Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-56

Az országgyűlés képviselőházának 56 róla, hogy Weiss Manfréd egyévi összes adó­ját 34 millió koronában állapították meg az idén a kivetőbizottságok. Voltak lapok, ame­lyek ezen az alapou nyomban kiszámították, hogy Weiss Manfréd évi jövedelme e kulcs sze­rint, 4—500 millió között mozog. Valamennyi polgári újság, köztük a legradikálisabb is, néma kalapemelintéssel közölte ezeket a számo­kat, azt mondhatnám, a nagy tisztelettől és meghatottságtól torkukon akadt minden kom­mentár, amit ezekhez az adatokhoz fűzni le­hetne. Pedig egyebekről nem is szólva, érde­kes összehasonlítást lehetett volna tenni a ma­gyar állam jövedelme, egész háztartása, költ­ségvetése, az első és leggazdagabb polgárának budgetje között. Ebből az összehasonlításból ki­derült volna, hogy Weiss Manfréd ma egymaga egész Horvát-Szlavonország közterheit, bevé­teleit és kiadásait t a mellén yzsebeiből kifizet­hetné. Ha eszébe jutna éppen, összevásárol­tiatna jó egynéhány vármegyét és azok 30—40 képvselőj ével külön pártot alakíthatna a par­lamentben és akár obstrukciót rendeztethetne velük, a neki nemtetsző törvényjavaslatok el­len. Minisztereket és kormányt buktathatna ez a Weiss Manfréd-párt s az ország egész alkot­mányát felforgathatná. Szerencse, hogy Weiss Manfréd okos ember, ő nem fog ilyen kalandos vállalkozásokba. Megvárja a háború végét, ad­dig 2—3 esztendő múlva többje lesz, mint az ál­lamnak s akkor, ha kedve telik benne, albér­letbe veszi az egész országot. Ö en gross-ista, detail-dolgokkal nem foglalkozik.» (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) «A felolvasott cikk — akkor megjegyeztem — mindenesetre túloz, de fájdalom, a mai visz­szás, tarthatatlan állapotokat igen találóan jel­lemzi.» Ez mostanra is vonatkozik, azért olva­som fel. (Éber Antal: Ma is lehet vármegyéket venni?) Nem lehet, de könnyen szerzett pénzzel meglehet vásárolni olcsó áron a magyar föl­det. (Olvassa): r «Legyen már vége egyszer a földdel való üzérkedésnek, mert nem azért fo­lyik odakünn a harctereken patakokban a magyar vér, nem azért küzd a lövészárkok lakóinak 75%-át kitevő földmívesosztály, hogy ha Isten^ segítségével a háborúból talán haza­tér, az általa megmentett és megvédett földet itthon a bankoktól kelljen neki kis parcellák­ban, de annál nagyobb árban megvásárolnia, v^agy pedig, mivel odakinn a konjunktúra nem igen kedvező, ha csak a halál konjunktúrája nem, idehaza a bankok és hadiuzsorások rab­szolgája legyen. Míg véreink odakinn küzde­nek, nekünk kötelességünk, hogy azt a földet, amelyért ők harcolnak, mi megtartsuk és ha kell, törvények útján is megvédjük. Vigyáz­zunk arra, hogy a magyar föld ne kerüljön idegen kézre. Hiszen ma attól is lehet tar­tani, hogy egy ellenséges állambeli pénzcso­port lelketlen megbízottai, alkuszai által a fronton küzdők hátamögött megvásárolja az ország egy részét.» T. Képviselőház! Ezt voltam bátor annak­idején itt a Házban elmondani és most is meg­ismételtem. Megismételtem r pedig azért, mert igenis híve vagyok annak és kijelentem, hogy akié a föld, azé az ország és a földet első­sorban annak kell megkapnia, aki azt maga megmíveli. Ebből az alapelvből indulok ki. Ami a pénz értékét illeti, én nem vagyok nénzügyi szakember, nem állok a zürichi jegy­zés alapján, én a Központi Vásárcsarnok árai alapján csinálok politikát, mert ez az élet. ülése 1932 február 26-án, pénteken. 