Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-74

Az országgyűlés képviselőházának 74-, ülése 1932 április 27-én, szerdán. 273 élést, viszont azonban egyszer végre és vala­hára véget kell vetnie a belügyminiszter úr­nak a falun folyó izgatásoknak. (Elénk he­lyeslés a jobboldalon. — Esztergályos János: Adjanak munkát a faluk népének, kenyeret adjanak nekik, megélhetést! — Simon And­rás: Hát az izgatók munkát adnak nekik! — Esztergályos János: A nyomorúság izgatja őket! Ne szuronyt és golyókat adjanak nekik! — Folytonos zaj. — Az elnöki villanycsengő m\egszólal, — Egy hang jobb felől: Az izgatás ad kény eret f — Propper Sándor: Ócska, ko­pott frázis ez! —Esztergályos János: Ezer év óta nyúzzák a falu népét és még: izgatásról beszélnek!) Elnök: Esztergályos János képviselő airat rendreutasítom. A képviselő urait figyelmez­tetem, hogyha ilyen modorban és irányban szól közbe, akkor a mentelmi hizotsághoz való utasítására teszek javaslatot a t. Háznak. Szilágyi Lajos: Egy pillanatig sem gondo­lok itermészetesen a fegyverhasználati jogra ebben a tekintetben. (Propper Sándor: Ezer év óta nyomják el a magyar népet! — Huszár Dezső: És mégis ezer évig fennállott az or­szág. Most kezd lecsúszni, mióta maguk diri­gálnak! — Vázsonyi János: Pedig akkor nem is volt egységespárt! — Elnök csenget.) Tény, hogy a fegyverét használni jogosult csendőrrel, vagy rendőrrel a legtöbb esetben nem a szegény, nyomorgó tömegekkel áll szemben, hanem a felizgatott félrevezetett tömeg, (Ügy van! jobbfelőL) amely az izgatás bűne következtében kerül csak szembe a ható­sági közhatalmat képviselő és a parancsot tel­jesítő és a parancs után, igazodó csendőrrel és rendőrrel. (Ügy van! jobbfelől.) Ebből kifolyó­lag mindenki, aki a parancsok szerint eljáró csendőr, vagy rendőr ellen való szembeszál­lásra, ellenállásra izgatja az embert, vétkezik az ellen a szerencsétlen nyomorgó ember el­len, akit bűnös könnyelműséggel csendőrszu­ronnyal, vagy rendőrkarddal állít szembe. (Ügy van! jobbfelőL) Odatérek vissza, ahon­nan kiindultam. A törvényjavaslat szükséges, mert hiányt pótol abban a tekintetben, hogy az eddigi törvényhozások ezt a kérdést tör­vényileg szabályozni elmulasztották, ebből ki­folyólag a törvényjavaslatot a részletes tár­gyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps jpbbfelől és a középen. — Propper Sán­dor: A választójogot is elmulasztották szabá­lyozni! Azt miért nem követeli Szilágyi? — Zaj.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Az előt­tem szólott képviselő úr beszéde alatt úgy érez­tem magamat, munitha négyszáz esztendővel ezelőttre visszamentünk volna és hallottuk volna a földesurak tanácskozásait, (Propper Sándor közbeszól) hogy terjesszük ki a pallós­jogot. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tisztára ez az érzésem, ez a benyomásom. Itt arra a tör­ténelmi időszakra gondolok, amikor a földes­uraknak joguk voit a jobbágyokat büntetni, deresre húzni, ők maguk ítélkeztek felettük és készítették elő a mohácsi vészt, a Dózsa-forra­dalmat. