Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-56
Az országgyűlés képviselőházának 56. T. Képviselőház! Örömmel konstatálom, hogy a fölmívelésügyi miniszter úr a vetőmag biztosítása céljából egymillió pengőt óhajt a gazdák rendelkezésére bocsátani, ugyanekkor azonban megállapítom azt, hogy évtizedekre visszamenőleg nem volt országunk mezőgazdaságának semmi olyan irányítása, amely megmutatta volna a gazdának, hogy tulajdonképpen mit termeljen, hova irányítsa . és hová fejlessze az ő mezőgazdasági rendszerét. Amint látjuk, a végeredmény az, hogy olyan nagy mértékben termelnek Magyarországon búzát, hogy azt nem tudjuk külföldön kellően értékesíteni. De megállapíttatott az is az illetékesek részéről, hogy már-már olyan területeket is búzamívelés alá vonnak, amelyek nem is alkalmasak erre a célra. Ëppen a vetőmagakció kapcsán hívnám fel a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét arra, ha jelen volna, hogy vetőmagot csakis azokon a területeken osszon ki, amelyek alkalmasak búzatermelésre, azon területek gazdáinak pedig, amely területek erre nem alkalmasak s amelyeknek más hivatásuk volna, búzavetőmagot ne adjon. (Kálmán István: Olyan gazda nálunk nincs!) Ezen az alapon kellene nálunk irányítani a termelést, és pedig helyesen úgy, hogy ne sikértartalommentes, vagy kevés sikértartalmú búza termeltessék Magyarországon, amikor éppen elég terület van arra, hogy elsőrangú búzát termeljünk. Ugyanakkor azt is hallom, hogy burgonyaés kukoricatermelés céljaira is vetőmagot óhajt rendelkezésre bocsátani a földmívelésügyi miniszter úr. A burgonyakereskedők állandóan panaszolják, hogy bár alkalom volna rá, nem tudnak külföldről nyolc-tíz vagonnyi rendelést felvenni azért, mert annyiféle burgonyát termelnek, hogy nem tudják azokat megfelelőképpen összeszedni. Nagyon kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy a vetőmagakció kapcsán legyen figyelemmel arra, hogy vetőmagként csakis olyanfajta burgonyát osztasson ki bizonyos vidékeken, amelyek alkalmasak arra, hogy összhangba jöjjön a termelés a nagykereskedelemmel, hogy ne panaszolják a kereskedők, hogy például Olaszországba bármilyen mennyiségű burgonyát el tudnának adni, de képtelenek azt összeszedni. T. Képviselőház! Meskó képviselőtársam az előbb felvetett itt egy problémát. Azt mondja, hogy titokban az egész országban az infláció mellett beszélnek az emberek és otthon, meghitt körben mindenki azt mondja, hogy jó volna egy kis infláció. Aat hiszik ugyanis, hogy ezen az alapon lehetne segíteni az ország bajain és saját bajaikon. Tény az, hogy gazdasági életünk annyira leromlott, hogy mindenki keres valami expedienst s miután a kormány részéről nyolc hónap óta hiába várjuk azt, hogy valamilyen megoldást hozzanak, természetesen a közvélemény kapaszkodik valamibe s azt mondja, hogy inflációt kíván. Ebben nincs semmi erkölcstelenség, mert ezt az inflációt én nem úgy gondolom s talán nem úgy mérlegelik mások sem, és nem kívánják mások sem, hogy megkárosítsák az ő hitelezőiket, íhanem amikor az infláció után kívánkoznak és azt kérik, akkor ők nem akarnak mást, mint valorizációt. Annakidején, öt—hat évvel ezelőtt, azt az ezer pengő hitelt valaki felvette és azt az ezer pengőt azzal a rossz ezer pengővel akarta megfizetni, a bíróságok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az a pénz, amellyel r az adós ki akarja fizetni hitelezőjét, rossz pénz, ennélfogva fizesse a többszörösét és pedig anwiese 1932 február 26-án, pénteken.' 