Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

1*)2 Az országgyűlés képviselőházának sarjadt a szociálpolitikának új szelleme és kisarjadtak a szociálpolitikának új intézményei mindenütt szerte a világon, sajnos, az egyetlenegy Magyarország kivételével. Utalt itt Propper barátom a munkaügyi konferenciákra is. Ez a gépezet és ez a szellem az első időkben még hallatlanul termékeny volt, öntötte magából az egyezménytervezeteket, öntötte magából az ajánlásokat. Washingtonban 1919-ben 12 egyezménytervezet jött létre. Talán egyet sem hajtottak végre. (Buchinger Manó: Egyet sem!) Nem hajtották végre a nyolcórás munkanapra vonatkozót, a munkanélküliek biztosítására vonatkozót, a munka védelmét célzó intézkedéseket, {Buchinger Manó: Pedig Genfben elfogadták!) a gyermekmunka tilalmazására vonatkozó szabályozásokat. A következő esztendőben Génuában hoztak hét egyezménytervezetet. Ezek közül valóban ratifikáltak néhányat, ahogy itten Propper képviselőtársam kimutatta, mert semmiféle tényleges szociálpolitikai terhet nem jelentettek, lévén merőben akadémikus jellegű például az, vájjon a tengerészetben alkalmazott és Magyarországon nem létező, nem tudom miféle munkások munkaviszonyait hogyan és miképp rendezik. (Szeder Ferenc: Nekünk is vannak tengerészeink! — Kabók Lajos: Dunatengerészek!) A következő esztendőben azután megszületett Genfben 15 egyezménytervezet, köztük egy egész csomó olyan, amely az agrár Magyarországon döntő fontosságú és jelentőségű: a mezőgazdasági munkások védelme, a mezőgazdaságban dolgozó nők védelme, a mezőgazdasági munkások egyesülési és gyülekezési joga, (Ügy van! ,Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a legalapvetőbb és legdöntőbb kérdés valamennyi között, amely a magyar szociálpolitikában előfordulhat, mert hiszen ekörül az egyesülési és gyülekezési jog körül, ekörül a szervezkedési szabadság körül lángolt fel most ott a falun — hiába is akarnák tagadni az urak — az osztályküzdelem abban a formában, hogy az osztályállam a maga hatalmi apparátusát mozgósítja ama szociáldemokrata szervezkedés ellen, amely pedig nem akar egyebet, csak ezeket az elnyomott, szerencsétlen, analfabetizmusban tartott embereket emberré nevelni, emberré formálni. Nem forradalmárokat akar belőlük csinálni, nem bolsevistákat, csak meg akarja tanítani őket gondolkodni és nevelni akarja őket arra, hogy érezzék át jogaikat és az általuk végzett termelő munka társadalmi, gazdasági fontosságát, amelynek alapján juss'uk van a jogra, a kenyérre és a szabadságra. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mindezek a nemzetközi egyezmények, ajánlások, megállapodások, amelyeket az évről-évre megújuló konferenciák meglehetős bőséggel — bár a gazdasági válság kitörésének időpontjától kezdve egyre gyérebben s egyre nehezebben — szállítottak, szükségessé tették volna a magyar szociálpolitika központi szervének és központi intézményének felállítását. Ezt elmulasztották. Ellenben csináltak pártérdekből, illetve pártarányokon alapuló politikai és taktikai érdekek kielégítésére egy p ártmini s ztériumot. Nem akarok arra a területre menni, amelyről olyan sok virágot mutatott itt be Propper képviselőtársam. Olyan elszomorító, olyan kétségbeejtő és olyan szomorú volt ez, hogy elég eb'ből ennyi. Csak mivel itt Szeder Ferenc képviselőtársam rendreutasítást kapott, '2. ülése 1932 április 22-én, pénteken. , mikor azt mondta, hogy ellopták a szegény emberek pénzét, (Buchinger Manó: Beteg emberek pénzét!) mégis felhozok egyetlen egy esetet, egyetlen egy konkrétumot, még pedig azzal a bizonyos Mabi.-választással. Szeretném, 'hia végre előállna Frühwirth Mátyás képviselő úr, úgyis mint a Mabi.-választások alatt a nemzeti blokk nevezetű politikai csoportosulás vezére (Szeder Ferenc: Es úgy is mint országgyűlési képviselő!) és számot adna erről a 20.000 pengőről és ezenkívül számot adna egy ennél nehezebb és ennél súlyosabb problémáról, amely a, következő: En ebben a küzdelemben a képviselő úrnak politikai ellenfele voltam és éppen azért a legnagyobb óvatossággal fogok a kérdésről beszélni, hogy az elfogultság gyanújától is mentesüljek. Két tábor állott egymással szemben, még mielőtt a Mabi.-választásokra sor kerülhetett volna: a megszervezett magánalkalmazottak tábora, akik a magánalkalmazottak világában az óriásig többséget alkotják és velük szemben különböző apró-cseprő alakulatok, amelyekről tudta mindenki, akinek ezen a területen némi jártassága van, hogy az alkalmazottak és tisztviselők körében a vonzó erejük és a hatásuk vajmi kevés. Mi erőnk tudatában és fölényünk biztos ismeretében * hajlandók voltunk arra, hogy eltekintsünk a választási küzdelemtől,— noha az a mi számunkra igen fontos agitációs lehetőséget jelent — eltekintsünk azzal a feltétellel, hogy az a 400.000 pengőre becsülhető összeg, amely a szembenálló alkalmazotti tábornak a választások során való összecsapásával kapcsolatosan mint adminisztratív költség az intézet részéről a választási névjegyzék nyomatása, listák készítése, körhelyiségek bérlete, telefonok bérlete, az egész országban a választási körzetek felállítása stb., stb. címén felmerült, megtakarítható legyen és ez az öszszeg^ munkanélküli beteg magántisztviselők, magánalkalmazottak segélyezésére fordíttassék. Egyedüli kikötésünk az volt, hogy ez a 400.000 pengő, amelyről szó volt, a választás elmaradása esetén erre a célra fordíttassék. A megállapodás, amelynek megkötésére hajlandók voltunk, természetesen úgy szólt volna, hogy az alkalmazottak demokratikus csoportja 75%-os majoritást kap, a Frühwirth képviselő úr vezetése alatt álló kisebb alakulatok pedig együttesen 25%-os kisebbséget kapnak. A képviselő úr nem volt hajlandó ebbe belemenni, mert nyilván már a zsebében volt akkor a 20.000 pengő, amelyet erre a célra kapott. (Szeder Ferenc: A szemérmes szegények pénze ott volt a zsebében!) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék ezt a tárgyat abbahagyni, miután nem áll összefüggésben a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal. (Ellentmondások a szélsőbaloldalon.) Kertész Miklós: Az összefüggés világosabbá tétele kedvéért és nem azért, hogy a népjóléti minisztérium szerepét mentsem, meg kell említenem, hogy a népjóléti minisztérium illetékes tényezői, akikkel ebben az ügyben megbeszélést folytattunk, a mi álláspontunk plauzibilis voltát belátva, közvetítettek is a két szembenálló fél között, mondván, hogy ez igen praktikus megoldási módnak látszik és a közérdek, a segélyre szoruló alkalmazottak mindenekfelett álló érdeke 400.000 pengőhöz jut ezen a réven. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Ami szemben állott az ő 20.000 pengős sápjával! — Petro Kálmán: Honnan tudják ezt? — Zaj.) A tárgyalá-