Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-70
22 Az országgyűlés kéyvíseMházának javaslat biztosítja-e a követelések kielégítését, azt kell mondanom, hogy nem! Hátra van még annak a kérdésnek a feltevése, hogy vájjon a rei publicae suprema lex esto fennáll-e? Azt kell tehát kutatnunk, hogy mire van szükség és hogy ennek a szükségletnek a kielégítésére ez a javaslat alkalmas-e 1 ? Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a mai krízis jellemző két érzése: az elégedetlenség és a .bizalmatlanság. Az a feladat, amely a törvényhozásra vár, ennek a pszichológiai szempontból nagyon fontos két érzésnek a kikapcsolása. Az elégedetlenség rossz tanácsadó, a bizalomhiány pedig az élet lehetőségének az akadálya. A pénzügyminiszter úr élénk színekkel ecsetelte azoknak a felmerült eszméknek a helytelenségét, amelyek a jövedelmek nivellálását célozzák. Teljesen igaza van, de viszont ne csodálkozzék a miniszter úr a felett, hogy ilyen eszméket termelő irigység keletkezik akkor, amikor az egyik oldalon azt látjuk, hogy a megszolgált fizetéseket lecsokkentik, >a másik oldalon pedig, olyan követelmények tekintetében, amelyekről azt lehet^ mondani, hogy a közhangulatot reprezentálják, nem történik semmi, mint pl. az álláshalmozások, a kettős fizetések, az adózási visszaélések megszüntetése tekintetében, annak: a megszüntetése tekintetében, hogy aki itt adócsalást követett el, az külön jutalomban ne részesüljön. Ebben a tekintetben nem történt semmi és ez >az elégedetlenségnek a főforrása; ezt megszüntetni nemcsak a kormánynak,^ hanem mindnyájunknak kötelessége. A világválságot nem tudja megszüntetni sem a kormány, sem a 33-as bizottság, de a lelkek megerősítésében nemcsak & kormánynak, hanem minden egyes képviselőnek kötelessége közreműködni. A pénzügyminiszter úr beszédében rámutatott arra, hogy a pengő külföldi értékelése attól függ, hogy a külföld milyen bizalommal viseltetik az ország gazdasági képessége és helyzete iránt. Ez kétségtelenül igaz, de hogyan legyen bizalma a külföldnek irántunk, ha mi magunk nemi vagyunk bizalommal magunk iránt, amikor az országban levő pénz felhalmozódik azért, mert nincs bizalom, amely azt forgalomba hozná. Nem hirtelen intézkedések kellenek ezen a téren, hanem komoly átfontolt munka és az országgyűlés kikapcsolása ebből a munkából egyenesen lehetetlenné teszi a bizalom megerősödését. Éppen azért, nézetem szerint, a suprema lex törvénye egyenesen azt írja elő, hogy az országgyűlés nem mondhat le arról a kötelességéről, amelyet neki teljesítenie kell, hogy mindent megtéve a gazdasági krízis enyhítésére, a lelkek megnyugtatására és az önbizalom helyreállítására, részt vegyen abban a munkában, amelynek az ország érdekében történnie kell. Éppen azért a lex suprema esete sem indokolja a törvényjavaslat elfogadását, sőt egyenesen azt kívánja, hogy ne fogadjuk el. Legyen szabad még egy gyakorlati kérdésre rámutatnom, amely csak gyakorlati megjegyzés azért, mert a házszabályok nem adnak módot arra, hogy a tárgyalás folyamán indítványt adjak be. Arra az esetre, ha a Ház az ellene felhozott érvek dacára magáévá tenné a javaslatot és az törvényerőre emelkednék, figyelmébe kell ajánlanom egy körülményt, amelyről, nézetem szerint, szónak kell esnie. (Halljuk! Halljuk!) Kendkívüli hatalmat adni lehet egyénnek, de rendkívüli hatalmat adni úgy. hogy nemi tudjuk, ki fogja használni, nézetem szerint, könnyelműség. Távol áll tőlem arra célozni, mintha itt kormányválság lehetne 70. ülése 1932 április 20-án, szerdán. v a levegőben, egyenesen, nyíltan megmondom, hogy Isten mentse meg ettől az országot, hogy itt most kormányválság legyen, de meg kell állapítanom, hogy egy ország történetében lehetnek esetek, mikor 12 hónapon belül olyan változások történnek, hogy olyanok kezébe kerülhet ez a rendkívüli hatalom, hogy éppen azok fogják megbánni, akik most ezt a javaslatot megszavazták. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Elfogadom ugyan azt az érvet, hogy a Ház a bizalom megvonásával ennek a törvénynek használatát megakadályozhatja, de ez nekem nem elegendő. Kívánatosnak tartanám azt, hogy ilyen fontos körülmények között az ország törvénye maga biztosítsa a jövőt. Jogokkal élni lehet, de visszaélni is. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ezt megakadályozni pedig a törvényhozás első kötelessége. Megjegyzem, hogy ez a megjegyzés részemről tisztán akadémikus jellegű, mert csak azoknak szól, akik ezt a törvényjavaslatot meg akarják szavazni. Minthogy én azok közé nem tartozom^ a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps balfelől.) Elnök: Szólásra következik % Frey Vilmos jegyző: Earkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor ez a felhatalmazási javaslat először jött ide a Ház elé, kijelentettem, hogy véleményem szerint — és ezt a véleményemet egy egész pártnak véleményeként terjesztettem a Ház elé (Halljuk! Halljuk!) — az országgyűlésnek nincs joga azokat a jogokat és kötelességeket, amelyeket a magyar törvények ráruháznak, átruházni, rellegálni úgy, hogy azután az ő hatáskörét más töltse be. Ha vizsgáljuk a jog fejlődését, engedjék meg, hogy néhány szóval talán én is a régi fejlődésre hivatkozzam és miután már annyi latin idézetet hallottunk, legyen szabad egy latin idézetet hoznom elő. Egy latin jogi iskolának Justinianusnak könyvéből való tétel, bár nem is az ő eszméje volt, hanem a latin jognak keleti megfertőzéséből* származott: «Quidquid principi piacúit, habet legis valorem.» Vagyis mindaz, amit a princeps mond vagy ami neki tetszik, törvény erejével bír. (Friedrich István: Szerencse, hogy nincs itt egy ilyen princeps. Mi volna itt! — Derültség.) Ez a jogászoknak bizonyos szervilizmusa volt a mindenkori hatalommal_ szemben és ha évszázadokon keresztül vizsgáljuk ezt a jogászi szervilizmust, találunk arra bőven példát más országokban is. Magyarországon, is volt idő, amikor nagyobbfokú szervilizmussal f találkoztunk a jogalkotás terén, azonban kétségtelen, hogy azokban az időkben az állami főhatalom a koronás király kezében lévén, talán mégis nagyobb garancia volt a rendeletekkel való kormányzás lehetőségét annak a kezébe adni, mint a mai viszonyok között egy mindenkori kormánynak kezébe adni felelőtlen és korlátlan hatalmat, akkor, amikor ez a szerencsétlen ország ideiglenes alkotmánnyal rendelkezik, amelyben nincsenek meg még azok a garanciák sem, amelyek megvannak a weimari alkotmányban. (Ügy van! balfelől.) A német alkotmány is az államfőnek adja meg a szükségrendeleti kormányzás jogát, nem pedig a mindenkori kormánynak. E között van különbség és azt hiszem jó, ha a jogalkotás terén sokszor a nüanszokat is figyelembevesszük, (Magyar Pál: Nagyon lényeges nüansz!) Én mégis ilyen megbízatást, ilyen hatalmat a kormánynak adni nemcsak hogy hajlandó nem vagyok, de kijelentem, veszélyes cselekedetnek is látom. (Ügy van! balfelől.)
