Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

140 Az országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. vettem, legyen egészen nyugodt, t. képviselőtársam! — Kelemen Kornél: Halála után könynyű követni!) Hogy politikai tekintetben életében miért nem követtük? Mert ma is azt valljuk, hogy minden becsületes szándéka ellenére az ő elgondolása, amely a közösügyes hatalom szolgálatába állított be mindent, még a nemzeti élet teljességének kívánásával szemben is... (Kelemen Kornél: Életében folyton bántották! — Weltner Jakab: Mert szintén reakciós volt!) Elnök: Csendet kérek! Kun Béla: .. .szembenállott a mi elgondolásunkkal, amely bennünket a nemzeti követelményekhez, a magyar hadseregben a nemzeti vezényszóhoz, a piros-fehér-zöld zászló követeléséhez, a magyar katonai erényeknek a hadseregben való kifejezésrejuttatásához, Kossuth Lajos hagyományaihoz, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) a népjogok követeléseiben pedig a titkos választójoghoz, elválaszthatatlanul odakötött. Mindezekben szembenálltunk és szembenállnánk ma is gróf Tisza Istvánnal. (Kelemen Kornél: Mikor élt, nem volt jó magyar ember magának!) Egyéniségének interségét, karakterét azonban elismertük a múltban és elismerjük ma is. (Fáy István: Majd kikeresem a régi naplókat! — Ulain Ferenc: Félisten volt! — Dinnyés Lajos: Hiszen még a mostani naplókat sem igen olvassáik! — Kelemen Kornél: Majd Bethlen Istvánt is a halála után akarják majd követni! — Ulain Ferenc: Azt soha! Önöknek hagyjuk örökre! Majd önök fogják dicsérni halála után is!) Elnök: Csendet kérek! (Jánossy Gábor: Bízzuk a nemzetre! — Dinnyés Lajos: Gyerünk a nemzet elé! — Zaj.) Kun Béla: Nem tudom folytatni beszédemet a nagy viharzás miatt. Elnök: Kérem a képviselő urakat, maradjanak csendben; a szónok úr maga panaszkodik, hogy nem tudja folytatni beszédét, ha ?ajonganak. Kun Béla: Méltóztasséik megengedni, hogy ezután az előbeszéd után hozzáfogjak beszédem tulajdonképpeni tárgyának taglalásához, ismertetéséhez. Mi komoly vitában állunk a t. egységespárttak (Dinnyés Laíjfos: Dehogy állunk! Egy szónokuk sincs!) azokkal szemben, akik az egységespárt élén azt a gondolatot képviselik, ihogy a rendkívüli felhatalmazást ad graecas calendas, beláthatatlan időre meg kell adnunk annak a kormánynak, amelynek többsége itt van és amely szerintem — ne méltóztassanak sértésnek venni — a nemzet széles nagy rétegeinél többséggel és gyökérrel nem rendelkezik. (Dinich Ödön: Ez nem sértés! — Weltner Jakab: Az igazság sohasem sértő! — Ulain Ferenc: Szuronyokkal rendelkezik!) Amikor tegnap ennek a vitának folytatását játéknak, komédiának minősítette egy képviselőtársunk, — vitatkozom vele, hiszen nagy küzdelmek és útjárás_ közben a por be szokta lepni az ember ruháját, de azt lekeféli, letörli és továbbmegy — kérdeznem kell azonban, hogy minden előzetes szóváltás, animozitás és szemtől szemben való csatározás közben és után miért fojtották itt bele a szót túloldali kéoviselőtársaim Klein Antalba, aki az ellenzék nádjairól szólalt fel; egy képviselőtársunkba, aki azelőtt a túloldalon volt, főispánjuk is volt, az agrárblokknak is hűséges tagja volt, de aki nem látta biztosítottnak azokat a követeléseket, amelyeket ő a nemzet ^obb jövője érdiekében zászlajára írt és elhagyta önöket. Klein Antal képviselőtársunk tegnap azt mondta, hogy mint