Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-70

Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1932 április 20-án, szerdán. 7 nem, tudunk, amíg minket életképessé nem tesznek. Életképessé azok tegyenek bennünket, akik gazdasági egységeket feltrancsíroztak darabokra, akiket a békeszerződés megkötésénél, a békeparancs kiadásánál nem a józan és*, nem a hideg fej és a meleg szív, hanem szenvedélytől túlfűtött izgalmak vezettek, akik forró fejjel és hideg szívvel hozták meg parancsaikat. Innen a magyar országgyűlésből — s ebben, azt hiszem, az összes pártok egyetértenek — oda kell kiáltanunk, hogy nincs tovább, elfogyott a levegő. Azt hallottam már, hogy halálra ítélnek valakit, de megmondják az ítéletben, hogy halálra ítélik. Azt hallottam már, hogy valaki igazsága tudatában, amikor be van börtönözve, éhségsztrájkot kezd önszántából, de minket a nagyhatalmasságok éhségre kényszerítenek. Akkor, amikor kimutatásokat kérnek az ország pénzügyi helyzetéről, — és itt térek rá a ' tárgyra — bankkimutatást kérnek, ezt küldje is el a kormány, de mellékeljen (hetenként kimutatást az öngyilkosokról, a becsukott boltokról, a tönkrement kereskedőkről, az elárverezett kisgazdaportákról és küldjön egy fotográfiát a lerongyolt magyar nemzetről, a magyar középosztályról. (Ügy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Kénytelen voltam ezeket elmondani, mert éreztem, hogy tartozunk ezzel a nemzetnek, mi a nemzet képviselői, igenis, a legnagyobb tisztelettel, de reményünket vesztve odakiáltjuk kiáltó szavunkat, hogy segítsenek, amíg nem késő, mert mi elpusztulhatunk, de ők velünk fognak pusztulni. Amikor egy világgal állunk szemben, amelyben éheznek, rongyokban járnak a magyar imunkások és egy /Imás világrésizben a kávé a tengerbe kerül, búzával fűtik a mozdo nyokat, a gyapotot elégetik, akkor ebből a világőrületből kivezető utat kell találni és ha azok, akik a viláígháborút végigcsinálták és részesek a világháborúban, a világháború esztelen folytatásában, nem képesek a békét megteremteni, úgy látszik, olyan férfiaknak keli jönniök, akik nem terheltek ezekben a dolgokban, akik a béke emberei, akik a békét a világnak és az embereknek meg tudják adni. Rátérve a 33-as bizottságra, illetőleg e bizottság hatáskörének és élettartamának meghosszabbítására, én egészen nyugodtan fogadtam volna és az,t hiszem, az ország is megnyug vassal fogadta volna, ha ezt a 33-as bizottságot egyáltalán nem alakítanák újra» hanem most, mikor lejárt a mandátuma, megszüntetnék. (Kun Béla: Szélnek kell »eresiateni az egész 33-as bizottságot!) Ennek a bizottságnak tulajdonképpen nincs más dolga, mint tanácsokat adni a kormánynak és a kormány ezeket a tanácsokat, ha akarja, meghallgatja. Bocsánatot kérek, a magyar királyi kormánynak módjában áll bármikor kikérni az ország legkiválóbb szakértőinek véleményét, nem kellene őket egy 33-as társaságba összezsugorítani. Meg vagyok szentül győződve arról, hogy úgy a társadalmi, mint a gazdasági élet bármely férfia készséggel áll tudásával, eszével, tehetségével a kormány rendelkezésére, tehát nem tartom éppen nagyon fontosnak, hogy ez a bizottság megmaradjon. De ha már ez a bizottság megvan, akkor e bizottság összetételének tényleg olyannak kell lennie, — mint Tauffer t. barátom mondotta — mely a magyar nemzetet valóban képviseli. Sokat beszéltek arról, hogy ebben a bízott s ágban elsősorban a bank- és kartell érdekeltség van túlsúlyban képviselve. Nem tárgyilagos az az. ember, az a képviselő, aki kifogásolja, hogy egy Weiss Fülöp, egy Teleszky János, egy Bíró Pál a merkantil gazdasági világnak tiszteletreméltó kiváló reprezentánsai, benne vannak ebben a bizottságban. Kell is, hogy benne legyenek. Meg vagyok róla szentül győződve, hogy ők áldozatot hoznak azzal, hogy ott vannak. De velük szemben a mezőgazdaság, a kisemberek, a kisgazdatársadalom a kisipar és a kiskereskedelem képviselőinek is ott kell lennök, mint egyenrangú faktoroknak. (Kun Béla: Sőt!) s hozzáteszem: ugyanazzal a felkészültséggel. Mert bocsánatot kérek, én mankóval járó embert nem engedek versenyt futni Nurmival és a pehelysúlyú birkózót nem engedem birokra kelni a nehézsúlyú világbajnokkal. (Kun Béla: A rendszer juttatta mankó-botra!) Nem arról van itt szó, képviselő úr, mi más vizeken eve zünk. (lázár Miklós: Ha profi lesz, diszkvalifikálják! — Derültség.) Én nem azt kifogásolom, hogy ezek a tiszteletreméltó közgazdasági szaktekintélyek ott vannak, régi, gazdag em berek ezek, én csak az új gazdagok ellen emelek kifogást, akik elfelejtették, hogy valamikor ők is szegény emberek voltak, elfelejtették és most statisztái sokszor a másik irányzatnak. (Ügy van! JJgy\ van! a baloldalon.) T. Képviselőház! A 33-as bizottságnak múltbeli szereplését csak röviden bírálom. Azt szokták mondani, ihogy halottakról keveset vagy semmit, ha jót nem és én sajnos, jót nem igen tudok mondani. De mégis kénytelen vagyok a kritika jogával élve egypár dolgot elmondani. Én több szociális érzéket szerettem volna ebben a bizottságban látni. Azt szerettem volna látni, hogy amikor, teszem azt, a tisztviselő kérdésről volt szó, amikor a tisztviselői fizetéscsökkentésről volt szó, akkor a bizottságnak jól szituált, sok-so kállást élvező (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és nagy vagyonnal rendelkező tagjai azt mondták volna, hogy a 9.60 pengős elvonást nagyon megérzi az a kis tisztviselő-gyerek, mert lehet, hogy a bizottság nem is az uzsonnát, hanem a vacsorát vette el tőle. Nagyon örültem volna továbbá, ha különbséget tettek volna nős és nőtlen emberek között. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Mert itt kezdődik és itt végződik minden. (Igaz! Uay van!) Üres frázis, szalmacséplés addig minden, amikor mi az egyke és egyse ellen beszélünk és amikor nem gondoskodunk azokról, akiknek sok gyermekük és nagy családjuk van. (Lázár Miklós: Tizenegyke van a mi vidékünkön!) Nem látom az egész vonalon a szociális gondoskodást, nem látom a szociális megértést; (Kun Béla: Ügy van!) pedig enélkül sem törvényt hozni nem lehet, sem exisztálni nem lehet ebben az országban. Mindenekelőtt leszögezem, hogy meg kell állapítani egy létminimumot, amire szüksége van egy tisztviselőnek, vagy bárkinek, hogy gonlditaLanul, szűkösen, Csonka-Magyarország szegénységéhez illően szűkösen meg tudjon élni. De igenis nem tartóim helyesnek, hogy éppúgy hozzányúltak a kisemberek illetményeihez, mint a nagy okéhoz. Azt (hallottam,- hogy a kisebb kategóriák fizetésének 1 százalékkal valló csökkentése annyi, mint a nagyobbaknál 3 százalék. Máshonnan kell előteremteni azokat az összegeket, amelyek az államháztartás zavartalan fenntartásához szükségesek, de én még a végső esetben sem nyúlnék a létminimumhoz. (Kabók Lajos: Mi az?) Mert 120—130 —140 pengőiből öt-hat-nyolc gyermeket eltartani, családdal kijönni teljesen lehetetlen, és ha, ez így folytatódik, el fog érkezni az az idő, ' hogy amint a kommün után igazoltatták a tisztviselőket, hogy ihogyan viselkedtek a kom-