53 nak a pénznek annyiszorosát, amennyi arányban áll a kihitelezett összeg belső értékével. Most elérkeztünk ennek a megfordítottjához; azt a hitelt kell megfizetni, amely hitel mai Összegében nem áll arányban azzal a fedezettel, amely fedezetre az az adós akkor azt igénybe vette. Ma itt van az ellenkező irányú valorizáció ideje, és nem fog itt a gazdasági élet megnyugodni addig, amíg ez az aránytalanság fedezet és adósság között valamilyen igazságos módon meg nem oldódik. A közvélemény, mitán másról nem hall, inflációról beszél. Nem inflációra van itt szükség, hanem szükség van egy valorizációra, amely azt a hitelt aránybahozza azzal a fedezettel, amelyre az folyósíttatott. Ezt azzal is meg lehetne indokolni, hogy akkor, amikor a hitelező azt az összeget kihitelezte, tudta, milyen fedezetre hitelezi ki és magas kamatot számított fel, amelyben már benne volt az a rizikó, amely bekövetkezett azáltal, hogy összezsugorodott az a fedezet, amelyre a kihitelezett összeget nyújtotta. Ennek a valorizációnak, amely tulaj don képen ellenkező irányban való valorizáció, s amely után a gazdasági élet most sóvárog, kell valamilyen formában most bekövetkeznie. Ez bekövetkezhetik infláció formájában is, de ez veszedelmesebb módja ennek a gazdasági kiegyenlítődésnek. Van ennek más módja is, és ez az a valorizáció, amelyről az előbb beszéltem. Felhívom a földmívelésügyi miniszter úr szíves figyelmét arra, hogy a gazdák helyzetén lényegesen enyhíthetne akkor, ha szigorúan arra az álláspontra helyezkednék, hogy az adóbehajtások, az adófizetések terén egy,^ a mai adott helyzetnek megfelelő könynyítés eszközöltessék. Olvassuk a hivatalos közleményekből, hogy a kincstárnak 300 millió pengő adókövetelése van, amelyet eddig nem fizettek be. Azt is tudjuk, hogy a gazda képtelen ezt a hátralékát megfizetni ezidőszerint ugyanakkor, amikor az ezévi adót is pontosan kívánják tőle. Azt hiszem, nagyon helyes és opportunus álláspont volna a pénzügyi kormány részéről, ha arra az álláspontra helyezkednék, hogy mindazoknak, akik az ezévi adót pontosan megfizetik, a múltra vonatkozólag adómoratóriumot ad és nem kíván mást, mint a régebbi, Jbe nem fizetett adó kamatainak megfizetését. Ha a be nem fizetett adók kamatait megfizetik és e mellett a most folyó adót pontosan megfizetik, ez megfelel körülbelül annak a gazdasági lehetőségnek, amely ma adva van és amelyen túlmenni nem lehet máskép, csak erőszakos úton, amely erőszakos út azután — láttuk a pacsai esetből kifolyólag — hallatlan visszahatást szül. T. Képviselőház! Az előbb beszéltem a termelés irányításáról és felhívtam az igen t. földmívelésügyi miniszter úr figyelmét arra, hogy ez a termelésirányítás évtizedeken keresztül csak elvben volt meg, vagy talán még elvben sem. Bizonyos szankciókkal, vagy — ha talán ez erős — bizonyos prémiumokkal, bizonyos jutalmazásokkal, bizonyos díjkitűzések kapcsán kellene a mai konzervatív parasztságot, konzervatív mezőgazdákat abba az irányba vezetni, amely azután a világgazdasági hely zetnek megfelel. Nagy örömmel és bizonyos lelki felüdüléssel olvastam pár hónappal ezelőtt a DunaTiszaközi Mezőgazdasági Kamarának azt a kiadványát, amelyben végre egyszer konkrété láttam lefektetve azokat a terveket, amelyek arra irányulnak, hogy ezt az elhibázott irá-