németajkú szólal fel, de a nagy magyar egységnek hangoztatásával és képviseletében, hogv mindannyian pártbeli, foglalkozásbeli, származási és anyanyelvi különbség nélkül tartozunk összeforrni, egy és ugyanazon nagy magyar nemzeti és polgári gondolat szolgálatában. Ő mint németajkú magyar állampolgár egyúttal azt is megmondta, hogy Németországgal nincs megelégedve; azzal a Németországgal, amely a háborúban, a megpróbáltatások szomorú és gyilkos éveiben igényibe vette végsőkig a magyar vért, a magyar férfi erőt, a magyar hősi halált és amely most bennünket megsegíthetne exportcikkek felhasználása és elfogadása tekintetében és azáltal, hogy a mi feleslegünkből kivivén, amit lehet, saját szükségletének csak 5%-át fedezné tőlünk és mégsem cselekszi. (Dinich Ödön: Szomorúi!) Rámutatott arra, hogy ez hűtlenség és minden gondolatbeli és esetleg felelőtlen tényezők által szított úgynevezett közösség, közös értelemvilág ellenére is nem akar odatartozni, hanem ide a (magyar anyaföldhöz, a magyar nemzeti gondolathoz, a magyar állaimpolgáírsághoz, nemcsak szóban, kijelentésben, hanem lényegileg is. Önök mégis belefojtották a szót, nem adtak neki engedélyt arra, hogy a házszabályok által túlszigorúan megállapított mértéken felül is elmondhassa azt, ami elmondanivalója volt. (Fáy István: Egy óra alatt minden okosat el lehet mondani!) Az attól függ, hogy ki mondja el. Aki olyan tömören tud kifejezést adni gondolatainak^és saját meggyőződésének, mint t. képviselőtársam is, (Ulain Ferenc: Aki tudniillik mindig hallgat!) az nem egy órán belül, hanem hamarább is el fogja tudni mondani mondanivalóit. De akit, mint engem és Klein Antal képviselőtársamat, a sors nem áldotta meig ezizel az isteni adománynyal, annak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy egy órán belül vagy azon túl is elmondhassa a házszabályok keretén belül vagy azoknak a méltányosság szerinti alkalmazásával azt, amit mondani szándékozik.^ (Fáy István: Tömörebben! — Huszár Dezső: össze-vissza beszélni sokkal könnyebb. —Zaj.) Kérdezem ezektől a t. uraktól: ha igaz az, mert igaz, hogy ml gondolkoztunk azon, mint ahogy Ulain Ferenc t. képviselőtársam tegnap kifejtette, hogy milyen nagy alkotmányjogi biztosíték megóvásáról van szó, amikor e törvényjavaslat ellen tiltakozunk, azt elfogadni nem akarjuk, amikor azt a törvénytárba beiktatni a magunk szavazatával nemhogy engednénk, de az ellen a névszerinti szavazással is tiltakozni hajlandók vagyunk, (ügy van! TJgy van! a baloldalon.) — kérdezem a t. túloldalt — ez a gondolkozás részükről csakugyan megtörtént, vagy pedig úgy tartják, hogy a t. túloldal helyett csak a kormány, a legfőbb hatalom, a t. miniszterelnök úr gondolkozik, vagy pedig Magyarország legfőbb pénzügyi diktátora, Teleszky János és a segédcsapatát egy szeméílyhen képező Pomovics» Sándor Nemzeti Bank-kormányzó? (Derültség.) Vagy hogyan gondolják: gondolkoztak helyettük azok, akik a választásokon önöknek a mandátumot adták? Hát ki adta a mandátumokat? A nép adta? Hát uri magyar becsületszavukra jelentsék ki, csakugyan a nép adta önöknek a mandátumot?

1 (Nagy zaj. — Felkiáltások a jobboldalon: Igen! — Jánossy Gábor: Kijelentjük! Legyen nyugodt! — Dinnyés Lajos: Tartsák fel a kezüket! — Ulain Ferenc: Csak egyet mutassanak! — Farkas István: Lássuk a váltókat! — Jánossy Gábor: Kijelentjük!) Ne vegyék ezt szójáték-