Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-73

Àz országgyűlés képviselőházának fizetni, elmegy hitelezője háza elé és felakasztja magát a kapufélfára. A régi német jog tolvajként [büntette a csalárdul eljáró, kártokozó adóst. Az egyik régi magyar törvényünk azvL807:XII. te. tolvajként büntette a csalárd adóst: tamquam fur-nak nevezvén. Látjuk tehát, hogy régebben erősebb és természetesebb ösztön és igazságérzet volt az emberekben, akik komolyan vették azt, ha valaki másnak vagyonával és a hitellel lelkiismeretlenül, könnyelműen, csalárdul, rosszhiszeműen;, kártokozóan járt el. A mi klasszikus büntetőtörvénykönyvünk, az ötven-hatvan év előtti viszonyokhoz^ a kezdetlegesebb kereskedelmi viszonyokhoz mérten szintén igyekezett utolérni a csalárd és nem fizető adóst, sajnos nem teljes eredménnyel és nem minden tekintetben úgy, ahogy ezt különösen az újabb fejlett hiteléletünk megkívánná. Ez az egyébként nagyszerű törvény, az adóst három területen, három külön állapotában próbálta utóiérni. Az egyik a büntetőtörvénykönyv 386. §-a, amikor az adós nem volt fizetésképtelen, a másik a büntetőtörvénykönyv 387. §-a, amikor az adós fizetésképtelen, de csőd ellene nem volt nyitható és a harmadik eset a büntetőtörvénykönyv 414—416. §-a, amikor az adós vagyonbukott volt s ellen© csődölt nyitottak. Ebben a három állapotában próbálta utóiérni a nem fizető és hitelezőit csalárd módon megkárosító adóst a büntetőtörvénykönyv, a ma fennálló jogunk. Ami a büntetőtörvénykönyv 386. §-áJtl illeti, ez az adósnak az a bűnös cselekménye, amikor a hitelezőket kijátssza oly módon, hogy a bekövetkező hatósági végrehajtás előtt vagyonához tartozó értéktárgyakat elrejt, eltitkol, elidegenít^ félretesz, megrongál, * adósságokat vagy jogügyleteket kohol. Ezt büntetőtörvénykönyvünk csaláis [bűntetteként büntette és, amint tudjuk, a büntetőnovella 50. §-áig, tehát az 1908. évi XXXVI. tc.-ig indítványi bűncselekmény volt Sajnos, ez a kitétel, hogy «bekövetkező hatósági végrehajtás előtt», harminc esztendeig a legnagyobb jogbizonytalanságot szülte és igazi védelmet a hitelezőknek nem nyújtott. A bíróság felmentette a rosszhiszemű, a csalárd adóst, mert a végrehajtás még nem volt elrendelve, mert a követelés még nem volt jogerősen megítélve, mert a követelés még első bíróilag nem: volt megítélve, vagy mert a követelés még nem volt peresítve, vagy mert a követelés még nem járt le. Harminc, talán negyven esztendeig tántorgott így a bírói gyakorlat, míg végre éppen az igazságügyminiszter

t úr nagynevű és igen nagy emlékű édesatyjánák, a legkiválóbb! gyakorlati és elméleti büntetőjogásznak, Zsitvay Leónak elnöklete alatt működő tanács teremtett tulajdonképpen rendet ebben a kérdésben, a kir. Kúriám, amikor azt mondotta ki elvi jelentőséggel, hogy a követelés peresítése nem tényálladéki eleme ennek a bűncselekménynek. Azóta a bírói gyakorlat a helyzet és a hitelviszonyok rosszabbodása folytán és a hitellel való visszaélések következtében még továbbment, amennyiben ma már még a követelés lejárta sem feltétel, elég, ha a követelés fennáll és nem vitás* Látjuk tehát,* hogy ilyen hibás, ilyen tág törvénykitétel, mint «bekövetkező hatósági végrehiaijtás előtt», micsoda óriási jogbizonytalanságot és ingadoziáist eredményezett és hogy egy kiváló elméleti és gyakorlati büntetőbírónak kellett végre odakerülnie a Kúria III. tanácsának élére, aki az« élet és a jogászi tudás 73. ülése 1932 április 26-án, kedden. 