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az urak persze erre nem gondolnak, benne van a hata­lom a kezükben, Szilágyi ellenzéki képviselő úr feláll és dicséri, (Propper Sándor: Dehogy ellenzéki» ő maga se mondja!) hogy mennyire szükséges a javaslat, hogy Magyarországnak a világon semmi más baja nincs, minthogy a sarki rendőrnek nincs olyan fegyverhasználati joga, mint a tiszt úrnak. (Propper Sándor: A kávéházban! — Szilágyi Lajos: Ez is abszur­dum!) Maradjunk csak meg, vezérkari száza­dos úr, annál a hősiességnél, annál a hősies fegyverhasználati jognál, amely a monarchiá­ban a t. hadsereg tisztjeinek volt. Maradjunk meg csak ennél a hősiességnél. Mi származott ebből? A tiiszt urak közül a polgársággal szem­ben nagyszerű hős katonák voltak. Amikor jött a világháború, akkor a tiszt urak egyszerre már nem voltak ilyen nagyszerűek. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy ilyen sértő gyanúsításoktól tartózkodjék. (Egy hang jobbfelől; Hány tiszt esett el a világháborúban?) Ilyet általánosságban nem lehet mondani. (Propper Sándor: Borbélyse­gédeket küldtek a háborúba! — Felkiáltások jobbfelől: Hogy lehet ilyet mondani!) Farkas István: Bocsánatot kérek, talán méltóztatik emlékezni, hogy ebben a Háziban, a magyar parlamentben elmondott közös had­seregbeli tiszti viselkedések miatt mennyi ba­juk volt a magyar képviselőknek azokkal a pökhendi urakkal, akik most fegyver haszná­lati jogot kívánnak a sarki rendőrnek, olyant, mint a tiszt úrnak. Aki erre az álláspontra he­lyezkedik, az ha önmagát vagy azt a sarki rendőrt, vagy azt a vidéki csendőrt fel akarja ruházni messzebbmenő joggal, mint amilyen joga eddig volt a fegyverhasználat területén, mérsékelje magát annyira, hogy legyen leg­alább oibjektív. Mert nézeteim szerint* aki fel­szólal a fegyverhasználati jog kiterjesztése mellett, annak, legalább nézetem szeriínt, nem abból kellene kiindulnia, amiből Szilágyi kép­viselő úr kiindult, hogy a szociáldemokrata­pártnak nem lehet más álláspontja, mint neki. Bocsánatot kérek, nem úgy kell a kormány­zati rendszert elképzelni, hogy a kormányzati rendszer kizárólag és egyedül a szuronyok ere­jére, ,a hatalomra legyen felépítve. Szilágyi képviselő úr ebből indult ki, a mai kormányzat is ebből indul ki: rosszak a viszonyok, én majd kiterjesztem a fegyverhasználatot és ezzel meg­oldom a problémát. Tévednek az urak, evvel az ellenkezőt érik el. Dózsa György-korszakban, a mohácsi vész előtt és a háború előtt is arról beszéltek, hogy erőszak, erőszak, nem kell vá­lasztójog, elnyomni, szűkíteni az egyesülési és gyülekezési jogot, nem engedni a mozgást, nem adtak a nemzetiségeknek jogokat, nem adtak választójogot a népnek. Sötétbeugrásnak ne­veztek minden haladást. Mi lett ennek a vége? A nagy, hatalmas monarchiának nagy, hatal­mas, kitűnő hadereje hova lett, mi lett a vége? összeomlott, semmivévált, összeroppant, érték­telenné vált és éppen ezért vált értéktelenné, szemben azoknak iaz államoknak hadseregével, amelyek demokratikusak voltak. Az a s'zerb hadsereg, ahol a generális együtt ül ,a közle­génnyel, a háborúban katona volt. Minálunk az a hadsereg, amely a büszkeségen, .a kettős­renden, a pofozáson, a kikötésen, meg a kurta­vason épült, semmivélett, értéktelen lett a háborúban. (Meskó Zoltán: A hadsereg nagyon szépen viselkedett a háborúban! Ilyent ne mon­jon! Tessék rendreutasítani! A magyar vitéz­séget mégsem lehet itt lábbal taposni! A ma­gyar bakák s a magyar tisztek bátran visel­kedtek! — Zaj.) Elnök: A képviselő urat a nemzeti kegye­letet sértő kijelentése miatt rendreutasítom! (Scitovszky Béla: Helyes!) Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy^ szóljon a tárgyhoz, és ilyen értelemben a képviselő úrnak nincs joga a magyar parlamentben a hadseregről beszélni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom