesen engednénk be Magyarországra, akkor ezzel a mi agrárkivitelünket lényegesen emelni tudnók. (Magyar Pál: Ez helyes!) Ez fallácia, t. Képviselőház, mert azokban az országokban, amelyek elzárkóznak a mi agrár be vitelünktől, az ottani hamis agrárprotekcionizmus sokkal erősebb politikai tényező, (Magyar Pál: Ügy van!) semhogy ennek a kis országnak kis felvevőképességű piaca őket ezen általános poltikájuk feladására tudná bírni. Amint ez a jelszó veszélyes, éppen úgy — sajnálom, hogy nincs itt t. képviselőtársam — a másik általa említett jelszó veszélyére is felhívom a figyelmet. Mindig hallunk mammutfizetésekről, álláshalmozásokról. Ez a kormány, amellyel szemben bizonyára nem méltóztatik azt a vádat hangoztatni, hogy nem óhajtana becsületesen a közélet tisztessége érdekében működni, mindent meg fog tenni, ami megtehető. A közvélemény azt hiszi, hogy ez a kérdés olyan nagyfontosságú kérdés, amelytől a helyzet egész szanálása függ. A többszörös fizetések kérdése hatodrendű kérdés! (Magyar Pál: Anyagilag igen, de erkölcsileg elsőrendű!) 50* • -• '