229 biztos ismeretével és biztosságával keresztülvágta ezt a gordiuszi csőimét s a kérdést nyugvópontra juttatta. — Addig azonban harminc esztendő telt el. A másik intézkedés, amely büntetőtörvénykönyvünk szerint a hitelezőt meg akarja védelmezni a rosszhiszemű adós ellen, a büntetőtörvénykönyv 387. §-a, amely arra vonatkozik, amikor az adós fizetésképtelen állapotba jutván, abból a célból, !h|ogy hitelezőit megkárosítsa, a büntetőtörvénykönyv 414. §-ába ütköző valamelyik cselekményt követi el. Ez a büntetőtörvénykönyv 387. §-ába ütköző csalás, amely imjiatt azt az adóst kell büntetni, aki a fenti cselekményeket elkövette, de ellene csőd akár azért, mert csak egy hitelezője van, akár azért, mert vagyona a csődköltségek fedezésére nem elégséges, nem nyittatott. Tehát tulajdonképpen csalásnak mon|dlatott ki ez a cselekmény, amelynek megint az volt a hibája, hogy egész 1908-ig szintén indítványi csalás volt. Ez a rendelkezés a hiüntetőtörvénykönyv 386. '§-ával szemben, alhol nem fontos a fizetésképtelenség állapota, megkívánja a fizetésképtelenség állapotát és a fizetésképtelenség állapotában elkövetett károsító vagyonelvonó csalárd! cselekményeket bünteti. Végre a büntetőtörvénykönyvünk szerint e cselekményeknek harmadik csoportját alkotják aizok a cselekmények, amelyeket a büntetőtörvénykönyv 414—446. §-aiból ismerünk, amelyek az adóst akkor büntetik, ha mint vagyonbukott, abból a célból, hogy a hitelezőt megkárosítsa, elkövette azokat a cselekményeket, amelyeket a büntetőtörvénykönyv 414. §-a pontosan felsorol, amikor vagyonát elidegeníti, eltünteti, elrejti. Azonkívül idetartozik a büntetőtörvénykönyv 416. §-a, amely a vétkes bukás vétségét bünteti, amikor a vagyonbukott adós azt aképpen követi él, hogy pazarlása, gondatlansjáíga által jutott fizetésképtelenségbe, könyveket, mérleget, egyebet, ami elő volt írva, nem vezetett, — fizetésképtelenségében új adósságokat csinált, vagy a csődkérvény beadásának elmulasztása áltál alkalmat adott arra, hogy vagyonára egy vagy több hitelezője zálogjogot nyerjen. Ez a háromfajta rendelkezés állott és áll ma meglevő jogunk szerint a hitelező szolgálatiára abban az esetben, ha a csalárd adóssal szemben fel akarnak lépni. Van ezenkívül még egy kisegítői rendelkezés is, a büntetőtörvénykönyv 379., illetve a büntetőnovella 50. § közönséges csalás büntette, amely szerint az olyan adóst, aki vagyontalanság a és fizetésképtelensége tudatában vagy azt elhallgatva, vagy ravasz fondorlattal, illetőleg ma már csak fondorlattal magát hitelképesnek tüntetve fel, hitelt vett igénybe azzal a szándékkal, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen s ezáltal hitelezőinek vagyoni kárt okozott, felelősségre lehet vonni és meg lehet büntetni. Ez kisegítő rendelkezés volt s marad is a rosszhiszemű csalárd hiteligénybevevővel szemben. A büntetőitlörvénykönyv 384. §-át, a közismert hitelezési csalást itt szándékosan nem említem. Ez a büntetőtörvénykönyvnek a gyakorlati életbe nagyon szerencsétlenül átment szakasza. A büntetőitörvénykönyv 384. $-ának igazi értelme tudniillik az, ha valaki hitelezést vagy hitelhosszabbítást ravasz fondorlattal vesz igénybe, csalási célzat és kárt okozási szándék nélkül. Ez elméletileg elképzelhető, gyakorlatilag azonban alig, mert sajnos, az igazság az, hogy aki ravasz fondorlattal magának hitelt vesz igénybe, az rendszerint kárt is okoz és akar is okozni. Ez tehát tulajdonképpen a kÖ-