47 En azt látom, igenis ki vagyunk téve annak, hogy idegen állampolgárok is vásárolhatnak földet. Gaal Gaston t. barátom, az agrárpárt ve­zére azt mondja, hogy szabaddá kell tenni a földvételt, mert itt alkalmat nyújtunk a kijá­róknak és egybeknek a pénzszerzésre. Nem osztozom ugyan abban, hogy szabaddá kell tenni a földet, mert igenis, nem szabad sza­baddá tenni, mert nem mindegy ennek az ál­lamnak, ennek az országnak, hogy kinek a ke­zében van a föld. Amint mondottam, ellensé­ges hatalmak is megvásárolhatnak földeket, amint csehek, rácok és oláhok is vásároltak már itt földet. Arról van azonban szó, hogy a kijárókra vonatkozólag tett megállapításában teljes egészében osztozom. Szakács t. képvi­selőtársam, aki éppen szemben ül itt velem, az élő tanuja annak, hogy annakidején, ami­kor a földreformot tárgyaltuk a Házban, ami­kor arról volt szó, hogy akár a megváltást szenvedőket, akár az igénylőket képviselni kell valakinek, az volt az indítványom, hogy azt országgyűlési képviselő ne tehesse se pénzért, se ingyen. (Elénk helyeslés.) Az volt az indítványom, hogy se igénylőt, se megváltást szenvedőt ne képviselhessen or­szággyűlési képviselő és még hozzátettem, hogy feltételezem, hogy a magyar bíróság igazságos, tehát az ilyen beavatkozás, akár képviselő, akár bárki részéről történik, legfeljebb csak azt ered­ményezi, hogy attól a zsidótól, vagy hadimilio­mostól el fognak venni 400 holdat, plusz 200— 300 mázsa búzát, amit a képviselő kikötött ma­gának. (Szakács Andor: Melyik képviselő?) Altalánosságban beszélek, t. képviselőtársaim, és nem személyekről. Mondom, ez volt az indít­ványom, most is fenntartom, mert igenis na­gyon helyes volt, hogy országgyűlési képviselő földbirtokreform dolgokban ne járhasson el se kicsiny, se nagy ember érdekében. Tudvalévő azonban, hogy az, aki kicsiny ember érdekében jár el, ingyen jár el, legfeljebb saját zsebéből fizet rá az ingyenes eljárásra. (Ügy van! Ü.QV van!) Mélyen sajnálom, hogy ezt az indítványomat nem szavazták meg. (Jánossy Gábor: Miért nem? Egészséges volt! — Egy hang a középen­Éppen azért!) Miért nem? Az akkori kormánv­párt bölcsesége alapján nem. Meg vagyok szen­tül győződve, hogy az új összeférhetlenségi törvény, amelyet az igen t. miniszter úr beje­lentett, ha a Ház elé kerül, majd gondoskodik róla, hogy ilyen dolgok ne fordulhassanak elő. (Klein Antal: Optimista!) A képviselő úr ellen­zékben van, nem is lehet optimista, nekem azon­ban még illik optimistának lennem. (Derült­ség!) T. Ház! őszintén megmondom, hogy szere­tem és mindig szerettem Jókait olvasni. Amikor Jókai «Üj földesurát» olvastam, jóleső érzés fogott el, hogy Ankersehmidt-ből, a derék, be­csületes katonából, a magyar levegőn magyar földesúr lett. Szinte kívántam neki a birtokot, s gyerekkoromban megkönnyeztem, amikor bir­toka víz alá került. De amennyire örültem en­nek, az új földesúrnak, annyira ellensége va­gyok a mostani új földesuraknak. Megmondom azt is, hogy miért. Mert amikor a nagybirtok az adósságból úgyszólván nem látszik ki, mikor a nagybirtokosok panaszkodnak, — és, sajnos, jogosan panaszkodnak — hogy nem tudnak megélni, hogy el vannak adósodva s amikor a kisgazdaportakon a végrehajtó napi vendég, — úgyhogy a gyerekek már annyira ismerik^ a végrehajtó bácsit, hogy megvan a saját széke,

Next

/
Oldalképek
Tartalom